A bolygók – köztük a Szaturnusz – minél részletesebb megörökítése nem könnyű feladat. A Merkúr és a Vénusz túl közel van a Naphoz, ezért a legtöbbször alacsonyan látszanak, ahol a légkör zavaró hatása jelentős. A Mars többnyire nagyon kis látszó átmérőjű, csak az oppozíciók alkalmával nő a korong mérete 10” fölé. A Jupiter elfordul a felvétel készítése alatt, és a felhőzet is gyorsan változik. A Szaturnusz korongja csak 22 ívmásodperc látszó átmérőjű, azaz bár fizikailag csak 25 százalékkal kisebb, mint a Jupiter, a nagyobb távolság miatt alig feleakkorának látszik távcsőben, a korongot pedig csupán harmadannyi fény éri, mint a Jupiterét. Tovább nehezíti a részletek megörökítését, hogy a Szaturnusz légkörében nagy magasságban szénhidrogén-vegyületek csapódnak ki, ezért a felhősávok részleteit és kontrasztját barna, ködös réteg tompítja. Ugyanakkor a gyűrűrendszer jelentősen emeli a bolygó látványát, kiterjedése így látszólag közelít a Jupiteréhez.
Jelenleg a bolygó alacsony deklinációja is nehezíti a megfigyeléseket hazánkból. Idén a Mérleg csillagképben látható, jövőre pedig még alacsonyabbra kerül. Így nem elég a jókora átmérőjű műszer a megfigyeléshez, előny, ha nem az északi, hanem a déli féltekéről végezzük az észlelést. Szerencsére egy tőlünk messze vándorolt honfitársunk, az Ausztráliában élő Stefan Buda március 19-én 17:01 UT-kor megörökítette az égitestet.
A narancssárgás színű bolygó északi féltekéjére látunk most rá. A feltűnő, sárgásfehér Egyenlítői Zónától (NZ) északra összemosódó felhősávok sokaságát figyelhetjük meg, ha kellő alapossággal szemléljük a felvételt. A narancsos, majd szürkébe hajló NEB (Északi Egyenlítői Sáv) egyenletesen mosódik bele a pólus felé eső NTB (Északi Mérsékelt Sáv) barnás-rózsaszínes vidékébe, aminek eltérő komponensei alig kivehetőek. Tovább haladva a pólus felé az NTZ (Északi Mérsékelt Zóna) sárgás sávja viszonylag világos, könnyebben kivehető, és feltűnően öleli körbe a sötét Északi Poláris Régiót (NPR), a Szaturnusz északi pólusának vidékét. A sarki területen két különböző részt figyelhetünk meg. Egy barnás sávot (NPR Sáv), és a zöldesfekete Északi Pólussapkát (NPC), ami maga a poláris hexagon örvénye. A rejtélyes felhőképződményt először a Voyager-2 elhaladásakor fedezték fel az 1980-as években, de ma sincs egyértelmű válasz a keletkezésére és arra sem, hogy mennyi ideig képes alakját megtartani a hatszögletű felhősáv.
A tompa fényű bolygófelszínért a gyűrűk rendszere kárpótol. A tűéles képen a legkülső, \'A\' gyűrű külső részén az Encke-osztás sokáig követhető. A Cassini-réstől befelé látszódó \'B\' gyűrű egyes régióinak eltérő fényessége is megfigyelhető: a legbelső \'B1-2\' sötét, a külső \'B7-8\' világos. A felvételen még a halvány \'C\' gyűrű is kivehető. Ez utóbbi veti árnyékát a bolygó korongjára is.
Stefan Buda Melbourne melletti otthoni, kerti csillagdájából készítette a fotót DMK21AU04 kamerával, Astrodon Series-I RGB szűrőkkel. A 405/6500-as Dall–Kirkham-távcsöve nem kupolában van felállítva, mert az lokálisan rontaná a légköri nyugodtságot. Ehelyett vízhatlan vászonnal takarja be napközben a műszert. A Ritchey Crétien-távcsövekhez hasonló felépítésű, precíz műszer belső zavaró turbulenciáinak csökkentése érdekében a főtükröt Peltier-elem hűti, ami a fűtükör mögött elhelyezett fekete fémlap hőmérsékletét csökkenti, így megkönnyítve a napközben felmelegedett jókora üvegdarab hőkisugárzását és temperálását. Ausztráliában a gyenge légköri nyugodtság gyakran korlátozza a távcsövek felbontását, de Stefan Buda ennek ellenére sokszor lep meg bennünket igen részletes felvételeivel.
