A vörös törpék olyan csillagok, amelyek viszonylag kicsik és hidegek (már a Naphoz képest, hiszen felszíni hőmérsékletük 4 ezer Kelvin körül van). Tömegük sokszor kevesebb, mint a Nap tömegének egy százaléka. Gyenge a fényük, szabad szemmel még a legközelebbi (a Proxima Centauri) sem látható. Viszont nagyon gyakoriak, a Naphoz legközelebbi harminc csillag közül húsz vörös törpe, a becslések szerint a Tejútrendszer csillagjainak háromnegyedét adják.
A SETI Intézet a minap bejelentette, hogy a következő két évben kiemelt figyelemmel fordulnak a vörös törpék bolygórendszerei felé. A közlemény szerint eddig ezek nem érdekelték őket. A tudósok úgy gondolták, hogy e csillagok kis energiája miatt bolygórendszereik lakható zónája (az a távolságtartomány, ahol a feltételek megfelelőek lehetnek az élethez) túl közel van a csillaghoz, és túl szűk. Ehelyett a Naphoz hasonló csillagokra koncentráltak, hiszen arra bizonyítékunk is van (mi magunk), hogy az ilyen égitestek környékén kialakulhatott intelligens élet. Most viszont 20 ezer vörös törpét figyelnek majd meg, hátha fognak érdekes rádiójeleket irányukból. E bejelentéssel nincs semmi baj, csakhogy a paradigmaváltás nem most történt, hanem sok éve már.
– Réges-régen folyik a vörös törpék kutatása, eddig sem volt semmiféle szabály arra, hogy milyen típusú csillagok bolygórendszereit szabad figyelni, és milyeneket nem. Ott voltam, amikor Frank Drake (a SETI egyik alapítója) már hat évvel ezelőtt a vörös törpékről beszélt egy londoni konferencián – mondja Almár Iván űrkutató-csillagász, a Nemzetközi Asztronautikai Unió SETI-bizottságának volt társelnöke. – A mostani hír hátterében az állhat, hogy a SETI Intézet az Allen-űrteleszkóppal most kiemelten fogja figyelni a vörös törpéket. Emellett nem árt tudatosítani a világgal, hogy az eszköz egyáltalán létezik és működik. De ma már a földön kívüli rádiójelek keresése több központtal folyik a világban, a SETI Intézet elveszítette monopolhelyzetét.
A vörös törpék környezetében az élet számára (a jelenlegi tudásunk szerint) lakható bolygóknak tehát nagyon közel kell lenniük a központi csillaghoz. Ez a közelség sokszor azt eredményezi, hogy a bolygók tengelyforgása kötötté válik, tehát mindig ugyanazzal a felükkel fordulnak a csillag felé. Ez a felállás nagyon nem kedvez az életnek, hiszen így nem változnak a napszakok, a bolygó egyik felén örök nappal, a másikon soha véget nem érő éjszaka honol. Egyik sem jó az élőlények számára. Ugyanakkor újabban egyre több tudós úgy gondolja, hogy a megvilágított és a sötét rész határán lévő „alkonyzóna” lakható lehet, ha a légkör és a tengeráramlások hőmérséklet-kiegyenlítő hatásával is számolunk.
A SETI program kezdetét 1960-ra teszik, amikor a Cornell Egyetemen dolgozó Drake elvégezte az első megfigyelést egy 26 méter átmérőjű rádiótávcsővel a Tau Ceti és az Epszilon Eridani csillag irányába. Semmi érdekeset nem talált. A következő évtizedekben sok hullámhegy és -völgy volt a programban. 1980-ban Carl Sagan csillagász és tudománykommunikátor részben a SETI támogatására alapította a Bolygókutató Társaságot, és egyre több egyetemen folytattak hoszszabb-rövidebb életű megfigyelőprogramokat.
Az egyetlen távcsőrendszer, amely kifejezetten a SETI-megfigyelések céljából működik, a Microsoft gáláns mecénásnak bizonyult alapítójáról elnevezett Allen-teleszkóprendszer. Az észak-kaliforniai Hat Creek-i rádióobszervatórium területén működő 42 darab, egyenként hatméteres parabolaantenna együttműködve olyan érzékeny, mintha egyetlen, több mint száz méter átmérőjű teleszkóp fogná az esetlegesen beérkező intelligens rádiójeleket. Úgy tervezték, hogy végül összesen 350 darab antenna működik majd a rendszerben, de később belátták, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben ez lehetetlenség. A projektből azóta kiszállt a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem, a jövő pedig bizonytalan. Más űrteleszkópok segítségével is végeznek SETI-megfigyeléseket, de csak „szegény, megtűrt rokon” módjára: az egyéb kutatóprogramok mellett megengedik, hogy az idegenkereső műszereket is felszereljék az antennára.
Több mint fél évszázada működik hát a SETI, de az eredmények elmaradtak. Az újságok ráuntak a sztorira, a szponzorok pedig olyan kezdeményezéseket kerestek, amelyek jobban benne vannak a hírekben, és gyakoribbak a sikerek.
– Nem egyszerű meghatározni a SETI eddigi eredményeit. Ha kizárhatunk némely területeket a keresésből, az is eredmény, még ha a közvélemény nem is tekinti annak. Ugyanakkor fejlett földön kívüli civilizációtól származó rádiójeleket eddig nem találtunk – válaszol Almár Iván. – Emellett már nem csak a rádiójeleik alapján tudjuk keresni a földönkívülieket. Néhány hónapja került nyilvánosságra: a Kepler-űrtávcső például felfedezte, hogy az egyik csillag fénye időről időre jelentősen csökken. E jelenség szinte megmagyarázhatatlan, ha nem vesszük fontolóra, hogy esetleg egy hatalmas idegen űreszköz elhaladása okozhatja.
A csillagászok négy éve tartják megfigyelés alatt a megkapó nevű KIC 8462852 csillagot, amelyre Almár Iván hivatkozott, s amely másfél ezer fényévre van tőlünk, tömege pedig másfélszerese a Napénak. Fényerőssége rendszertelen időközönként ötödére esik vissza. Ez olyannyira ismeretlen, természetes okokkal nehezen magyarázható jelenség, hogy sokáig műszerhibára, műtermékre gyanakodtak. De mára minden hiba lehetőségét kizárták, így marad a tanácstalanság.
A SETI program jövője erősen kérdéses. Korábban is voltak már időszakok, amikor pénzhiány miatt állt a projekt, és most is ínséges idők fenyegetnek.
