Az ötödik űrhajós kalandjai

Kilencvenöt éves korában hunyt el John Glenn. Hosszú élete számos momentumát nevezhetjük történelminek.

Glenn végül Shepard 1961. május 5-i útja után nem egészen egy évvel, 1962. február 20-án indulhatott útnak. Bár szörnyen csalódott volt, hogy már négyen megelőzték őt az űrben, azzal vigasztalódhatott, hogy ő lett az első orbitális pályára álló amerikai. Ekkor már negyvenéves volt. A fellövést persze élőben adta a rádió és a tévé, a hatvanas évek ikonikus tévébemondója, Walter Cronkite pedig teljes izgalomban biztatta a rakétát: „Go, Baby!” – mondta a kor kimért hírolvasóitól kissé szokatlan módon.

Volt is ok az izgalomra, mert a NASA titkon arra számított, hogy legalább egy Mercury-rakéta felrobban az űrhajóssal együtt – írja a The Atlantic. A korábbi rakétatesztek közül kettő is csúfos – és látványos – kudarccal zárult. Glenn fellövése végül is probléma nélkül ment végbe, az űrhajó pedig Föld körüli pályára állt. 4 óra és 56 perc alatt, óránként 28 ezer kilométeres sebességgel háromszor kerülte meg a bolygót, az űrhajós pedig – a feszülten figyelő százmilliókat lenyűgözve – egyáltalán nem tűnt rettentnek, de még csak idegesnek sem. Viccelődött a földi irányítókkal, az ausztráloknak pedig megköszönte, hogy egy felhívásra válaszolva mind felkapcsolták a lámpáikat, amikor elröpült fölöttük. „Ó, ez a látvány elképesztő” – mondta egy elérzékenyült pillanatában.

Sokak szerint ő volt az első űrhajós, aki a puszta utazáson kívül „hasznos” dolgokat is csinált az űrben. Mérte a saját vérnyomását, a szemészeti rendelők faláról ismert szemvizsgáló ábra segítségével tesztelte a látását, és kipróbálta, hogy el tud-e szédülni a súlytalanságban. Mint emlékirataiban leírja, a NASA tudósainak kisebb csalódást okozva, igazából végig remekül érezte magát.

A visszatérés már nem ment ilyen simán. A földi atmoszférába való belépéskor az irányítóközpontban villogni kezdett a hővédő pajzs leválására figyelmeztető vészjelző. Alan Shepard, aki a Földről működött közre a küldetésben, azt tanácsolta Glenn-nek, hogy ne gyújtsa be a fékezőrakétákat (pedig ez logikusnak tűnt a zuhanás sebességének, ezáltal a túlmelegedésnek a csillapítására), hanem kézi irányításra kapcsolja az űrkabint. Glenn követte az utasításokat, és így sértetlenül landolt a Karib-tengerben.

Két évvel később „nyugdíjba ment” az akkor minden erőforrásával a holdutazásra készülő NASA-tól, hiszen már 42 éves volt, így nem lett volna esélye bekerülni az Apollo-programba. De valójában korántsem akart visszavonult életet élni. Az űrhajóskiképzés közben őt vizsgáló pszichológusok véleménye szerint az összes asztronauta közül egyértelműen őbenne voltak meg azok a személyiségjegyek, amelyek a civil életbeli sikerre predesztinálták. Szoros barátságot kötött Kennedy elnökkel, aki meggyőzte, hogy politikai pályára termett. Így 1964-ben elindult a ohiói demokrata szenátusi előválasztáson. A kampány alatt azonban elesett a fürdőkádban, agyrázkódást szenvedett, így vissza kellett lépnie.

A Kennedykkel nem szakadt meg a barátsága. Jelen volt, amikor Robertet meggyilkolták, a temetésen egyike volt a koporsóvivőknek. 1970-ben megint megpróbálkozott bejutni a szenátusba, de vesztett. Végül négy évvel később nyert, és csak 1997-ben jelentette be, hogy a ciklus végén visszavonul a politikától. 1983-ban még az elnökjelöltséggel is megpróbálkozott – sikertelenül.

Tehát 1997-ben a 76 éves John Glenn már a jól megérdemelt, ugyan kissé unalmas, de az efféle idős embernek mindenképpen örvendetes nyugdíjaséletre készült. Illetve majdnem. Akkor ugyanis már javában dolgozott egy soha nem látott ambícióról tanúskodó terv megvalósításán. Fizikai erőnléte idős kora dacára néhány fiatalt is megszégyenített volna. Így nem látta akadályát annak, hogy újra űrhajóssá váljon. Régi kapcsolatait felmelegítve megkereste a NASA-t egy kutatási tervvel, amely az idős szervezet űrbéli viselkedését célozta. És persze azonnal tudott egy alkalmas kísérleti alanyt is ajánlani – saját magát.

A NASA belement a dologba, vélhetőleg a vállalkozás hatalmas PR-értékét is szem előtt tartva. Így 1998. október 29-én, több mint 36 évvel első és addig utolsó űrutazása után, az STS–95 jelű küldetésben újra feljutott az űrbe. Hivatalosan ő volt a Discovery űrsikló rakományspecialistája. Ezzel ő a legidősebb űrhajós a világon.

Glennt túlélte felesége, Annie, akivel 73 éven keresztül voltak házasok.