Meghalt Hayden White történetfilozófus

Nyolcvankilenc éves volt.

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Hayden White történetfilozófus, a kaliforniai Santa Cruz Egyetem professor emeritusa – közölte a The New York Times. Foglalkozott egyháztörténettel és összehasonlító irodalomtudománnyal is, a Santa Cruz mellett pedig tanított a Michigani Egyetemen és a Stanfordon is.

White-ot szélesebb körben az 1966-os, A történelem terhe című szövege tette ismertté, amiben arról írt, hogy a többi tudományág fejlődésével a történetírás rosszabb helyzetbe került. Mind a tudományosság általában, mind a művészetek fejlődtek, meghaladták a világ régi, stabilnak feltételezett koncepcióit, White pedig szükségesnek tartotta, hogy a történetírás is megtegye ezt az utat.

Vallotta, hogy a történész nem ismerheti meg a maga valóságában a múltat, helyette inkább csak a forrásszövegeket tanulmányozza. Elméletét aztán tovább fejlesztette 1973-as főművében, a Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe-ban. Itt egy osztályozási rendszer felállítását javasolta, mellyel súlyozni lehet az egyes történetmesélési technikákat, az ideológiák kezelését és a történetírás más egyéb módszereit.

Az Észak-Karolinai Egyetem professzora, Hans Kellner szerint White úgy látta: a történész ugyanabból az anyagból dolgozik, mint a szépíró vagy épp a filozófus. A professzor ezzel pedig leértékelte a történetírók munkájának tudományos jellegét. Később a „gyakorlati történetírás” fontosságát hangsúlyozta, és úgy vélte, „minden, amink van, a történelem, de ez nem csupán a történészek története.” 

White nemcsak történetfilozófiai elképzelései kapcsán szerzett magának nevet. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora volt, amikor 1972-ben pert indított a városi rendőrfőnök, Edward M. Davis ellen. A professzor felháborítónak tartotta, hogy a hatóság fedett nyomozókat ültessen be diákokként az órákra, hogy azok megfigyeljék, mi zajlik az előadásokon, illetve a hallgatói szervezetekben. White úgy vélte, ez sérti a gyülekezési- és szólásszabadságot, de a magánélet szabadságát is. A Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság 1975-ben a történetfilozófusnak adott igazat. 

A Rochesteri Egyetem professzora, Robert Doran szerint White ragaszkodott hozzá, hogy minden történet csupán fikció, és míg a történelmi tények tudományosan igazolhatóak, a történetek nem. White úgy látta, még a legalapvetőbb történetelbeszélés is magába foglalja, hogy a történész eldönti: hol kezdje el az események leírását, és azt hol fejezze be. Tehát magán az elbeszélőn fog múlni, minek tulajdonít jelentőséget, és miről véli éppen úgy, hogy elhanyagolható a nagy egészt illetően. 

White fontos szövege még az 1980-as A narrativitás szerepe a valóság reprezentációjában, ami magyar nyelven is olvasható. Ebben arra a következtetésre jut: „a valóságos események reprezentációjában a narrativitásnak tulajdonított érték abból a vágyból táplálkozik, hogy a valóság eseményeit az életnek oly koherenciát, integritást, teljességet és befejezettséget felmutató képében ábrázoljuk, amely kép csak a fantázia szülöttje, s nem is lehet más. Az az elképzelés, hogy a valóságos események szekvenciái a történetek ugyanolyan formai jegyeivel rendelkeznek, mint a képzeletbeli események, csakis vágyakban, ábrándokban, a képzeletben gyökerezhet.”