Megint Magyarország volt a téma Strasbourgban. Önmagában ez már el sem érné a magyar újságolvasó ingerküszöbét, hiszen az utóbbi években szinte menetrendszerűen újra és újra felbukkan az Európai Unió különböző intézményeinek napirendjén a „magyarországi helyzet” az Orbán-kormány egy-egy látványos vagy a szokásosnál is elképesztőbb húzása után. Az ilyen forgatókönyvek általában ugyanúgy végződnek. Jogállamiságért aggódás ide, emberi jogi szónoklatok oda, legfeljebb annyi történik, hogy néhány konkrétan megfogható ügyben indítanak egy-egy kötelezettségszegési eljárást. Ezenkívül viszont maximum kiadnak néhány közleményt, látványosan összeszólalkoznak Orbán Viktorral a plenáris ülésen, esetleg elfogadnak egy jogi kötőerővel nem rendelkező nyilatkozatot, és kész. Orbán pedig győztesként jön haza, és eladhatja, hogy megint megvívott egy szabadságharcot Brüsszellel, a „senki által meg nem választott” Európai Bizottság pedig belegázol a magyar szuverenitásba. Most azonban ennél egy árnyalatnyival többről van szó, ugyanis a hírhedt „atombomba”, azaz az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerinti szankciós eljárás is játékba került – igaz, egyelőre csak az ígéret szintjén.
Ezúttal a Fidesz saját európai parlamenti frakciója, az Európai Néppárt, valamint a baloldali képviselőcsoportok is benyújtottak egy-egy határozati indítványt az EP-ben Magyarországgal szemben. A kettőben az a közös, hogy aggódnak egy kicsit az EU alapértékei miatt, és megemlítik a 7. cikk szerinti szankciós eljárást. A szerdai strasbourgi plenáris ülésen aztán az utóbbiak szigorúbb verzióját fogadták el a képviselők, ráadásul úgy, hogy a néppárti frakcióból is nagyon sokan inkább a baloldaliak javaslatát támogatták. A balos frakciók szövegváltozata a néppártiak megengedő stílusával és általános lózungjaival ellentétben konkrétan megemlíti az elmúlt időszak leginkább kritizált fejleményeit: a menedékkérőkre vonatkozó szabályozás szigorítását, a külföldről támogatott civil szervezetek listázását, a teljesen vállalhatatlan lex CEU-t, valamint a nettó hazugságokat sulykoló nemzeti konzultációt és a vele együtt járó „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányt.