Sokan tudják, hogy a magyar etológusok talán a világ legsikeresebb kutyaviselkedés-kutatói. Ha viszont a leghíresebb macskaviselkedés- (vagy macskaélettan-, macskabiokémia-) kutatókat kéne megnevezni, talán még maguk a tudósok is gondban lennének. Macskás kutatásból olyan kevés van ugyanis (egyes tudományterületek nem is léteznek), hogy ha véletlenül valahol mégis vizsgálják őket, abból biztosan hír lesz. Pedig a macskák világszerte jönnek fel a házi kedvencek versenyében, miközben a kutyák visszaszorulóban vannak. Vajon a tudósok miért ignorálják őket ennyire?
A jelenség eddig is ismert volt tudományos körökben, de néhány napja lett afféle minibotrány belőle, amikor a New York Times (NYT) újságírója megpróbált utánajárni az elutasítás okának. A kutyások és a macskások hangosabbjai legalább annyira szeretik egymást, mint háziállataik a mesék világában. Így rengetegen, mindkét faj hívei megosztották a cikket a közösségi hálózatokon, és állatuk felsőbbrendűségét vagy éppen elnyomottságukat látták bizonyítva ebben.
Nos, kétségtelenül jobban kutatják jelenleg a kutyákat. Általában úgy tartják, egy tudományterületen folytatott kutatás intenzitását jól jellemzi az, hogy mennyi tanulmányt publikálnak a témában. A két legismertebb, ingyenesen hozzáférhető szakcikkadatbázisban a kutyára és a macskára érkező találatok száma pedig jelentős túlsúlyt mutat a kutyák oldalán. A PubMed adatbázisa 139 858 macskás cikket és 328 781 kutyás tanulmányt őriz, ugyanez az arány a Google Scholar (Tudós) esetében 1,7 millió:2,9 millió.
Ennek megfelelő (vagy még inkább a kutyák felé hajlik) a sajtóban megjelenő tudománytémájú cikkek aránya is. Ezt okozhatja a felfedezések alacsonyabb száma, de az olvasók kutyáknak kedvező érdeklődése is. Utóbbi lehetőséget azonban a két társállatfaj egyedszámában megjelenő trendek cáfolni látszanak. Az urbanizáció erősödésével ugyanis az általában nagyobb testű (így nagyobb helyigényű és többet evő) kutyák helyét sok helyütt, főként a lakásokban a macskák veszik át.
A NYT által megkérdezett kutatók szerint nem veszik komolyan a macskás kutatásokat, mégpedig a társadalmi előítéletek miatt. A nem macskások hajlamosak nevetni azon, hogy macskákon például viselkedésgenetikai kutatást végeznek, sokan pedig képezhetetlennek tartják őket. Ez az eltolódott egyensúly az orvosi kutatásokra is igaz. Sokkal többen vizsgálják például a kutyák daganatos megbetegedéseit, miközben vannak, akik szerint a macskák rákfajtái sokkal inkább hasonlók az emberéhez, így a belőlük levont következtetéseknek is nagyobb relevanciájuk lehet az emberi klinikumban.
Mindennek ellenére nem állítható, hogy senki sem kutatná a macskákat. Közöttük magyar etológusokat is találunk.
„Valóban kevesebb macskás kutatás van, viselkedési és kognitív vonalon is. Míg számos kutyaviselkedésre koncentráló kutatócsoportot ismerünk szerte a világban, a macskaviselkedést kutató csoportok száma elenyésző – válaszolta kérdésünkre Lakatos Gabriella, az angliai Hertfordshire-i Egyetem kutatója, aki korábban végzett kísérleteket macskákkal abból a célból, hogy összehasonlítsa a kutyák és a macskák emberrel való kommunikációs képességeit. – Ez azért is érdekes, mert a macska az utóbbi években Európában népszerűbb társállat, mint a kutya, elsősorban praktikus okokból, hiszen könnyebb tartani, és hosszabb ideig magára lehet hagyni.”
Az etológus szerint a macskák részben azért népszerűtlenek a viselkedési kutatásokban, mert nehezebben kezelhetők. Viszont a tulajdonos számára éppen ez lehet bennük a vonzó.
„Lényegesen nehezebb macskákkal dolgozni, mint kutyákkal. Sokszor nehezebben motiválhatók, önállóbbak és önfejűbbek. Ugyanakkor a gazdáik sokszor éppen ezekért a tulajdonságaikért preferálják őket a kutyákkal szemben. De ha épp nem akarnak részt venni egy kísérletben, vagy a kísérlet közepén elhagyják a helyszínt, a kutató a feje tetejére is állhat, az sem érdekli őket. Különösen nehéz laborkörülmények között tesztelni őket. Megválaszolatlan kérdés, hogy ez fajspecifikus jelleg, esetleg a két faj háziasítási történetének különbözőségével magyarázható, vagy azzal, hogy az ember más elvárásokat támaszt a két állattal szemben, és ennek megfelelően különbözőképpen kezeli őket.”
Kicsit jobban belemerülve a szakmai részletekbe, Lakatos Gabriella kifejtette, az is népszerűbbé teheti a kutyákat, hogy a macskákban kevesebb olyan magatartáselem fedezhető fel, amely része az emberi viselkedéskomplexnek is. Így például a macskáknál még nem írták le a kutyáknál megfigyelhető, emberrel történő kiegészítő kooperációt, illetve néhány évvel ezelőtti kutatások szerint a macskák nem alakítanak ki biztonságos kötödést a gazdáik felé. Emiatt az emberi evolúció modelljeként kevésbé tűnnek alkalmasnak, mint a kutyák.
Bánszegi Oxána és Szenczi Péter, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem és az ugyancsak mexikói Tlaxcalai Autonóm Egyetem munkatársai macskákat kutatnak jelenleg is, és válaszaikból érezhető, hogy a saját bőrükön is érzik a macskás vizsgálatok háttérbe szorulását.
„A macskák pár évtizeddel ezelőtt nagyon népszerű alanyai voltak a különböző neurológiai, motoros és szenzoros (látás, hallás) működést illető kutatásoknak. Mivel anatómiailag sokban hasonlítanak az emberhez, könnyebben és olcsóbban tarthatók, mint bármely emberszabású vagy majomfaj, így előszeretettel használták őket laboratóriumi kutatásokban – kezdik válaszukat a Mexikóban élő kutatók. – Nehéz a macskákkal kísérletezni, de nem lehetetlen. Míg egy kutya szinte bármikor és bárhol készen áll egy tesztre, addig a macskákhoz sokkal jobban igazodni kell. A legtöbb macskával (otthon tartott háziállatokról beszélek) nem lehet csak úgy besétálni egy laborba, és betenni egy teszthelyzetbe, mert kiborul, házhoz kell hozzájuk menni. De még ekkor is sokkal tartózkodóbbak idegenekkel szemben.”
A gyakorlati nehézségek mellett ugyanakkor Bánszegi és Szenczi szerint a kutyák (és az őket kutató programok) kulturális okok miatt is előnyt élveznek.
„A kutyák mindig is népszerűbbek voltak, mint a macskák. A kutya az ember legjobb barátja, a »farkas leszármazottja«, ezért férfias, »macsó«”. A munkakutyák sokfélesége és hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Majdnem mindenki kedveli a kutyákat, vagy legalábbis elfogadja őket. A macskák inkább megosztják az embereket. Míg vannak igazi macskakedvelők, addig vannak igazi macskagyűlölők is. Vagyis a kutyáknak sokkal jobb a PR-juk. Ebből is következik, hogy sokkal könnyebb kutyák kutatására pénzt kapni. Míg egy kutyás projektet sokkal komolyabban vesznek a bírálók, addig sok macskás terv elutasítást kap, mert hát ki is akarna pénzt adni „Hello Kitty-kutatásra”. Sajnos, ha a publikálási lehetőségeket nézzük, ugyanez a trend fedezhető fel.”
E problémák miatt nagyon keveset tudunk a macskák viselkedéséről a kutyákhoz viszonyítva. Noha azt hihetjük, hogy hemzsegnek a macskaszakértők és -pszichológusok (ami a közérdeklődés meglétére utal), a tudásunk nagy része csak anekdotákból és igazolatlan mítoszokból áll. Persze ez ideális terepet biztosít a féltudományos kóklereknek, César Milan macskákra szakosodott pályatársainak. Oxána és Péter már olyan állatorvossal is találkozott, aki váltig állított valamit, amiről kiderült, hogy csak hallotta valahol, vagy olvasta egy magazinban.
„Mi azt szoktuk mondani, hogy amíg a kutya egy teljes mértékben domesztikált faj, addig a macska csak egy különösen szelíd vadállat. Ráadásul az a kismacska, amely nem emberek mellett nő fel, soha nem is lesz szelíd, szinte ugyanaz vonatkozik rá, mint bármely ragadozóra. Éppen ezért hatalmas potenciál van a macskák viselkedésének kutatásában, tökéletes modellállatok a ragadozók vizsgálatához. Nagy előnyük, hogy megtehetünk velük olyan dolgokat, amit más ragadozókkal nem. Én nem nyúlnék be rendszeresen egy puma fészkébe, hogy a kölykök viselkedésének természetes fejlődését vizsgáljam, de egy szelíd házi macskával ez működik” – érvelnek az etológusok, akik részben éppen ezt, a kismacskák fejlődését, a viselkedésükben rejlő egyedi különbségek kialakulását vizsgálják. De kutatják a hangokkal és szagokkal történő kommunikációjukat, az anya-utód kapcsolatot, illetve a döntéshozatali képességeiket és a látott információ feldolgozásának mechanizmusát is. „Mivel a macska egy embertől akár függetlenül is életképes állat, így nagyon sok viselkedése nem is kapcsolódik az emberhez. Ezek a viselkedési elemek így alig észrevehetők, de az ember nem is nagyon érdeklődik irántuk.”
A Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológia tanszékén is érzékelték, hogy a macskákkal mintha szinte senki sem foglalkozna, ezért éppen most indították el macskakutató programjukat (amely természetes kiegészítője lesz a tanszéken már hosszú idő óta folyó kutyaprojektnek).
„A kutyák vizsgálatával összevethető macskaetológia gyakorlatilag nem létezik. A kutyaviselkedés-kutatás is nehezen indult, míg ki nem fejlesztettük azt a módszert, amely lehetővé teszi a kutyák etológiai szempontú vizsgálatát” – mondja Miklósi Ádám akadémikus, az ELTE Etológia Tanszék vezetője. „A macskák teljesen más viszonyt ápolnak gazdáikkal, így a kutyákra kifejlesztett módszereket nem lehet közvetlenül macskákra is átültetni. Tehát a macskás vizsgálatok ritkaságának módszertani okai vannak.”
Miklósi Ádám is utal arra, hogy macskából egyre több van a városokban, és ez az állateledel-gyártók érdeklődésén is tetten érhető. Ők ugyanis érzékelik, hogy bevételeik eltolódnak a macskaeledelek felé, ezért aktívan keresik a kapcsolatot a macskakutatókkal, akik esetleg segíthetnének nekik a fejlesztéseikben. Csakhogy ilyen kutatók egyelőre elég kevesen vannak. Mindez azt is okozza, hogy a kutyák viselkedését sokkal jobban ismerjük, mint a macskákét.
„Az utóbbi években a családoknál társállatként tartott kutyák magatartásáról sok mindent megtudtunk. A macskák viselkedéséről alkotott elképzeléseink ugyanakkor megmaradtak az általánosítások szintjén, amelyek főként a laikus megfigyelők írásaiból táplálkoznak” – tartja Miklósi Ádám. „És nagyon hiányzik a megbízható tudás, hiszen a macskatartók ugyanúgy igénylik azt a szakmai segítséget, amelyet a kutyatulajdonosok már megkaphatnak, a tudományos eredmények jóvoltából.”
A hiány kiküszöbölése érdekében indult be a macskakutatás nemrég az etológia tanszéken. A tanszékvezető elmondása szerint a kutatás legfontosabb kérdése az, hogy miben hasonlít és miben különbözik a kutyák és a macskák alkalmazkodási stratégiája az emberközeli életkörülményekhez. Vajon hogyan kötődnek a macskák a gazdáikhoz, és van-e ebben egyéni különbség, vannak-e olyan egyedek, amelyek jobban vonzódnak az emberhez, mint a többi macska? Tehát vannak-e olyan macskák, amelyek a közvélekedésre rácáfolva nem csak ételautomatának használják az embert, hanem tényleg szeretik is.
„A kutyák általában meglehetősen hasonló módon kötődnek a gazdájukhoz, tehát a kötődés kevéssé függ a kutya és a gazda személyétől. Ezzel szemben azt gyanítjuk, hogy a macskák általában a fogságban tartott vadállatokhoz hasonlóan kötődnek az emberhez. Ugyanakkor vannak olyan különleges egyedek, amelyek mégis kutyaszerű kötődést alakítanak ki a gazdákkal” – így az akadémikus. „Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek a kutyaszerű macskák (ha a laikusoknak igazuk van, és tényleg léteznek) miben különböznek a többitől. Csak a tapasztalataik mások, vagy a génjeik is?”
A kutató szerint az eddigi macskaviselkedés-kutatások ott hibáztak, hogy a macskát és a kutyát viselkedési szempontból ekvivalensnek feltételezték. Ugyanakkor a macskákon sokkal kisebb a szelekciós nyomás, és az emberközeli életmódra irányuló szelekció nem is folyamatos. Általános ugyanis az, hogy a macskák generációi felváltva élnek az ember mellett és elvadultan. Rengeteg macska szaporodik kóborlás közben, majd ezekből az állatokból az ember befogad egyet, amelynek utódai megint elvadulhatnak. Így folyamatos a génáramlás az elvadult és a háznál tartott állatok között.
Az ELTE etológusai tehát nem a macskák átlagos jellemzőire kíváncsiak, hanem azokat az egyedeket próbálják felkutatni, amelyek a kutyákhoz hasonlóan viselkednek. Ha rátalálnak ezekre, rengeteg újabb kérdés vethető fel. A klasszikus, már a kutyakutatásból is ismert teszteken túl megpróbálnak majd irányított szelekcióval egyre inkább kutyaként viselkedő macskákat kitenyészteni. Ha ön szerint a macskája igenis oda van önért, és szívesen részt venne az Etológia Tanszék kísérleteiben, jelentkezzék a tanszék honlapján feltüntetett elérhetőségeiken.
Persze, csak ha a macskák hozzájárulnak mindehhez.
