Nem hecckampány – valóság

A rózsadombi/belvárosi értelmiség egy része továbbra sem akar szembesülni az igazsággal.

A balliberális pártok újabb táborok nyitásával kezelnék a (szerintük nem is létező) menekültkérdést. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerdán – jócskán túllicitálva Szelényi tűsarkúban megtett tábortúráját – egyenesen a Jókai utcai székházukat ajánlotta fel a bevándorlókkal kapcsolatos „koordinációra”. Hogy ezen pontosan mit értett, még nem derült ki.

Úgy tesznek, mintha tudnák, mit kellene tennie a kormánynak egy olyan kérdésben, amellyel egész Európa küszködik. Amit évek óta nem képes megoldani Olaszország, Görögország és Spanyolország, majd Kunhalmi Ágnes rendezi, nála keressék a bölcsek kövét. Ő majd koordinál a budapesti belvárosból, innen intézi a logisztikát, irányítja a földközi-tengeri Mare Nostrum programot, és gatyába rázza az uniós határokat védő Frontexet is.

Most vagy annak a több tucat polgármesternek hiszünk, akik rendőri erősítést kértek és tarthatatlannak ítélik a migránshelyzetet, vagy a Szelényi-, Kunhalmi-féle verzió az igaz, miszerint csak hecckampányról, xenofóbiáról és a probléma mesterséges felnagyításáról lenne szó. A valóság megismeréséhez talán ki kellene jönni a rózsadombi/belvárosi kávézókból és megismerkedni a tényekkel. Mégsem ezt teszik. Mert sosem ezt tették. Mindig egyszerűbb volt letagadni egy problémát és megspórolni a valóságból kiinduló, érdemi megoldási javaslatokat. Elég elolvasni a debreceni lakosok Szelényi „békés” helyzetjelentésére adott dühös válaszait, hogy érzékeljük a kontrasztot. A rögvalóságban élők nehezményezték, hogy „könnyű szövegelni a nagyvárosból, betonbiztonságban. Talán nem a menekülteket kellett volna meglátogatni, hanem a helyieket a tábor környékén, és látva, átérezve, hogy hogyan élnek valójában.”

Épp a magukat baloldalnak nevezők nem értik (sosem értették), hogy szerencsétlen sorsú emberek tragédiáját napi politikai célokra felhasználni megengedhetetlen. Nem lehet egy szemlőhegyi luxusvillából az ágrólszakadt miskolci avasi lakótelepre három napra (!) beköltözni, és álszent módon, a kamerák kereszttüzében együttérzést mímelni a nélkülözőkkel. Hiteltelen, ha olyanok vezetnek „éhségmeneteket”, akiknek titokban százmilliók lapulnak az osztrák bankszámláin. Nem állhat a szegényeket képviselők legelső sorába, aki kétszer veszi fel a költségtérítését, mondván, feleségével évekig külön autóval jártak Miskolc és Budapest között, és külön lakást is használtak a fővárosban

Nem ismeri az ország valódi gondjait, aki oktatási miniszterként – jól emlékszünk rá! – a budai elit negyedből digitális forradalmat hirdethet az oktatásban. Hol él, aki azt ígéri, hogy nemsokára már nem lesz szükség a nehéz iskolatáskára, hiszen digitális palatáblán jegyzetelnek majd a nebulók, sőt digitális tábláról tanulják az új anyagot? Azt értjük, hogy valakinek keresnie kellett a 40 milliárdos üzleten, és az eszköz is hasznos lenne, ha használnák, de az iskolák azóta is ennél földhözragadtabb gondokkal küszködnek (fűtés, világítás, tornateremhiány stb.).

A valóságból kellene kiindulni, de azt – úgy tűnik – a balliberálisok soha nem akarták megismerni. Csak így fordulhatott elő, hogy 2009-ben senki nem vette észre: a kórházakból nem a széfek, hanem a gyógyszerek és az orvosok hiányoznak. (A realitástól való elrugaszkodottság jelképe lehetne az a hercig kis rózsaszín retikül, amivel a volt liberális miniszter asszony az Irakban szolgáló katonáinkhoz érkezett.)

A környezetvédelem területén pedig valóban fontos a globális klímaváltozás elleni küzdelem, de Magyarországon mindaddig nem ez az első számú cél (ahogy ezt Fodor Gábor volt környezetvédelmi miniszter gondolja), amíg rengeteg településen megoldatlan a hulladékkezelés és a szennyvízelvezetés. Az nem környezetvédelem, ha egy-egy miniszter – szigorúan fotósok kíséretében – lefut a Szemlőhegyről vagy bebiciklizik a Szabadság-hegyről a Parlamentbe, miközben tájsebként völgyhidat építtet a Balaton déli partján.

Nem ebben az országban él, aki most azért nem védené meg kerítéssel a déli határainkat, mert nem férnének át alatta a földikutya nevű rágcsálók, amelyek így kénytelenek lesznek útvonalat változtatni. Ellenzéki észérvként vajon elfogadható, hogy a kerítés természetrombolás a javából, mert a nagyobb lepkék nem férnek majd át a sűrű hálón? Egyáltalán, értik ezek az emberek, milyen súlyos problémával néz szembe az ország, amikor idén előreláthatóan százezer menekültkérelemmel kell megbirkózni, és egyelőre nem látni a menekültáradat végét?

A realitásérzék elvesztése mindig súlyos következményekkel jár. És ez minden kormányra egyformán igaz. Amikor Török Zsolt, az MSZP korábbi képviselője azt találta mondani, hogy a körúton túl is van élet, nem értették, miről beszél. Pedig akkor véletlenül éppen igaza volt.