A dél-spanyolországi Huelvai Egyetem José María Madiedo vezette csoportja 2013. szeptember 11-én észlelte a 400-450 kilós szikla becsapódását. A hétfői sajtótájékoztatójukon elhangzottak és Madiedónak, valamint José Luis Ortiznak, az Andalúzai Asztrofizikai Intézet (IAA-CSIC) munkatársának a Royal Astronomical Society folyóiratában megjelent tanulmánya szerint a jelenség rendkívül fényes és szabad szemmel is látható volt, és nyolc másodpercig tartott.
Az eddig megfigyelt legnagyobb holdi becsapódást a NASA észlelte 2013 márciusában. A villanás egy másodperces, a becsapódó égitest tömege 40 kilogramm volt. Madiedo szerint nemcsak a legnagyobb, hanem fényességét tekintve a leghosszabb ideig tartó volt az általuk leírt becsapódás, amelyet a Holdat érő becsapódások észlelését és elemzését szolgáló Midas-projekt két teleszkópjával figyeltek meg.
Az elemzés rávilágított arra, hogy hozzávetőleg 40 méter átmérőjű kráter keletkezett a feltehetőleg mintegy 60-150 centiméteres szikla becsapódása nyomán. Az aszteroida a Hold Mare Nubium nevű tengerébe csapódott be óránkénti 60-61 ezer kilométeres sebességgel, a felszabaduló energia 15 tonna tnt-nek felelt meg, vagyis a jelenség háromszor erősebb volt a NASA által 2013 márciusában regisztrált eseménynél.
Kutatásaik során a spanyol szakemberek a holdi becsapódások fényességét elemezve arra is következtetni tudtak, hogy az általuk megfigyelt, vagyis hozzávetőleg egy méter átmérőjű szikladarabok milyen gyakorisággal ütköznek a Földdel. Arra a megállapításra jutottak, hogy hétszáz ilyen égitestből egy aszteroida találkozhat évente bolygónk légkörével. Ez azonban nem ad okot riadalomra, az atmoszféra ugyanis védi a Földet, így a „behatolók” tetemes része teljesen megsemmisül a légkörbe való belépéskor, ha pedig mégsem, akkor rendkívül kis méretű meteoritokra törve jut be – hangsúlyozta José María Madiedo.
A Cseljabinszk felett felrobbant meteorit mintegy 20 méteres és 13 ezer tonnás volt, a Föld felszínéig azonban csak eredeti méretének töredéke jutott el.
