Zöld civilek a feketelistán?

A kormánynak leginkább a vele kritikus civilekkel van baja, közülük bárki felkerülhet a feketelistára.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitóülésén jelentette be Orbán Viktor, hogy a kormány ismét nemzeti konzultációt indít öt olyan veszélyforrás miatt, amellyel Magyarországnak szembe kell néznie. Ezek egyike az „álcivil” szervezetek, az ország politikáját külföldi pénzekkel befolyásoló hálózatok működése.

Emlékezzünk arra, hogy az idei év a civilek elleni verbális támadásokkal indult. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke január elején fújta meg a harci trombitát, hogy a civil szervezeteket „el kell takarítani”. Kormánypárti politikusok és elemzők a következő hetekben összevissza nyilatkoztak arról, ki a jó és ki a rossz civil, kinek milyen politikai vagy egyéb hátsó szándékai vannak. Megjegyzem, jó lenne, ha valaki elmagyarázná, mit is jelent az „álcivil” kifejezés.

A civil szervezetek rendkívül sokszínűek, mint maga a természet. Jogvédők, nyugdíjasklubok, helytörténeti körök, horgász- és vadásztársaságok, madárfigyelők, kézművesszakkörök, fogyasztóvédő egyesületek, táncklubok, és még sorolhatnánk. Ami közös bennük, hogy a tagok önkéntesen csatlakoznak hozzájuk. Mi, polgárok szinte valamennyien tartozunk valamilyen közösséghez, társasághoz, egyesülethez.

Bár mostanra a kormánypárti politikusok egyértelművé tették, hogy elsősorban a Soros Alapítvány támogatásával működő szervezetek tartoznak a veszélyforrások közé, kormányzati körökben a „civil” kifejezés lassan szitokszóvá válik, és jószerivel csak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) marad szalonképes. A zöldmozgalom most ugyan nem került fel a legveszélyesebb ellenségek listájára, de emlékezzünk az Ökotárs Alapítványnál tartott házkutatásra, valamint Zsák Ferencnek, a Tiszántúli Természetvédők elnökének börtönbüntetésére, amit egy Natura 2000-es terület beépítése elleni tiltakozásért kapott. Persze a hivatalos vád nem ez volt.

A kormánynak leginkább a vele kritikus civilekkel van baja, közülük bárki felkerülhet a feketelistára. A zöldmozgalom, vagyis a környezet- és természetvédő szervezetek pedig általában kritikusak a mindenkori kormányzat jövőnket, életminőségünket vagy a természeti környezetet veszélyeztető tevékenysége miatt. Mivel az Orbán-kormány környezetügyi tevékenysége csapnivaló, sőt gyakran egyenesen káros, nem véletlen, hogy a zöldek részéről sok bírálat éri a politikáját. Valószínű ugyan, hogy nem várható az Ökotárs elleni kormányzati fellépéshez hasonló, de a zöldmozgalom anyagi kivéreztetése évek óta tart.

Az egyik legfontosabb érv a most ellenségnek kikiáltott civilek ellen, hogy külföldi pénzből működnek, miközben tudjuk, hogy a Fidesz nem egy alapítójának oxfordi ösztöndíját is Soros György alapítványa támogatta. Tipikus kettős mérce: ha engem támogatnak a pénzzel, az jó célra megy, ha másokat, akkor bomlaszt. De mit is nevezünk külföldi pénznek? Az uniós támogatásokat, a tudomány vagy a környezetvédelem számára nyitott nemzetközi pályázatokat, ösztöndíjakat, esetleg a nemzetiségi szervezetek számára az anyaországoktól érkező pénzeket? Mivel a környezetszennyezés nem áll meg a határoknál, a zöldmozgalom sem tud nemzetközi együttműködés – és adott esetben anyagi támogatás – nélkül érdemben cselekedni.

A civilek, köztük a zöldek gyakran szólalnak meg politikai kérdésekben, de nem törnek hatalomra, és bármilyen színű legyen is a kormány, bírálataikkal a közérdeket képviselik. Felderítik a veszélyeshulladék-lerakókat, felhívják a figyelmet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra, az egészségtelen élelmiszerekre, javaslatokat tesznek az energiahatékonyságra, a vegyszermentes gazdálkodásra, az állatok védelmére, a környezetbarát fogyasztásra – és mindezt legtöbbször szabad idejükben, önkéntes munkával. Tevékenységükért nem támadás, hanem köszönet járna.

A szerző környezetvédelmi újságíró