Főállású szülőség kicsit másképpen

Az új támogatások meg fogják törni ezt a végzetes anyagi összefüggést, ezért várhatóan jelentősen megnő a nagycsaládosok, jelesül a három-négy gyerekesek aránya Magyarországon.

Balázs Imre éjfél után egy perccel jött világra Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Sajnos Magyarországon régóta nagyon kevés gyerek születik. 1963-ban hazánkban mérték a legalacsonyabb születési arányszámot Európában: 13,1 százalékot; 1,82 gyerek/nő és 132 ezer csecsemő/év értékekkel. Bár ezek a számok mai szemmel jónak tűnnek, de mégiscsak elmaradnak a kettes termékenységi rátától, amely hosszú távon biztosítja a stabil népességet. Ha az akkori kormányok megfogadják Fekete Gyula tanácsát, akkor most nem lennénk ilyen súlyos demográfiai válságban. Azonban a népesedési fordulat elmaradt, sőt a szocialista kormányzatok megszorításainak eredményeképpen a termékenységi ráta drámai ütemben csökkent, 2010-ben már csak 1,25 gyermek/nő volt. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az elmúlt évek pozitív intézkedései ellenére sem sikerült megállítani a népességcsökkenést. Ezért további intézkedések bevezetésének a lehetőségét kell mérlegelnünk.

Benda Józsefhez hasonlóan én is demográfiai csodafegyverként tekintek a főállású anyaságra, ahogy azt a szerző a Szülőnek lenni főállásban című cikkében is megfogalmazta (Magyar Nemzet, május 29.). Sok kérdésben egyetértek a szerzővel, ugyanakkor egy – csak látszólag – technikai kérdést másképpen ítélek meg. Benda szerint a kétkeresős családmodell csak „egy-két gyerek esetén tud működni”. „Három vagy több gyermek esetén azonban ez a megoldás már komoly kihívást jelent, aminek kevesen tudnak megfelelni.” A szerző tévedését a következő érvekkel szeretném megvilágítani.

Kétségtelen, hogy a társadalomban ma még alacsony a nagycsaládosok aránya, de ennek szerintem nem a fentebbi idézet az oka, hanem az, hogy a gyerekek számával arányosan csökken a szülők életszínvonala. Az új támogatások azonban meg fogják törni ezt a végzetes anyagi összefüggést, ezért várhatóan jelentősen megnő a nagycsaládosok, jelesül a három-négy gyerekesek aránya Magyarországon. Ellentétben Bendával, szerintem érdemes különbséget tenni a három-négy, illetve az öt-nyolc gyerekes családok között. A főállású anyaság intézménye a most bevezetett intézkedések mellett érdemben már nem növelné a három-négy gyerekesek számát, viszont jelentősen meg tudná emelni az öt-nyolc gyerekesek arányát, amire nagy szükség lenne.

Mindaddig, amíg a fiatal nők harminc százaléka gyermektelen, a stabil népesség megtartásához hasonló vagy dupla arányban kellenek négy-, illetve háromgyerekes anyák. Ilyen mértékben biztosan nem fog nőni a három-négy gyerekesek aránya a társadalomban. Viszont ha mellettük a nőknek mondjuk az egytizede öt-nyolc gyermeket vállalna, akkor a jelenlegi feltételekkel megállítható a népességfogyás. Természetesen öt-nyolc gyermek mellett már nem lehet a munka világában dolgozni. Az azonban lehetséges, hogy ezeknek az anyáknak a reprodukciós erőfeszítését a társadalom, az állam munkának ismerje el, és főállású anyaként kapjanak munkabért. Végül megjegyzem, hogy ez az intézmény nemcsak a termékenységi arányszámot, hanem a nők szabadságát is növelné, hiszen gazdagítaná a női életpályák számát.

A szerző egyetemi docens