A túlélés esélyei

Nem lenne jó, ha a magyar betegek élete is jótékony gyógyszercsempészeken múlna.

Tavalyi évem emlékezetes történetei a gyógyszerhiányhoz kapcsolódnak. Júliusban Venezuela fővárosában, Caracasban látogattam meg kilátástalan helyzetbe került magyarokat. A Baptista Szeretetszolgálat adományát, nagy bőröndnyi orvosságot vittem nekik: a káoszba fulladó országban gyakorlatilag lehetetlenné vált a legalapvetőbb gyógyszerek beszerzése is. Ezzel a módszerrel tudtunk segíteni több tucat emberen, köztük olyan súlyosan beteg magyaron is, aki csoda, hogy él, hiszen fél éven át nem jutott hozzá életmentő piruláihoz. Minden hiánycikk a latin-amerikai országban. Csak a medicinákról szólva: az inzulin, a fájdalomcsillapítók, a vérnyomáscsökkentők, nem beszélve a komolyabb gyógyszerekről. Az ok egyszerű. Venezuelának semmire sincs pénze, így leállt az import. Hogy az olvasó is érezze, milyen reménytelen a helyzet: július végén egy dollárért 8500 bolívart adtak a feketepiacon (a hivatalos árfolyam 1:10), év végén pedig 111 ezret. Mindeközben a havi átlagbér kevesebbet ér 5 amerikai dollárnál.

A másik sztori kicsit korábban esett meg: április elején Bukarestben jártam, arról írva, hogy jótékony csempészektől függ a romániai daganatos betegek élete. Egy fuvart vállalva én is egy voltam a sok száz önkéntesből, akik főként Nyugat-Európából, de néha Magyarországról is, immár évek óta életmentő gyógyszereket csempésznek be Romániába, féllegális módon, az ott ellátás nélkül maradt betegeknek. Hogy miért nem forgalmazzák keleti szomszédunknál a kérdéses szereket? Prózai oka van: a kormány népjóléti intézkedés gyanánt – betartva populista választási ígéreteit – annyira lecsökkentette bizonyos alapvető készítmények árát, hogy így már nem éri meg a gyártónak Romániában forgalmaznia. Döbbenetes élmény volt találkoznom a sírva hálálkodó ismeretlen románokkal a bukaresti Trianon Hotel halljában, amikor átadtam nekik az itthon tb-támogatás nélkül is 580 forintért beszerezhető tablettákat.

Év végére itthon is megjött a feketeleves. Hiába hurcolok magammal hetek óta egy receptet, sehol nem tudom megvenni a védőoltást, amely egy háromlépcsős kúra utolsó eleme lenne számomra. A Gardasil 9 nevű oltóanyag hiánycikk, pedig nincs rajta támogatás, és készítői-forgalmazói nem voltak szégyenlősek az árképzés során. Nesze neked, kapitalizmus: 36 ezer forintot fizetnék érte, ha lehetne kapni. Pár napja egy kaposvári ismerős küldött egy receptet, hátha Budapesten jobb a helyzet, de nem tudtam jó hírekkel szolgálni neki sem. Több gyógyszertárban is hiába kerestem, a patikusok szerint a kért véralvadásgátló január végéig egyszerűen nem kapható.

Elkezdtem keresgélni a neten, s megtaláltam az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) aktuális hiánylistáját. Az átmeneti termékhiány december 28-án frissített táblázata igen tekintélyes: 406 (!) tételt tartalmaz. Ráadásul nem is teljes, mert a véralvadásgátlót megtaláltam rajta (kereskedelmi okok miatt nincs, írják), de például a nekem szükséges, HPV elleni védőoltást nem. A hiánylistáról nyáron írt a Népszava, akkor 190 készítmény volt rajta, köztük olyan fontos gyógyszerek is, mint az agyhártyagyulladás elleni vakcina.

A friss lista nekem nem mond sokat, mert szerencsére nem szoktam gyógyszert szedni, de azt laikusként is sikerült kisilabizálnom, hogy a debreceni Tevánál súlyos gondok lehetnek, mert sok termékük hiánycikk, „gyártási problémák” megjelöléssel. Nem tudom elégszer hangsúlyozni: itt nem arról van szó, hogy bizonyos gyógyszereket nem lehet kedvezményesen megvásárolni, hanem arról: egyáltalán nincsenek ilyenek az országban, teljes áron sem. Nem egy közülük olyan, ami egyáltalán nem helyettesíthető mással.

Az még talán elfogadható, ha egy-két gyógyszer néhány hétig hiányzik a magyar patikákból, de aki hallott már stratégiai gazdálkodásról és előrelátó tervezésről, az ezt a békát is nehezen nyeli le. De ki a felelős az év végére közel félezresre hízott hiánylistáért? És mi lesz azokkal, akiknek olyan gyógyszertől függ az életük, amelyekről még az OGYÉI listáján is azt találjuk, hogy előre nem látható ideig tart a beszerzésük, és helyettesítésükre az egyedi importot javasolják? Magyarán: a kedves beteg zarándokoljon el külföldre, ha tud, és vegye meg ott, vagy kérje meg egy külföldön élő rokonát-ismerősét a vásárlásra.

Nem vigasz, hogy az efféle hiány nem csak hazai sajátosság. Nem szeretném, ha a magyarországi rászorulók is venezuelai vagy romániai betegtársaik sorsára jutnának, és jótékony gyógyszercsempészektől függne az életük. Azt gondolom, ha a hazai gyógyszerellátásra legalább tizedannyi kormányzati figyelem és energia jutna, mint a Soros-terv elleni harcra vagy éppen Brüsszel megállítására, mindjárt jobb esélyük lenne a túlélésre.