Bolygó minden vörös törpe körül

Mára kiderítettük, hogy a bolygók legalább olyan gyakoriak Tejútrendszerben, mint a csillagok.

„Minden vörös törpecsillagnak van legalább egy bolygója” – kürtölte világgá egy nemrég megjelent sajtóközlemény. Ez így önmagában fontos állítás, de mintha valahogy furcsán ismerős lenne. Két éve már felbukkant egy hír, amely levezette, hogy a Tejútban szabály, és nem kivétel a bolygórendszer a csillagok körül, és ugyanannyi bolygó lehet a galaxisunkban, mint ahány csillag.

Aztán bő egy éve a Kepler-űrtávcső megfigyeléseiből is az derült ki, hogy a csillagok egy jelentős hányada rendelkezik Föld-szerű bolygóval. Sőt, nem sokkal később egy másik cikk szintén arra jutott, hogy nagyságrendileg százmilliárdnyi bolygó lehet odakint, ugyanannyi, mint ahány csillag van a Tejútban. Ezek alapján némileg megkésettnek tűnik a mostani bejelentés.

Ahhoz, hogy jobban megértsük, miért is fontos ez az eredmény, a kattintásmágnesként funkcionáló cím mögé kell tekintenünk. Mert igaz, hogy az „egy bolygó per egy csillag” felütés nagy figyelmet és sok oldalletöltést képes generálni, de az eredeti cikknek egyszerűen nem ez a fő mondandója. Mint láttuk, ezt a bejelentést már két éve megtették mások, vagyis Mikko Tuomi, az egyesült királyságbeli Hertfordshire-i Egyetem kutatója és munkatársai alaposan lemaradtak – de munkájukban nem is a gyakoriság meghatározása a legizgalmasabb eredmény.

A fent idézett eredmények, bár ugyanazt állítják, mind nagyon különböző utakon jutottak el a végeredményig. Mindegyik csoport vörös törpék körül keresett bolygókat, mivel ezek adják a Tejút csillagainak 70 százalékát. Kettő vizsgálat mikrolencsézéseken alapult, vagyis azon, hogy egy jó helyre eső csillag-bolygó rendszer gravitációja jellegzetes módon fókuszálja egy háttércsillag fényét a Földre. A harmadik a Kepler-űrtávcső megfigyeléseiből, vagyis az exobolygók általi csillagfedésekből vezette le a gyakoriságot.

Tuomi és munkatársai más utat választottak. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) két nagy pontosságú spektrométerével, a HARPS és UVES műszerekkel keresték exobolygók radiálissebesség-jelét a vörös törpecsillagok fényében. A 41 kiválasztott csillag közül 8-nál találtak bizonyítékot összesen 10 kísérő jelenlétére. Ez már önmagában tiszteletre méltó eredmény, de a gyakoriság meghatározásához azt is meg kellett becsülni, mennyit szalasztottak el. Ehhez a 41 mért csillag adatsoraiba rengeteg különböző méretű és pályájú bolygó mesterséges jelét juttatták be, majd felmérték, hogy mennyire érzékeny a módszerük a megtalálásukra.

A detektálási valószínűség meghatározásával már korrigálni tudták az adataikat, és levezették, hogy a 10 bolygó felfedezéséhez csillagonként átlagosan 1,36 bolygóra volt szükségük. Tekintve, hogy a vörös törpéket véletlenszerűen válogatták össze – legalábbis bolygórendszerek szempontjából –, ez a szám kiterjeszthető az összes többi vörös törpére is a Tejútrendszerben. Vagyis a vörös törpék nagyjából fejenként egy bolygóval rendelkeznek.

Szédítő belegondolni, hogy csak két évtizeddel az első exobolygó felfedezése óta mára azt is kiderítettük, hogy a bolygók legalább olyan gyakoriak Tejútrendszerben, mint a csillagok. Ami talán még ennél is fontosabb, de lényegében eltemették a sajtóközleményben: ezt a vizsgálatot három teljesen különböző módon is elvégezték, és mindegyik ugyanazt az eredményt adta. Ez a bejelentés nem az előzőektől függetlenül született, és nem is azok babérjait akarja learatni, hanem alapul veszi őket, és szervesen kapcsolódik hozzájuk.

Az eltérő módszerekkel végzett megfigyelések eredményei felerősítik egymást: ez az egybecsengés az egyik leghatékonyabb módszer egy tudományos állítás helyességének igazolására. A közönség elérésének maximalizálására törekvő sajtóközleményekből azonban ezek a finomságok gyakran hiányoznak.