Néhány évszázadnak el kellett telnie ugyan, de idővel újra felbukkantak az állításban kételkedők. A XIX. században az angliai Norfolk egyik folyóján, az Old Bedford Riveren számos kísérletet végeztek Samuel Rowbotham és követői. A folyó tíz kilométeres egyenes szakaszán igyekeztek távcsövekkel, földmérő műszerekkel megmérni, hogy az egyre messzebb helyezett tárgyak milyen szögből látszanak. Ha a föld gömbölyű lenne – okoskodtak –, akkor az ismert nagyságú tárgyak lassan eltűnnének a horizont mögött, és így egyre alacsonyabbnak tűnnének. Rowbotham első mérései azonban cáfolni látszottak ezt az állítást. Nem is kellett több neki, cikket, majd vastag könyvet írt arról, hogy a Föld lapos, később pedig „tudományos” társaságot alapított a gömbölyű Föld dogmájának cáfolatára. A laposföld-hívők gondolatvilágát mindig is erősen áthatotta a bibliai szövegek szó szerinti értelmezése, és a nagy egyházak vezetői által is elvetett szemellenzős fanatizmus.
Persze csakhamar megjelentek az ellenérdekelt felek is, akik kiküszöbölték Rowbotham kísérleti hibáit, és a megismételt vizsgálatok után szerencsére újra gömbölyű lett a föld. Ez – ahogy az az eredetileg intelligens, de realitásérzéküket elveszítő és lassan megszállottá váló embereknél megszokott – nem zavarta a lapos Föld hívőit, és tovább folytatták önfeláldozó harcukat az ellenséges külvilággal szemben a nagybetűs Igazságért. Rowbotham halála után özvegye, Lady Blount folytatta a küldetést, aztán a következő évtizedekben lassan feledésbe merült a mozgalom, egészen a XX. század közepéig.
1956-ban aztán Samuel Shenton, aki „civilben” dalszerző volt, megalapította a Nemzetközi Laposföld-társaságot, amely több-kevesebb lelkesedéssel azóta is működik. Létezéséről a néhány száz tag családján kívül azonban csak az internet elterjedése után értesült az emberiség, hiszen a világháló remek platformot biztosít bármiféle idea propagálására – függetlenül annak értelmességétől. Ma már pár másodperces Google-keresés után a világ bármely nyelvén lehet nagyon tudományosnak látszó, szögekkel, röppályákkal meg hasonló fizikai lózungokkal dolgozó honlapokat és oktatóvideókat találni. Ezek gyakran egymással is veszekszenek. Rendszeresek a klikkharcok, a laposföld-társaságok kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy a kormány ügynökei, és csak azért ontják magukból a nagyobbnál nagyobb marhaságokat, hogy ezzel is diszkreditálják az eszmét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!