A galaxisokban található kozmikus por eredetének kérdése máig nem megoldott probléma. Tudjuk, hogy az elsődleges források valószínűleg a szupernóva-robbanások, különösen a korai univerzumban, egyelőre azonban nem tisztázott, hogy a porszemcsék hol kondenzálódnak és növekednek. Az sem világos, hogy a létrejött szemcsék hogyan kerülhetik el a pusztulást a nagy csillagkeletkezési ütemmel bíró galaxisok nyújtotta meglehetősen barátságtalan környezetben. Az ESO VLT távcsőegyüttesével végzett spektroszkópiai megfigyelések azonban talán fellebbenthetik a fátylat a rejtély részleteiről.
Egy nemzetközi kutatócsoport az X-shooter spektrográfot használta az SN 2010jl jelű szupernóva optikai és közeli infravörös tartománybeli megfigyeléséhez, mégpedig kilenc alkalommal a robbanást követő hónapokban, illetve egyszer a robbanás után 2,5 évvel. A szokatlanul fényes, IIn típusú szupernóva-robbanás az UGC 5189A katalógusjelű törpegalaxisban következett be. A típusmegjelölésben a ‘II’ arra utal, hogy egy nagy, a Napét legalább nyolcszorosan meghaladó tömegű csillag pusztulását jelző eseményről van szó, az ’n’ pedig arra, hogy a spektrumában keskeny (narrow) hidrogénvonalak láthatók, melyek a robbanás közben ledobott és a szülőcsillagról már korábban eltávozott anyag kölcsönhatásának eredményeként gerjesztődtek. A kutatás vezetője, Christa Gall (Aarhus University) szerint a kilenc korábbi észlelés adatainak kombinálásával először nyílt lehetőség annak közvetlen mérésére, hogy a szupernóva körüli por a különböző hullámhossztartományokban hogyan nyeli el az elektromágneses sugárzást, így pedig a korábbiaknál sokkal többet tudhatunk meg magáról a porról.
A kutatók úgy találták, hogy a por keletkezése nem sokkal a robbanás után megindul, majd ezután még hosszú ideig folytatódik. Az új mérések azt is felfedték, hogy mekkorák a porrészecskék és miből állnak. Ezek az újdonságok egy lépéssel már túlmutatnak a nemrégiben az ALMA antennarendszer észlelései alapján a híres SN 1987A szupernóva körüli porkeletkezésről kapott eredményeken. Gall és munkatársai szerint a mikrométernél nagyobb átmérőjű porszemcsék gyorsan keletkeztek a csillag körüli sűrű anyagban. Bár emberi léptékkel mérve ez nagyon kicsi, a kozmikus por esetében nagy szemcseméretnek számít, és valójában ez a meglepően nagy méret az, ami a porrészecskéket megóvja a romboló folyamatok hatásaitól. A korábbi ALMA-eredménynek is az volt az egyik megválaszolatlan kérdése, hogy a szupernóva-maradványok rendkívül barátságtalan környezetében hogyan maradhatnak meg a szemcsék. Az új eredmények szerint erre az a válasz, hogy ugyan nem várt módon, de elegendően nagyok a romboló hatások túléléséhez. A kutatócsoport egyik tagja, Jens Hjorth (Niels Bohr Intézet, Koppenhágai Egyetem) szerint ilyen méretű szemcsék megjelenése a robbanás után nem sokkal azt jelzi, hogy nagyon hatékony folyamat hozza létre őket, de egyelőre még egyáltalán nem tudják, hogy pontosan hogyan is történik ez.
