Törökkori emlékek kerültek elő Egerben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tímárműhely cserző- és áztatógödrei, valamint két faszerkezetes épület nyomai is előkerültek eddig.

kn
2014. 03. 03. 12:24

Nagy László, az egyik ásatásvezető régész elmondta: a munkát tavaly ősszel kezdték meg az itt futó Eger–Putnok vasútvonal 1900-as évek eleji megépítése óta folyamatosan pusztuló területen. Reményei szerint ha megkezdődik a bástya felújítása, ők is folytathatják a kutatást. Elmondása szerint a gazdag leletanyagon túl az ásatás nagy segítséget nyújtott a korabeli bástyaépítészet megértéséhez is.

A Zárkándy-bástya területén kiásott leletek között rengeteg a XVI-XVII. századi edénytöredék. Három, vélhetően a XVII. század második, a XVIII. század első feléből származó csontváz is előkerült. A maradványokat először az 1596-os ostromhoz kötötték, most azonban inkább a kuruc kort valószínűsítik. Fém leleteket is találtak a régészek, ezek jellemzően napi használati tárgyak, hadieszközök. „Jövőre szeretnénk publikálni a feltárás anyagát” – tette hozzá Nagy László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.