Az új legénységet, amelynek összetételét most hagyta jóvá az állami bizottság, Christopher Cassidy amerikai, valamint Alekszandr Miszurkin és Pavel Vinogradov orosz űrhajósok alkotják. A tervek szerint pénteken indulnak az ISS-re.
Korábban két napot vett igénybe az űrhajók eljutása a Nemzetközi Űrállomáshoz. Pavel Vinogradov, a legénység orosz parancsnoka szerint a „rövidített” űrutazás, avagy „gyorsmegközelítés” egy sor előnnyel jár. Lehetővé teszi például, hogy a különböző orvosi és biológiai kutatásokhoz olyan anyagokat is szállítsanak az űrállomásra, amilyeneket korábban, a két napig tartó repülés miatt nem vihettek magukkal. „Ilyen rövid idő alatt akár fagylaltot is vihetünk magunkkal” – tréfálkozott az orosz űrhajós.
Űrhajózással foglalkozó honlapok megjegyzik, hogy a „gyorsmegközelítés” irányítási feltételeit korábban a Progressz teherűrhajókkal próbálták ki, most először sikerülhet embereket is a szokásos eljárás, a két nap helyett mindössze hat óra alatt feljuttatni az űrállomásra.
Az űrhajósoknak az eddig két napra elosztott munkát hat óra alatt kell elvégezniük, s maga az utazás is más jellegű lesz. A „gyorsmegközelítés” nem hagy időt arra, hogy az űrhajósok a fellövés után megszabaduljanak szkafandereiktől, el sem hagyhatják ülésüket, nem mehetnek át a tágasabb kabinba, ugyanabban a pózban kell hat, a fellövés előtti időt is beleszámítva tíz órát eltölteniük, s közben felkészíteniük az űrhajót az űrállomás megközelítésére és a dokkolására. Radikálisan rövidül az idő a súlytalanság állapotának a megszokására is.
Az új eljárás mögött egyes szakemberek takarékossági megfontolásokat is sejtenek.