Ez a legszorosabb trió, amelyet eddig ismerünk. A benne levő egyik páros távolsága az égboltra vetítve mindössze 450 fényév. A harmadik komponens tőlük lényegesen messzebb, mintegy 24 ezer fényév távolságban található. Egy-egy galaxisnak általában csak egyetlen magja van. Néhányuknál kettő, igen ritkán – mint például a mostani esetben – három mag is megfigyelhető.
A galaxisok fejlődésük, növekedésük során ugyanis közel kerülhetnek egymáshoz, aminek a vége aztán a teljes egyesülés. Ilyenkor egy idő után a valaha önálló galaxisok magjai, a szupernagy tömegű (nagyjából 1 milliótól 10 milliárd naptömeg közé eső) fekete lyukak is összeolvadnak. Az új felfedezés, amely egy mindössze hat célpontból álló minta megvizsgálása után született, arra utal, hogy ezek az eddig gondoltnál gyakoribbak lehetnek, csak éppen nagyon nehéz egyértelmű megfigyelési bizonyítékot találni a létezésükre. Egy lehetséges „nyomjelzőt” viszont szolgáltat a mostani hármas aktív galaxismag.
A felfedezés kulcsa a legnagyobb felbontást nyújtó rádiócsillagászati technika, a nagyon hosszú bázisvonalú interferometria (VLBI) volt. Szerencsére mindhárom aktív galaxismag környezetéből rádiósugárzás érkezik hozzánk, ami a központi fekete lyuk mellől két átellenes irányba kiinduló relativisztikus plazmanyalábokból (jetekből) ered. Ez adott módot a szoros kettős felbontására rádiótávcsövekkel, ami más csillagászati képalkotó technikákkal lehetetlen vállalkozás volna.
A VLBI távoli, akár egymástól 10 ezer km távolságban levő rádióteleszkópok összehangolt megfigyelésein alapul. A mostani esetben az Európai VLBI Hálózattal (EVN) végezték a méréseket, nemcsak kontinensünkön, de Kínában, Oroszországban és Dél-Afrikában működő antennák bevonásával. Az egyik megfigyelésben részt vett a világ legnagyobb antennatányérja, a 305 m-es átmérőjű Arecibo (Puerto Rico) is. Az így kapott szögfelbontás mintegy 50-szer haladja meg a Hubble-űrtávcsővel elérhető értéket.
Bár a J1502+1115 jelű, z=0,39 vöröseltolódású kvazárban megbújó hármas rendszer felfedezése a VLBI finom felbontásának volt köszönhető, más hozzá hasonló szoros kettősöket elárulhatja a rádiósugárzó jet alakja. A jeteket kibocsátó komponensben a központi fekete lyuk forgástengelyének helyzetét ugyanis befolyásolja a körülötte keringő másik tömeg.