„Földtörténeti szempontból körülbelül tízezer éves periódust ölel fel a munka, régészetileg pedig Aquincum 400 éves történelmének kétszáz éves szakaszát, a II–III. évszázadot dolgozza fel. Ez volt a település virágkora, ekkor alakultak ki a városrészek, amelyek fejlődéstörténetét elemzi a mű” – mutatott rá a régészprofesszor.
A szerzők egyebek közt olyan kérdésekre keresték a választ, hogy miért épp az adott vidéken épült fel Aquincum, milyen tényezők segítették terjeszkedését, fejlődését, milyen események, katasztrófák befolyásolták város életét.
Borhy László kifejtette, Aquincum fejlődésében több tényező, egyebek mellett a kedvező domborzati viszonyok és a Duna közelsége mellett az éghajlat is szerepet játszott.
„A pollenmérések és a tölgyek évgyűrűi alapján tudjuk, hogy a császárkor elején nagyon kedvező, viszonylag meleg és száraz volt az éghajlat, a Kr. u. II-III. század fordulójáig egyfajta szubmediterrán klíma uralkodott. A III. század elején hűvösebbre, csapadékosabbra váltott az időjárás, a klímaváltozás hátterében a 186-os új-zélandi vulkánkitörés húzódhatott meg, amely globális lehűlést okozott. A csapadékosabb időjárás miatt emelkedett a Duna vízszintje, és sok part menti település, erőd víz alá került. A víz a helytartói palotát is elérte a Hajógyári-szigeten.”
