Mint arról beszámoltunk, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája augusztus 6-án megérkezett a célüstököséhez, a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstököshöz (67P röviden). A szonda még szerda délután el is küldte a Földre első „képeslapjait”, azokat a képfelvételeit, amelyeket az üstökösmagtól mindössze 100 kilométer távolságból készített.
Még néhány nappal ezelőtt, augusztus 2-án, az üstököshöz közeledőben lehetőség volt az üstökösmagból kiáramló gáz- és porkilövelléseket (jeteket) lefotózni a szonda OSIRIS képfelvevő rendszerének nagy látószögű (WAC) kamerájával. Ekkor a szonda 550 kilométerről készítette felvételeit, de az itt bemutatott képen látszik, hogy főleg az üstökösmag két összetevőjét összekötő nyaki részen, esetleg annak közelében lehetnek a jetek forrásai.
Talán nem is lennénk nagyon meglepve, ha a Rosetta közelebbi felvételein a későbbiekben azonosítani is lehetne a jetek forrásait az üstökösmag felszínén, például a mag nyaki vagy körgallér részén, amely a környezetéhez képest feltűnően világosabb az OSIRIS korábbi képein. Ezek a területek jól azonosíthatók a következő fotón is.
Az üstökösrandevú idején készített és közzétett képek közül a legközelebbit mutatja a következő ábra. Az OSIRIS/NAC felvétel mintegy 120 kilométerről készült, és egy képelem a mag felszínén 2,2 méteres, vagyis a legkisebb még éppen látható részlet ekkora.
A Rosetta OSIRIS/NAC által augusztus 3-án 285 kilométer távolságból készített felvételen jól látszik, hogy mennyire változatos az üstökösmag felszíne. Nagyon feltűnőek a szinte egész lapos és sima medencék és táblahegyek, fennsíkok, meredek falak, sáncok, lejtők, rézsűk, suvadások, valamint a néhány méteres tömbök, sziklák (inkább poros-jeges kiemelkedések), kisebb tanúhegyek is. A felszínen vannak valódi becsapódási kráterek is, de a legtöbb mélyedés, amely kráterekre emlékeztet, valószínűleg egy aktív terület, gáz és por kiáramlásának forrása, illetve ezek után maradt, beomlott üreg.
Bár a közelebbről eddig látott üstökösmagok, mint például a 19P/Borrelly, 81P/Wild 2, 9P/Tempel 1 és 103P/Hartley 2 magja egyes felszíni részleteit felismerhetjük a 67P magján is, a Rosetta üstökösének magja mindezekhez képest a legérdekesebb, legkülönlegesebb és talán a legizgalmasabb is – legalábbis a Philae leszállóegységnek biztosan az lesz.
Források:
