Az immár ötödik alkalommal életre hívott nemzetközi megmérettetés a szervezet vezetőjének, Babak Tafresinek a koordinálásával zajlott. Több nemzeteken átívelő projektet – Csillagászok Határok Nélkül, Nemzetközi Sötétég-szövetség – is bevontak.
A pályázatban olyan asztrotájképeket díjaztak, amelyek a csillagos ég és a tájképek harmóniáját demonstrálják. Tartalmi oldalról megközelítve, a TWAN-stílusban az égi mondanivaló kiemelése kapott nagyobb hangsúlyt. A bírák között szereplő David Malin – akinek munkája a professzionális asztrofotózásban mérföldkőnek számít – a képek természetességének fontosságára és esztétikai megjelenésére hívta fel a figyelmet.
A kilenc főt számláló nemzetközi zsűriben a TWAN tagjai mellett felfedezhetjük Jerry Bonnell – a NASA által működtetett A Nap Csillagászati Képe honlap szerkesztőjének – nevét, valamint James Richardsont, a National Geographic hivatásos fotósát.
A társaságba ez alkalommal jómagam is meghívást kaptam. Személyes vallomásként az alábbiakat mondhatom. Igazán megtisztelőnek érzem, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik rendkívül elismert szerepköröket töltenek be napjaink asztrofotós világában. Érdekes és egyben tanulságos volt követni a különböző személyiségek eltérő ízlését, stílusát. Közös irányvonalként mégis az fogalmazódott meg bennünk, hogy a természetben, és nem a számítógép mellett végzett alkotómunkát méltányoltuk, a klasszikus fotósértékek figyelembevételével.