Ahhoz, amelyik éppen az elmúlt években – a migráció kapcsán – mutatta ki leginkább a foga fehérjét. Kihasználva a nyugati társadalmak jóléti elkényelmesedését, a jobb- és baloldali erők közötti határvonalak fokozatos halványulását. Elhitették a polgárokkal, hogy bármely politikai erő szerez többséget a választásokon, az lényegében mindegy, mert az ő életminőségük változatlanul magas színvonalú marad.
S közben nem vették észre – sokan a mai napig nem is akarják észrevenni –, hogy a birodalmasodni vágyó, migránsbarát politikát folytató Európai Unión keresztül az országok veszíthetnek szuverenitásukból. S a magát időközben a hatalomba bebetonozó politikai elit az európai polgárok feje fölött átnyúlva az egy központból irányítandó Európai Egyesült Államok létrehozatalát – nevezhetjük akár birodalmi diktatúrának is – igyekszik mindenáron megvalósítani. Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció, az SZDSZ egyik – a Momentum mellett – mai legmarkánsabb megtestesítője az EP-kampány idején ugye másról sem beszélt, csak erről a liberális álomról.
A magyarok 1990-ben azonban egyáltalán nem ezt akarták. Szabadságra, függetlenségre, nemzeti önrendelkezésre vágytak, és vele együtt természetesen nyugati életszínvonalra. Ők nem érzékelhették a liberális demokrácia címkéje alatt húzódó csapdát. Pedig Soros György már akkor is próbálta a politikai életet a saját szájíze szerint alakítani Magyarországon, igyekezett például a szocik által felhalmozott államadósság fejében minél nagyobb szeletet kihasítani a nemzeti vagyonból.
Akkor csak Antall volt képes a fenyegető SZDSZ-dominancia feltartóztatására. Ellenállása nélkül nem következhetett volna be az igazi rendszerváltás, amelyet végül Orbán Viktornak és a Fidesznek 2010-ben sikerült megvalósítani.
Pető Ivánék azt szerették volna, ha a magyarok elfogadják kitatarozott népi demokráciaként azt a gyalázatos szövetséget, amelyet az SZDSZ 1994-ben a szocikkal váratlanul megkötött, amikor boldogan vették ismét birtokukba a négy évig nélkülözött fő hatalmat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!