Magyarország ad, Ukrajna pedig elvesz

A nacionalista politikát, bármilyennek mutatja is magát, nem lehet megszelídíteni.

Riasztó, hogy a legfelső tanács kulturális bizottságán már átmentek a tervezetek, amelyeket bátran nevezhetünk „az asszimilációról szólóknak”. Miért? Az 5670-d számú javaslat az óvodától az egyetemig csak az államnyelv – vagyis az ukrán – mellett engedélyezné az oktatást a kisebbségek nyelvén is. Magyarán: kétnyelvűvé tennék az oktatást a legkisebb, színmagyar falu óvodájában is. Eleve megszűnne az anyanyelvi felsőoktatáshoz és szakoktatáshoz való jog. Nem ukrán nyelvű színházi előadásra csak ukrán feliratozás mellett kerülhetne sor: teszem azt, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház magyar színészeinek magyar nézők előtt bemutatott darabjai esetében is. Ez csak nüansz ahhoz képest, hogy a nemzetiségi kisebbségek számára sugárzó tévék, rádiók esetében sem haladhatná meg naponta a 20 százalékot a nemzetiségi nyelvű adások aránya. Vagyis a nemzetiségi elektronikus médiumoknak 80 százalékban ukrán nyelvű műsorokat kellene sugározniuk.

A nemzetiségi nyelvű írásos médiát nagyon súlyosan érintenék a változtatások. Nem ukrán nyelvű sajtókiadványokat előfizetni kizárólag abban az esetben lehetne, ha kiadóik vállalnák az ukrán nyelvű változat előfizetésének meghirdetését is. Tehát a Kárpáti Igaz Szó országos közéleti napilapnak, a Kárpátalja vagy a Kárpát Info megyei hetilapoknak is meg kellene jelentetniük ukrán nyelvű fordításukat. Minden cikket ukránítani kellene, a szedőknek, tördelőknek az ukrán változat oldalait is szedniük, tördelniük, a korrektoroknak az ukrán változat cikkeit korrektúrázniuk kellene. Több mint kétséges, hogy ezek után talpon tudnának-e maradni e lapok.

Ráadásul: mi értelme lenne ennek? Melyik magyar olvasó olvasná el ukránul is a magyarul elolvasott cikkeket? Mivel magyar olvasóknak írnak, írunk, ki az az ukrán, aki megrendelné vagy megvenné ezeket lapokat úgy, hogy rengeteg ukrán kiadvány között válogathat? Még egy sajtós finomság: az ukrán nyelvű kiadványokat és minden kiadvány ukrán változatát is kötelező lenne terjeszteni minden településen. Vagyis a legkisebb színmagyar falu magyar olvasóit is rákényszerítenék az ukrán sajtótermékek előfizetésére.

Az ukrán alkotmány 53. cikkelye 5. pontjának rendelkezését, amely a nemzeti kisebbségek számára garantálja az anyanyelvi oktatás vagy az anyanyelv tanulása jogát, az oktatási törvény módosított tervezete ekképp változtatná meg: „A nemzeti kisebbségekhez és őshonos népekhez tartozó személyeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz az ukrán nyelv mellett az iskola-előkészítő, az általános és a középiskolai képzésben azokon a területeken, ahol a kisebbségek egységes tömbben élnek.” Nincs meghatározva, mi számít egységes tömbnek – azaz ez a kitétel rengeteg visszaélést tenne lehetővé.

A kommunista diktatúrák összeomlása után hivatalba lépett első demokratikus magyar kormány a világon elsőként ismerte el a Szovjetunió 1991-es széthullását követően önállóvá vált Ukrajna függetlenségét. A jelenlegi magyar kormány támogatja Ukrajna eurointegrációs törekvéseit. Az elsők között lobbizott Ukrajna időközben életbe lépett európai uniós vízummentességéért. (Erre nekünk, kárpátaljai magyaroknak nem volt égető szükségünk, minthogy nem volt nehéz hozzájutnunk a schengeni vízumhoz.) Magyarországon is kezelnek embereket, akik a kelet-ukrajnai polgárháborúban sebesültek meg, illetve üdültetnek a konfliktus helyszínén élő ukrán gyerekeket.

Mindezt természetesen egyáltalán nem irigylem az érintettektől. Csak jelzem: ezek a magyar kormány gesztusai. Emellett – mint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még áprilisban emlékeztetett rá – Magyarország az elsők között kezdett földgázt szállítani Ukrajnának; 50 millió dolláros segélyhitelkeretet ajánlott fel kárpátaljai infrastrukturális fejlesztésekre; több mint ötmilliárd forintnyi humanitárius segélyt küldött Kárpátaljára; megnyitott egy hétmilliárd forintos pályázati keretet a kárpátaljai kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatására. A külügyminiszter jelezte: a magyar kormány határozott elvárása, hogy az ukrán parlament ne szavazza meg az oktatási jogainkat csorbító oktatási törvénytervezetet. Elvárják, hogy semmilyen ukrán testület ne fogadja el a magyar nyelvhasználatot korlátozó nyelvtörvényt. Szijjártó arra is figyelmeztette Ukrajnát, hogy ha a kétoldalú konzultációk nem vezetnek eredményre, Budapest európai fórumok elé viszi a kérdést. Egyben reményét fejezte ki, hogy ez elkerülhető lesz.

Nos, a várakozásokkal ellentétben – mint fentebb már részleteztem – az ukrán parlament kulturális bizottsága támogatásáról biztosította az összes tervezetet, amelyek csorbítják jogainkat. Az elkerülhetőséggel kapcsolatban ezek után lehetnek kétségeink. Emlékezzünk csak. Az Európai Parlament január 25-én határozatot fogadott el az ukrajnai jelentésről rendezett vita nyomán. A határozatba – magyarországi, lengyelországi és romániai képviselők javaslatára – az a passzus is bekerült, amely szerint az Európai Unió felhívja Kijev figyelmét arra, hogy az ukrajnai törvénymódosítások eredményeként nem szűkülhetnek a kisebbségek meglévő jogai. A jelek szerint a nacionalista ukrán vezetést mindez nem érdekli. Ahogy a magyar kormány gesztusai sem hatják meg.

Felmerülnek kérdések. Nem kellett volna a kezdet kezdetén egyértelművé tenni az ukrán kormány számára – vagy nem kellene-e most egyértelművé tenni –, hogy Magyarország csak akkor fogja támogatni Ukrajna európai integrációs törekvéseit, ha előbb olyan nyelv- és oktatási törvényeket fogad el, amelyek nem csorbítják a kárpátaljai magyarság jogait? Nem kellene-e figyelmeztetni – akár újra és újra – a budapesti ukrán nagykövetet a kisebbségellenes tervezetek felmerülésekor? Nem kellett volna megszólalni az asszimilációt célzó törvénytervezetek kulturális bizottság általi támogatása után is? Nem lenne indokolt ismételten felhívni a figyelmet Ukrajna alkotmányának a nemzeti kisebbségek nyelvi és oktatási jogait garantáló cikkelyeire?

Úgy tűnik ugyanis, hogy a nacionalista, létünkre, identitásunkra nézve veszélyes, az alapvető szempontjainkat egyszerűen semmibe vevő politikát – bármennyire mutatja, álcázza európainak magát a nemzetközi színtéren – nem lehet megszelídíteni. Az ilyen politikával szemben a sarkunkra kell állni. Határon innen és túl egyaránt.

A szerző beregszászi újságíró