Válaszom a budapesti baloldalnak

Az utóbbi néhány hétben ismét a felszínre tört a budapesti baloldal hagyományos ellenérzése az LMP-vel szemben.

Képes lenne az MSZP/DK szövetség a Jobbik nélkül kormányt alakítani? Ezt talán még a baloldal legbuzgóbb pártolói közül sem gondolhatja senki. Akkor mire lenne jó az LMP jelöltjeinek visszaléptetése? Arra biztos, hogy több MSZP/DK- és kevesebb LMP-képviselő legyen az Országgyűlésben. És az mire lenne jó, ha a Fidesz–KDNP (i) hatalmon vagy (ii) a legnagyobb párt marad?

Az első esetben semmire; a másodikban csak arra, hogy az MSZP/DK koalícióra léphessen Fidesszel.

Nem tűnik bűnbeesésnek, ha az LMP nem kíván sem áldozatot hozni, sem felelősséget vállalni ezért a kimenetért. Lehet, hogy igazuk van azoknak a baloldali vezetőknek, akik szerint „inkább Orbán, mint Vona”, hogy jobb, ha Orbán kormányon marad, mert az ellenzék nem lenne képes kormányozni, és lehet, hogy nem.

(Szerintem nem, mi több ez a gondolat az igazi bűnbeesés, a korrupció, a végeláthatatlan hazudozás, a diktatúra kialakításának eszköze, de írásom nem ennek a mérlegeléséről, hanem a baloldal hamis érveléséről szól.)

Az LMP-t ugyanis csak akkor lehetne felelőssé tenni a Fidesz valószínűsíthető hatalmon maradásáért, ha a kért visszalépések ezt a kimenetet hitelt érdemlően megakadályozhatnák. De a baloldal érveléséből ennek bizonyítása kimaradt.

A budapesti baloldal a kezdetektől fogva ellenszenvvel és gyanakvással viszonyult az LMP-hez, mint ahogy teszi ezt a legújabb politikai formációval, a Momentummal szemben is. Ez a fővárosi értelmiségiekből tömörülő közösség magát a demokrácia kizárólagos letéteményesének véli. Ahogy Orbánék azokat, akik nem tartanak velük, a haza ellenségének minősítik, a fővárosi baloldal számára mindazok, akik nem sorakoznak fel mögöttük, a demokrácia bűnös kerékkötői. Ők a demokrácia fogalmának és gyakorlatának a kizárólagos bírái, ők mondják meg, ki a demokrata és ki nem.

Nem tisztem értékelni a budapesti baloldal a magyar demokrácia megteremtéséért tett teljesítményét, és egyébként is, egy ilyen értékelés messze meghaladná e cikk kereteit.

De ha felidézem, ahogy ez a baloldal egybehangzóan kiállt a bankok mellett és a devizakárosultak ellen, tönkretéve családok százezreit és a rügyezőnek induló kisvállalkozások tízezreit, ahogy egy életképes nemzetgazdasági paradigma kidolgozása helyett a fiskális alkoholizmus és a monetáris szadizmus groteszk mámorában kormányzott, ahogy kiállt Paks II. mellett, ahogy, mint utódja, a Fidesz, fittyet hányt a mélyszegénységre, ahogy képtelennek bizonyult a most oly nagy odaadással támogatott pártjukban bármiféle stabilitást fenntartani, nem úgy tűnik, hogy bajnokai jogosultak lennének arra, hogy bárki fölött pálcát törjenek.

A szerző az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára