Pénteken, szeptember 15-én kora délután egy húszéves sikertörténet érkezett el a befejezéséhez. A NASA Cassini szondája tizenhárom évnyi keringés után ütközőpályára állt a Szaturnusszal, és meteorként zuhant a gázóriás jéghideg felhői közé. Molekulái így annak a bolygónak a részévé válnak, amelyről sokkal kevesebbet tudnánk, ha meghiúsult volna a küldetés.
A szonda 1997-ben indult, és 2004 nyarán érkezett a Szaturnuszhoz. A hét évig tartó utazás elsőre kicsit soknak tűnhet. A NASA azonban nem sietett. A Cassini keresztül-kasul bejárta a belső Naprendszert, mielőtt megközelítette a gyűrűs bolygót. Kétszer utazott el a Vénuszhoz, hogy lendületet vegyen, majd a Föld és a Jupiter gravitációját is kihasználva érte el az utazósebességét. Ezekkel a hintamanővernek nevezett kitérőkkel az űrkutatók rengeteg pénzt és helyet spóroltak. Ha közvetlenül a Szaturnuszt vették volna célba, sokkal több üzemanyagra lett volna szükségük.
A Cassini 2004 nyarán áll pályára a gázóriás körül. Ekkor vált le róla az Európai Űrügynökség leszállóegysége, a Huygens szonda, amelynek az volt a feladata, hogy elérje a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak a felszínét. A fedélzetén magyar közreműködéssel készített berendezések is voltak: a fedélzeti magnetométer és a plazmaspektrométer földi ellenőrző és kalibráló rendszerét az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (ma MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) szakemberei alkották meg. A Huygens 2005. január 14-én talajt is fogott a Titánon, és lélegzetelállító fotókat küldött a Naprendszer második legnagyobb holdjának hegyek, metánból álló tengerek és tavak szabdalta felszínéről.
A küldetést eredetileg négyévesre tervezték, 2008 júniusában ért volna véget. Ez idő alatt a szonda 76-szor kerülte meg a gázbolygót, miközben több holdját megközelítette. Feladatai végeztével azonban még mindig olyan jó állapotban volt, hogy a NASA további két évet adott neki. Ekkor 64 keringést végzett, és tovább vizsgálta a holdakat is. 2010-ben aztán megint kiderült, hogy a szondában még bőven van szufla, ezért a programot másodszor is meghosszabbították, ekkor már ambiciózusabb, hétéves időtartammal.
A program zárása, a nagy finálénak nevezett manőver- és méréssorozat az idén áprilisban kezdődött. A Cassini azóta 22-szer kerülte meg a Szaturnuszt, mindig egy kissé más pályán. Végül a kutatók a Titánt hívták segítségül a végső lépés megtételéhez. A hold gravitációs tere a Szaturnusz felé rántotta a szondát, amely így már nem kerülhette el az ütközést. A lenti animáción jól nyomon követhető, hogyan adja meg a Titán a végső lökést a szondának.
Szeptember 14-én a Cassini még lőtt néhány képet a Szaturnuszról, a gyűrűkről és a holdakról, majd kikapcsolta a kamerákat. Működése alatt az űrszonda összesen több mint 453 ezer képet küldött a Földre a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról, annak gyűrűiről és holdjairól. „Ezek a felvételek olyanok lesznek, mint amikor utoljára körülnézel a házadban vagy a lakásodban, mielőtt elköltözöl onnan. Körbesétálsz az alsó szinten, majd felmész a felsőre, végighúzod az ujjaid a lépcsőkarfán, körülnézel a régi szobádban, és előbukkannak az elmúlt évek emlékei” – mondta Linda Spilker, a NASA pasadenai bolygókutatási laboratóriumának munkatársa, a Cassini-program egyik felelőse.
A többi műszere azonban tovább működött a zuhanás közben is, hogy a légkörbe belépve is tudjon méréseket végezni. Az atmoszférát szeptember 15-én délután fél egy körül érte el, de a Földön erről csak másfél órával később szereztünk tudomást, ennyi idő kell ugyanis, hogy az adatok ideérjenek. Zuhanás közben a szonda megpróbálta minél hosszabb ideig a Föld felé fordítani az antennáit, hogy minél több információt tudjon elküldeni, ám idővel a rázkódás miatt ez lehetetlenné vált. Ahogy elérte a sűrűbb felhőrétegeket, felizzott, akár egy meteor, majd apró szilánkokra szakadt szét. Az anyaga pedig elmerült a Szaturnusz gázóceánjában. Az alábbi videó a nagy finálé lépéseit mutatja be.
A Szaturnusz körüli tizenhárom éves útja során a szonda rengeteg mérést végzett. Óriás hurrikánokat fedezett fel a bolygó pólusainak környékén, feltérképezte az északi sark rejtélyes hatszögét, és jeges kilövelléseket észlelt az Enceladus nevű holdon. Ez arra utalhat, hogy a felszín alatt vízből álló hatalmas óceán rejtőzhet, amely akár életnek is otthont adhat. Ennek bizonyításához azonban újabb küldetésre lesz szükség.
Íme néhány, a Cassini által készített fotó a NASA gyűjteményéből:
