Az eredmények a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdja és más teleszkópok adatain alapulnak.
A csillagászok hosszú évek óta gyűjtenek adatokat a galaxisok csillagainak fejlődéséről és a galaxisok középpontjában lévő szuper nagy tömegű – a Nap tömegénél több milliószor vagy milliárdszor nagyobb – fekete lyukak növekedéséről. Ezek az adatok arra utaltak, hogy a fekete lyukak és a nekik otthont adó galaxis csillagai párhuzamos mértékben növekednek.
Yang Guang, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatója és munkatársai a Földtől 4,3-12,2 milliárd fényévnyire lévő galaxisokban lévő fekete lyukak növekedési arányát tanulmányozták.
Kiszámolták a szuper nagy tömegű fekete lyukak növekedési mértékének és a galaxis csillagainak növekedési mértékének hányadosát. Elméletük az volt, hogy ennek a hányadosnak körülbelül állandónak kell lennie minden galaxisban.
Ehelyett azonban kiderült, hogy a szuper nagy tömegű galaxisokban a hányados jóval nagyobb.
Az összesen mintegy 100 milliárd naptömegű csillagokat tartalmazó galaxisokban a hányados mintegy tízszer nagyobb, mint 10 milliárd naptömegnyi csillagot tartalmazó galaxisokban.
Niel Brandt kutató szerint „elképzelhető, hogy a nagy tömegű galaxisokban a nagy tömegű fekete lyukak hatékonyabban szívják el a hideg gázt, mint a kisebbekben”.
Egy spanyol kutatócsoport is bizonyítékot talált arra, hogy a legnagyobb tömegű fekete lyukak növekedése lehagyja a galaxis csillagainak növekedését.
Mar Mezcua, a spanyolországi Űrtudományi Intézet munkatársa és kollégái 72 olyan galaxist vizsgáltak, amely a Földtől 3,5 milliárd fényévnyi maximális távolságra van.
Arra jutottak, hogy a fekete lyukak tömege mintegy tízszer nagyobb, mint amennyit más módszerekkel végzett becslések sugalltak, amelyek abból a feltételezésből indultak ki, hogy a fekete lyukak és a galaxisok azonos ütemben növekednek. Ebből következtetnek arra, hogy valószínűleg ezek a fekete lyukak jóval mohóbban falják fel környezetüket, mint azt eddig hitték.
