Hawking cambridge-i otthonában halt meg békésen szerda reggel, legalább fél évszázaddal túlélve azt az életkort, amelyet betegsége (az amiotrófiás laterális szklerózis, ALS) diagnózisakor orvosai jósoltak neki. Gyermekei a BBC szerint így búcsúztak édesapjuktól: „Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkássága és öröksége még sokáig élni fog. Egyszer azt mondta, hogy nem érne sokat a világmindenség, ha az nem lenne szeretteink otthona. Örökké hiányozni fog.”
A kozmológus gyakran szerepelt a médiában, egyik utolsó interjúját John Oliver brit komikusnak adta, akinek az HBO-n fut Last Week Tonight című műsora. Az interjú sokkal inkább előre megírt sketch, mint élő, spontán beszélgetés, mégis jól mutatja, hogy Hawking milyen szívesen merítkezett alá a szórakoztatóipar bugyraiba. Az interjúban Oliver megkérdezte, hogy ha egy dolgot kellene választania, amit az emberek mindenképpen értsenek meg a munkásságából (miközben teljesen biztos, hogy a legtöbb ember egy árva szót sem fog fel az egészből), akkor mi lenne az. Hawking erre a képzetes időt próbálta elmagyarázni neki, amiről megjegyezte, hogy ez az egyetlen koncepció, amit a sci-fi-írók nem használtak fel a munkásságából, mivel ők sem értették.
Ha az ember azt gondolná, hogy a világ leghíresebb tudósa, aki egy retrográd idegrendszeri betegség miatt gyakorlatilag teljesen bénult, híján van mindenféle hiúságnak, dicsőségvágynak, akkor nagyon téved. Stephen Hawking élvezte a népszerűséget, az utóbbi időben tett nyilatkozatai a mesterséges intelligenciáról vagy az idegenekről pedig arra utaltak, hogy egyenesen zavarta, ha a sajtó egy ideig megfeledkezett róla. Nehéz elfogadni, hogy testi nehézségei ellenére teljesen normális ember volt. Ez abban is megnyilvánult, hogy családi élete sem volt döccenőktől mentes.
Erről az oldaláról keveset hallani, bár volt felesége memoárjának első verziója néhány kellemetlen részletet is feltárt közös életükről. Az elhagyott feleség érezhetően sértett volt azért, mert a tudós, annak ellenére, hogy a nő mindent feláldozva gondozta őt, egyszer csak elhagyta a fiatalabb és csinosabb ápolónője kedvéért. Aztán, miután az ápolónőtől is elváltak útjai, kibékült volt feleségével, aki ennek hatására már a múltat is (Hawking szempontjából) kedvezőbb színben kezdte látni. A könyv újabb, számos pontot jelentősen átírt változata, amely sokkal jobban illeszkedett Hollywood elvárásaihoz, lett az alapja a Hawking életéről szóló A mindenség elmélete című filmnek.
A film legmegdöbbentőbb jelenetei éppen azok voltak, amelyek a fiatal fizikust épen és egészségesen, járva és beszélve ábrázolják. Hawkingról már cambridge-i egyetemi évei alatt is mindenki tudta, hogy képességei kivételesek. Ennek ő is teljes mértékben tudatában volt, ezért gondolatait szorgosan közvetítette környezete felé. Szinte kikövezettnek tetszett számára az út a hosszú, tudományos sikerekben gazdag pályafutás felé, de ekkor elkezdtek az ALS vészjósló jelei jelentkezni. Ez a legirgalmatlanabb betegség a világon. Úgy válik az ember egyre mozgásképtelenebbé (lassan az összes, akaratlagosan mozgatható izma felmondja a szolgálatot), hogy eközben elméje ép marad. Mivel hamarosan keze és a beszédhez szükséges izmai is bénulttá válnak, elveszíti a kommunikáció lehetőségét a külvilággal. Hiába születnek újabb és újabb, az emberiség teljes világlátását megváltoztatni képes gondolatai, azokat senkinek sem tudja elmondani. A saját testének rabjává válik.
Hawkingnak csupán néhány évet jósoltak az orvosok, de szinte csodába illő módon betegsége az átlagosnál sokkal lassabban (de továbbra is megállíthatatlan módon) súlyosbodott. Ez lehetőséget biztosított számára, hogy mind a tudományos, mind a magánéletben kiteljesedjen. Mivel a gyermeknemzéshez szükséges funkciók jórészt automatikusan működnek, akaratlagos mozgásra nincs hozzájuk szükség, ezért három gyermeket is tudott nemzeni. Beszélni is sokáig tudott, mígnem egy vészhelyzet következtében gégemetszést kellett nála végezni, amelynek hatására örökre elhallgatott.
Pontosabban a számítógép vette át tőle a beszéd feladatát. Hawkingnak abban is szerencséje volt, hogy akkorra vált teljesen kommunikációképtelenné, amikor a számítástechnika már eljutott arra a szintre, hogy tenyerének apró rezdüléseiből, később arcizmainak milliméternyi mozdulataiból, szemének tekintetirányából képes lett parancsokat adni a komputernek. Persze a hírneve azt is biztosította számára, hogy olyan technológiákat használhatott, amelyek az egyszerű halandók számára még hosszú ideig elérhetetlenek maradtak (és legtöbbször még ma is azok).
A géphang azóta legalább annyira Hawking elválaszthatatlan jellegzetességévé vált, mint a képernyővel felszerelt tolószék. Amikor felesége először meghallotta a hangot, nagyon meglepődött, hogy annak állítása szerint amerikai akcentusa volt. A tudós azonban megszerette ezt a robotszerű kommunikációs formát. Mint később nyilatkozta, szívesen eljátszaná egyszer a fő gonosz szerepét egy James Bond-filmben, ugyanis a géphangot szerinte erre találták ki.
Egy dolog nem adatott meg az életében, amelyet, noha ezt sohasem vallotta be, biztosan nagyon hiányolt: nem kapott Nobel-díjat. Sokak szerint a Hawking-sugárzás felfedezéséért megérdemelte volna. Ezzel azt a korábban biztosnak tekintett vélekedést cáfolta meg, miszerint a fekete lyukakból semmi nem szabadulhat ki (sem a fény, sem semmilyen részecske). Ő azonban matematikai modellek segítségével kimutatta, hogy ez nem igaz, kevés részecske folyamatosan áramlik ki a fekete lyukból, amelynek hatására az zsugorodik, majd idővel meg is szűnik. Sajnos azonban elméletét kísérletes módszerekkel mindmáig nem sikerült bizonyítani, így annak helytállóságában nem lehetünk biztosak.
Hosszú pályafutása alatt a kozmológia szinte minden ágával foglalkozott, a szingularitás kutatásával, a kvantumgravitációval, a húrelmélettel, és megannyi olyan tudományterülettel, amely a legtöbb ember számára felfoghatatlan. Mégis a fekete lyukak váltak munkássága központi témájává, amelyek létezése karrierje kezdetén még korántsem volt bizonyított. A csillagászat csak lassan volt képes követni gondolatait.
