Vajon hogyan kellene értékelnünk egy kormánypárti Népszabadságot: ez volna a rendszerváltás lezárásának folytatása? Vagy átnevezik a lapot Magyar Idők 2-re? Hogy mi nem lesz benne, az persze biztos, ahogy a Mediaworks többi lapja esetében is: Mészáros botrányos ügyeinek feltárása. Ahogy már az eddigiek sem találhatók sehol, hiszen jelenleg az Opimus dönthet róla, olvashatjuk-e a NOL cikkeit a polgármester látványos vagyonosodásáról. Igaz, ilyenek Mészáros szerint nincsenek: a Hír TV-nek elmondta, róla csak pozitívan írt a Népszabadság. Meglehet, ő is már a jövőbe tekintett vissza, mint a Vona-beszéd előtt Vona beszédének megzavarásáról beszámoló egyszeri 888-újságíró.
Az ügyben az N1 tévé pár napos videója nyújthat eligazítást. A jobbikos tévé a 888.hu-nál érdeklődött volna az időgépéről, ám csak a menekülő ifjú „újságírók” után volt módja futni. Épp úgy menekültek, ahogy Mészáros szokott a kérdések elől. Aki pedig ennyire iszkol és retteg, az nagyon is jól tudja, hogy van mit számon kérni rajta. Nem véletlen, hogy korábban a Mediaworkstől sem állt ki senki, csak a Népszabadság újságíróit látjuk arccal-névvel nyilatkozni. Mert nem nekik van szégyellnivalójuk.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!