Jó időben születtem: amíg nem voltam választókorú, nem szavazhattam volna szabadon, mire az lettem, beköszöntött a demokrácia. Nagy becsben is tartom a politikai akaratnyilvánítás e lehetőségét; az 1989-es négyigenes népszavazástól a 2014 őszi önkormányzati választásig minden országos választáson, népszavazáson részt vettem, és érvényesen voksoltam. Most először, az október 2-i úgynevezett kvótareferendumhoz közeledve fog el a kétely, helyes-e megjelennem a szavazókörben.
Nyilvánvaló, hogy ennek a népszavazásnak nincs olyan jogi következménye, amely alapján érvényesség esetén valóban ügydöntőnek nevezhetnénk. A tagállami népszavazás ebben az esetben nem érvényteleníti, nem írja át az uniós joganyagot, nem változtat a közösségi szabályozáson, döntéshozatalon. A feltett kérdésre adott „nem” válasz az Országgyűlés jóváhagyásához kötné a betelepítést, vagyis akár az is megtörténhet, hogy a nemek elsöprő győzelmének másnapján a parlament hozzájárul migránsok tömeges befogadásához. Ez jelenleg a politikai abszurd kategóriája, de jogi szempontból kifogástalan, a nép döntését formálisan végrehajtó lépés lenne.
Vajon miért nem úgy fogalmazták meg a kérdést, hogy annak uniós szinten is közvetlen hatása legyen? Például így: Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés felhatalmazásával a kormány tárgyalásokat kezdeményezzen az európai uniós tagországokkal annak érdekében, hogy uniós szerződés rögzítse, akarata ellenére egyetlen országba sem lehet migránsokat telepíteni? Vagy: Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés kötelezze Magyarország miniszterelnökét arra, hogy az Európai Tanácsban megvétózza a migránsok kötelező betelepítését célzó döntéseket? Ha bármely ilyen vagy ehhez hasonló kérdés tiltott tárgykört érint, a kormánypártok a Jobbik segítségével, kétharmados többséggel gyorsan orvosolhatták volna a problémát. Ilyen kérdéssel a kormány „igen” válaszokra buzdíthatna, majd elsöprő felhatalmazást szerezve aktívan, álláspontja mellé szövetségeseket gyűjtve léphetne fel az uniós fórumokon. Ez igazi küzdelem, valódi téttel bíró harc lenne. Érdemi vitát gerjesztene az Európai Unió jövőjéről, a brüsszeli és a tagállami hatáskörök viszonyának újragondolásáról, és nem csak a migráció kérdésében. Ha már ez a vita elmaradt itthon, amikor a parlament a túlbuzgó Gyurcsány-kormány javaslatára a tagállamok közül elsőként, az akkor ellenzéki Fidesz képviselőinek támogatásával, lényegében olvasatlanul megszavazta az unió működését szabályozó lisszaboni szerződést. Az Orbán-kormány által népszavazásra bocsátott kérdés nem alkalmas egy ilyen vita elindítására, mert a magyar parlamenti és az uniós döntéshozatal ez esetben két malomban őröl.
Belpolitikai szempontból a kezdeményezés már elérte a célját, hiszen még jobban összekuszálta az ellenzéki sorokat. A Fidesz megoldotta, hogy a számára kedves téma úgy uralja ezt az évet is, hogy idén a magyar lakosság alig találkozott még migránsokkal, miközben a kormánypártok a felméréseket ismerve egyszerűen nem tudnak veszíteni. Orbán Viktor egy ideje szűknek érzi a hazai játékteret, ambíciója immár az európai politika irányának befolyásolása; ehhez remél támasztékot egy érvényes, magas részvételt és a „nem”-ek dübörgő győzelmét hozó népszavazástól. Abban, hogy az ellenőrizetlen beáramlást korlátozni kell, a külső határokat pedig védeni, a magyar kormánynak volt igaza, csakhogy időközben az Európai Unió és benne Németország hajója, ha lassan is, de fordult egyet. A Törökország és az EU között született, bizonytalan jövőjű megállapodás, illetve a balkáni útvonal lezárása a magyar kerítésre nehezedő nyomást is mérsékelte. A migráció hosszú távú kihívást jelent Európának, ám a magyar népszavazás annak kezeléséhez nem sokat tehet hozzá. A miniszterelnöknek megvan a kikezdhetetlen felhatalmazása ahhoz, hogy az uniós fórumokon a magyar álláspontot képviselje, felesleges egy csúcsra járatott kommunikációs gyakorlatra, hatalomtechnikai akcióra adófizetői milliárdokat elszórni.
Ha elmegyek szavazni, persze nemmel voksolok, de csak akkor veszem ehhez a fáradságot, ha a kormány addig elszámol a kampányköltségekkel, illetve visszavonhatatlanul felszámolja a letelepedési kötvényekkel való, az államot magas kamattal eladósító üzletelést. Nem érzem ugyanis hitelesnek a terrorveszélyre, az ország és Európa védelmére való hivatkozást, ameddig van rá esély, hogy potenciális bűnözők, akár az iszlamista terror finanszírozói előtt nyit kaput uniós tagországként az én hazám. Mindent összevetve senkinek sem ajánlom, hogy józan mérlegelés helyett felüljön a hisztériakeltésnek október 2-a előtt: aki mégsem szavaz nemmel, nem hazaáruló vagy a keresztény Európa sírásója; aki nemmel szavaz, nem vezeti ki az országot az Európai Unióból, nem írja ki magát a civilizált emberek közösségéből.
Csigavér.
