Csak pénteken indul a Dragon teherhajó az ISS-re

A hordozórakéta első fokozatából szivárgó hélium miatt halasztották el a teherűrhajó elindítását.

MD
2014. 04. 15. 4:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A SpaceX Twitterre feltett üzenete szerint a közép-európai idő szerint hétfőn 22 óra 58 percre tervezett, de meghiúsult startot péntekre ütemezték át a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren. Addigra megjavítják a Falcon 9-es hordozórakéta szivárgást okozó hibáját – tette hozzá a cég. A Dragon teherűrhajó kéttonnányi utánpótlást szállít majd a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás legénységének.

A hétfőn észlelt földi hibát megelőzően már az ISS egy komoly számítógéphibája is bizonytalanná tette a SpaceX Dragon felbocsátását, amelyet eredetileg március közepére terveztek. A NASA amerikai űrügynökség szerint a vasárnap bekövetkezett számítógépes hiba csak űrsétával javítható ki. Az űrállomáson tucatnyi külső számítógép működik. Ezek az állomás normális működését biztosítják, és a mostani hiba nincs hatással a három orosz, két amerikai és a japán űrhajós kutatómunkájára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.