Alekszej Leonov, az első, aki kilépett a kozmoszba

Alekszej Arhipovics Leonov, az első űrsétát tett ember 80 éves.

UDM
2014. 05. 30. 4:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szibériai Lisztvjankában született, de iskoláit már a Szovjetunió európai területén végezte. Fiatalon beleszeretett a repülésbe, így a légierőhöz vonult be, s 1957-ben vadászpilóta lett. Később, már első űrrepülésén túl elvégezte a moszkvai repülőmérnöki akadémiát, 1981-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa címet is.

Leonov 1959-ben bekerült a titkos szovjet űrprogramba kiválasztott húsz jelölt közé. Arra viszonylag sokat kellett várnia, hogy feljusson a világűrbe, de ekkor igen fontos feladatot kapott. Neki kellett elsőként kilépnie az űrbe, a műveletet a majdani Holdra szállás előkészítésének szánták. A Voszhod–2 űrhajóban társa Pavel Beljajev parancsnok volt, az űrsétára nem sokkal a fellövés után, 1965. március 18-án került sor.

Leonov 12 percig és 9 másodpercig lebegett a „semmiben”, ezalatt 28 ezer kilométert tett meg, az űrhajóhoz csak egy öt méter hosszú kábel rögzítette.

Az amerikaiakkal folytatott űrverseny miatt nem kellő alapossággal előkészített kaland majdnem katasztrófával zárult: a szkafander a belső nyomás miatt felfúvódott, így az asztronauta visszafelé már nem fért be a zsilip szűk nyílásán. Végül komoly kockázatot vállalva egy szelep megnyitásával levegőt engedett ki űrruhájából, így valahogy vissza tudta préselni magát a zsilipbe. Csakhogy rossz pozícióban, emiatt az ajtó becsukása tornászmutatvánnyá fajult, levegője pedig majdnem elfogyott. A kabinban megnőtt az oxigénnyomás, ami robbanásveszélyt idézett elő, a hibával küszködő kozmonauták az űrhajózás történetében először csak kézi vezérléssel tudtak landolni, a tervezett helyszíntől 2000 kilométerre, az Urálban.

A földet érés sikerült, de helikopterrel nem tudták kimenteni őket, ezért utat kellett vágni a fenyőrengetegben, miközben az űrhajósokat csak egy üveg konyak melegítette a fagyos éjszakában.

Az első szovjet holdexpedíció parancsnoka Leonov lett volna, de a programot törölték, miután az amerikai Apollo–11 1969-ben sikeresen landolt égi kísérőnkön, s az űrverseny e szakaszát megnyerték az amerikaiak.

1971-ben ő vezette volna a Szaljut–1 űrállomás első személyzetét felszállító űrhajót, de társa megbetegedése miatt a tartalék legénység szállt föl – és vesztette életét visszatérés közben.

Az űrbe csak az első közös szovjet-amerikai űrrepülésen jutott vissza, 1975. július 15–21. között a Szojuz–19 parancsnokaként volt részese a világ első nemzetközi űrrandevújának, az összekapcsolt Apollo és Szojuz 44 órás közös repülésének.

Kalandok a Földön is

A közszeretetnek örvendő, éles eszű, szellemes Leonov kritikus helyzetekben sem esett pánikba. A halál szele többször meglegyintette: kezdő pilótaként túlélt egy ejtőernyős balesetet, meghalhatott volna űrsétája során, és akkor is, ha ő indul útnak a Szaljut–1-re. Egy autóbaleset után ő mentette ki feleségét a jeges tóba csúszott kocsiból, 1969-ben a Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár ellen elkövetett – és évtizedekig szigorú titokban tartott – merénylet során a lövések az ő autóját érték, sofőre meg is halt.

A Szovjetunió kétszeres hőse, és megkapta a Lenin-rendet is. 1976 és 1982 között a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ vezetője volt, 1991-ben szerelt le. Elismert és tehetséges festő, a Szojuz–Apolló-misszió során a világűrben is készített vázlatokat, s több könyve jelent meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.