Leninista dogmák Weberéktől

Merkel és Weber egész precízen körülírta a nacionalizmus és a szocia­lista hazafiság kommunista meghatározását. De vajon ez a marxista indíttatású gondolkodás mitől keresztény és demokrata?

Berlin, 2019. március 25. Angela Merkel német kancellár és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetõje és csúcsjelöltje a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetségnek az európai parlamenti választásra készített programjának bemutatóján Berlinben 2019. március 25-én. MTI/EPA/Clemens Bilan Fotó: Clemens Bilan

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Merkel–Timmermans–Weber liberálbalos-műjobboldali trojka feltalálta a meleg vizet, s úgy jártak, mint Trofim Gyenyiszovics Liszenko, a Szovjetunió sztár agrobiológusa, aki vérrel-verítékkel, fáradságos munkával úgymond kinemesítette az árpából a búzát.

Nevezett politikusok ugyanis az elmúlt időszak kampányeseményein egymást túllicitálva, vállukat egymáshoz vetve pocskondiázták a bűzhödt és bűnös nacionalizmust, s szembehelyezték ezzel a rútsággal a hazafiság ideáját. Manfred Weber, az Euró­pai Néppárt ez idő tájt még érvényes csúcsjelöltje úgy fogalmazott Angela Merkellel közös, politikai légyottnak is beillő szereplésén a horvátországi EP-választási gyűlésen, hogy „mindannyian szeretjük a hazánkat és hazafiak vagyunk, de hiszünk az euró­pai szövetségben is”.

Arra szólított föl, hogy szembe kell szállni a nacionalistákkal, akik nem lesznek részei az ő (!) többségének az Európai Parlamentben. A német kancellár ugyanott a nacionalizmusról mint az Európai Unió ellenségéről beszélt.

A levitézlett volt CDU-elnök hangsúlyozta: „Értéket jelent az, hogy büszkék vagyunk a hazánkra, a hazaszeretet és az EU nem zárja ki egymást. A nacio­nalizmus ellenség, amely el akarja pusztítani Európát, és ezt világosan ki kell mondanunk.” Weber mindezt azzal toldotta meg: a nacionalista gondolkodásmód számos tragédiához vezetett, ami ellen harcolni kell.

Mit tehetnénk hozzá ezen szigorú erkölcsbírói szavakhoz? Újabb idézeteket. Például ezt: „Az igazi hazafiság szellemének táplálása csak úgy történhetik meg, ha ugyanakkor kíméletlen harcot folytatunk mindenféle sovinizmussal és nacionalizmussal szemben.” És a következő beszédrészletet: „A jobboldali veszély egyik veszedelmes megnyilvánulása a nacionalizmus, a sovinizmus.

A nacionalizmus néha igen veszedelmes formában jelentkezik.” Ezek is vannak olyan nagy ívű mondatok, mint Merkeléi és Weberéi. Egyetlen szépséghibájuk van, már ha ez nem előnynek számít a haladó uniós politikusok szemében, hogy Rákosi Mátyástól, az egykori kommunista pártfőtitkártól származnak.

És akkor álljon itt egy másik, újabb veretes idézet: „A nacionalisták csak egyvalamiben értenek egyet, abban, hogy szét kell rombolni Európát. Ezt meg kell akadályozni, ezért fel kell rázni az embereket, ki kell mozdítani őket a nacionalisták iránti közömbösségből.”

Aki arra tett, hogy ezt meg Gerő Ernő vagy Kádár János hajdani MSZMP-főtitkár mondta, az nem nyert, ezek Frans Timmermans EB-alelnök, egy holland minipárt, egyben az európai szocialisták csúcsjelöltjének szavai az MSZP hétvégi kampányzáróján.

Fennkölt, magas moralitású megszólalás ez mindenesetre, akárcsak az, hogy „azért fogunk küzdeni, hogy a miniszterelnök által szervezett szélsőjobboldali, nacionalista, populista erők ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy meghatározzák Európa jövőjét.” De ezek a szavak már nem Timmermans, de nem is Rákosi, Gerő, Kádár, netán Sztálin gondolatai, hanem egy hasonló kaliberű fenoméntól, Tóth Bertalan jelenlegi MSZP-elnöktől származnak.

Ki ne hagyjuk, mintegy legnyomósabb érvként a balliberális EU-konform politikusok naprakész, hipermodern szemléletének, ideológiai slágfertigségének alátámasztásául egy Kádár-rezsimbeli munkásmozgalmi disszertáció értékelését: „Az MSZMP KB agitációs és propagandaosztálya által 1959. augusztus–szeptemberben kiadott állásfoglalás kritikusan és önkritikusan foglalkozott a nacionalizmus elleni harc elégtelenségével az ötvenes évek első felében, és a nacionalizmus elleni harcot az ideo­lógiai élet minden területén meghirdette. A történelem burzsoá-nacionalista értelmezésével a nemzeti hagyományok szocialista szellemű ápolását állította szembe.”

Ez a szöveg hiába hatvanesztendős, mintha Merkelék írták volna. Tehát vagy Kádárék voltak elképesztően korszerűek és trendik, vagy a mai européer főnökség képtelen meghaladni az éppen az ’56-os forradalom utáni gyilkos leszámolás kellős közepén járó kommunista állampárt nyilatkoza­tait és ideológiáját.

Érdemes kitérni a balliberális-álkereszténydemokrata triumvirátus, illetve Merkel és Weber által emlegetett hazafiság, hazaszeretet fogalmaihoz is. Angela Merkel pár hónapja az ENSZ hírhedt, az illegális bevándorlást alapvető emberi jogként meghatározó globalizációs migrációs csomagja ürügyén az azt el nem fogadó országokat, politikusokat így oktatta ki: „Nem hazafiság az, hanem a nacionalizmus legtisztább formája, amikor valaki azt gondolja, hogy mindent megold egyedül, és nem kell másokkal foglalkoznia, hiszen a hazafiság az, amikor a német érdek mellett más érdekeket is figyelembe veszünk.”

Ezzel kapcsolatban elég annyi, hogy az MSZMP IX. kongresszusa 1975-ben úgy foglalt állást: „A szocialista hazafiság szerves része a nemzetköziség, a világ munkásosztályával, a kommunista és munkáspártjaival való együttműködés és szolidaritás.” A doktori értekezés összegzése: „A szocialista nemzeti öntudat elvet mindenfajta nacionalizmust és kozmopolitizmust. Magában foglalja a más népek iránti szeretetet és megbecsülést, szoros kapcsolatban áll a proletár internacionalizmussal.”

Angela Merkel és Manfred Weber tehát egész precízen körülírták a nacionalizmus és a szocia­lista hazafiság kommunista meghatározását. De vajon ez a marxista indíttatású gondolkodás mitől keresztény és demokrata? Május 26-án választ adhatnak Európa polgárai.