A felfedezéshez vezető észleléseket a NASA Wise (Wise-field Infrared Survey Explorer) infravörös műholdjával, a Hubble-űrteleszkóppal és a Francia Alpokban működő, milliméteres hullámhosszakon üzemelő IRAM Plateau de Bure Interferometer segítségével végezték, de ezek mellett felhasználták még a Sloan Digital Sky Survey, a W. M. Keck teleszkópok (Mauna Kea, Hawaii) és az MTT Observatory (Mount Hopkins, Arizona) adatait is. A kutatás vezetője, Jim Geach (McGill University) szerint a galaxis figyelemre méltóan hatékony, a gázanyagát a lehetséges legnagyobb ütemben alakítja csillagokká.
A csillagok a galaxisok hideg molekulafelhőinek mélyén, azok anyagának összecsomósodásával alakulnak ki. A Tejútrendszerünkhöz hasonló tipikus galaxisok gázanyagának azonban csak egy töredéke vesz részt aktívan a csillagkeletkezésben, a maradék ebből a szempontból kihasználatlan. Az egész galaxisban eloszló gázban a csillagkeletkezési helyek a spirálkarokban koncentrálódnak. Ezzel ellentétben az SDSSJ1506+54 katalógusjelű galaxisban a gáz csaknem egésze a centrum környezetében található, ahol rendkívül intenzív csillagkeletkezést indukál. Geach szerint a galaxisok fejlődésének egyik ritka, a csillagképződés szempontjából leghatékonyabb, ez idáig még meg nem figyelt fázisát láthatjuk az SDSSJ1506+54 esetében. Az eredmények segíthetnek annak jobb megértésében, hogy miként formálódnak a galaxisok központi csillagkeletkezési régiói.
Az SDSSJ1506+54 jelű galaxisra a kutatók a Wise műhold teljeségbolt-felmérésének adatait tanulmányozva figyeltek fel: a mintegy hatmilliárd fényév távolságban lévő objektum energiakibocsátása az infravörös tartományban ezermilliárdszorosa a Napénak. A Hubble optikai tartományban végzett megfigyelései pedig azt fedték fel, hogy a galaxis rendkívül kompakt: az általa kibocsátott fény túlnyomó része egy mindössze néhány száz fényév méretű régióból származik. Ez a galaxisunk méretének csak néhány százalékát kitevő terület a Tejútrendszerét több százszorosan meghaladó ütemben ontja a csillagokat.
A kutatócsoport ezután az IRAM Plateau de Bure Interferometer antennarendszert használta ahhoz, hogy megbecsülje az SDSSJ1506+54 galaxisban található gáz mennyiségét. Az antennákkal a szén-monoxid milliméteres hullámhosszúságú sugárzását lehet detektálni, a CO pedig a kialakuló csillagok üzemanyagául szolgáló hidrogén indikátora. A Wise adataiból származtatott csillagkeletkezési ráta és az IRAM mérései alapján meghatározott gáztartalom kombinálásával a kutatók meg tudták becsülni a csillagkeletkezési folyamat hatékonyságát.
A csillagképződést egy idő után maga a folyamat, pontosabban a végeredménye akadályozza. Az új csillagok erős ultraibolya sugárzása és csillagszele ugyanis elfújja a még fel nem használt gázt a régióból. Az a pont, ahol ez bekövetkezik, egy elméleti maximumot határoz meg a csillagkeletkezésre. A megfigyelések alapján az SDSSJ1506+54 galaxis éppen ebben a fázisban van, közvetlenül az előtt, hogy a maradék gázt az új objektumok teljesen kifújnák a csillagkeletkezési területről. A kutatócsoport egyik tagja, Ryan Hickox (Dartmouth College) szerint az óránként több millió kilométeres sebességgel kiáramló gáz nyomai látszanak is az észlelési adatokban.
Mi okozhatja az SDSSJ1506+54 szokatlanságát? Geach és munkatársai azt mondják, hogy fejlődésének egy nagyon rövid ideig tartó szakaszát sikerült elcsípniük, melyet valószínűleg két galaxis összeolvadása váltott ki. Az SDSSJ1506+54-ben olyan ütemben zajlik a csillagkeletkezés, hogy néhányszor tízmillió év alatt, ami egy galaxis életében csak egy szempillantás, az összes rendelkezésre álló gáz csillagokba kerül, és az SDSSJ1506+54 nagy tömegű elliptikus galaxissá fog fejlődni.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban jelent meg.
