Döntés előtt az ellenzék

Mi más lenne a demokratikus kormányzás, ha nem egy széleskörűen megfogalmazott igény, hogy a képviselők hajlandók legyenek alávetni magukat a többségi döntéseknek?

20200217 Budapest 2020 első parlamenti ülése. Képen: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, országgyűlési képviselő Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

Lehetséges, hogy az ilyen politikusok és megmondóemberek egyszerűen képtelenek a felelős hazafiságra, az önzetlen tettekre, az emberéleteket mentő döntésekre. Helyettük rosszat mondanak másokra, a kormányra, mintegy elismerve ezzel is, hogy bizony ők a vírusharamiák, a járvány politikai vámszedői. Mert való igaz, a vírus politikai alapon nem ragályos, viszont némelyek előszeretettel a közhangulat megfertőzésére használják. Azok, akik az emberek erőszakos butításából és kétségbeeséséből akarnak lépcsőt építeni saját céljaik eléréséhez. Állandó készültségben vannak, és úgy lesik a lehetőséget, mint macska az egérlyukat, mikor kaphatnák el, leplezhetnék le a mihaszna kormányt. Aki a maga jó hírét már eljátszotta, csak az akarja másra fogni a bajt és elvetemültségében keresni az újat.

Az ellenzéknek sem használ, ha soraiból néhány, a koronavírus-helyzettel visszaélő önjelölt, mint például a legális drogfogyasztás cannabiskapitánya, a melegházasságok vőfélye, a jelenleg momentumos főpolgármester-helyettes azt vágja a képünkbe: „Terjed mostanában egy nagyon komoly félreértés, hogy válság idején össze kell fogni, és ezért nem szabad politizálni. Az állításom ezzel szemben határozottan az, hogy éppen ilyenkor kell a leginkább politizálni.”

Minek néz bennünket ez az ember? Patkányoknak – Bangóné után szabadon – vagy kísérleti egereknek? Az ellenzék felelőssége most éppen abban áll, hogy – félretéve a politikát – minél erősebb összefogással és közösen gyűrjük le a veszélyes kórt. Ha nem hiszik, kérdezzék meg a saját szavazóikat! Hol itt a korrektség, a tárgyilagosság, az alázat? Aki mindenáron akar érvényesülni, azt előbb-utóbb a sajátjai is kiutálják.

Emberi életekkel játszadozik felelőtlenül az a lépcsőkorlát-akrobata képviselő is, aki kijelenti: „Nem vagyok hajlandó teljhatalmat adni a miniszterelnöknek.” Mintha összebeszélt volna egy másik képviselő asszonnyal, aki pedig azért nem szavazza meg a felhatalmazási törvényt, mert szerinte „eddig a kormány lehetőséget kapott a szükséges rendeletek meghozatalára, tehát a jogrend-meghosszabbítást semmi sem indokolja”. Hasonló cinizmussal kérdem tőle: ezt a koronavírussal is meg tetszett beszélni?

Az MTVA stúdióajtójának elvakultan nekirohanó képviselő asszony pedig azt ajánlja: „Most érdemes a baloldaliakra figyelni, mert válságban mindig a baloldaliak azok, akik segítenek talpra állni.” Szerintem viszont most a szakemberekre, az orvosokra, az operatív törzsre, a kormányra, nem utolsósorban pedig egymásra kell figyelnünk – pártállástól függetlenül. Pató Pál uramat citálva: „Ej, ráérünk arra még” – mármint a politikai iszapbirkózásra.

Most nem annak van itt az ideje! Most annak van itt az ideje, hogy az ország, a nemzet, a kormány ura legyen a helyzetnek. Ennek az alapvetésnek első és egyetlen feltétele pedig az, hogy az országgyűlési képviselőktől – legyen az bárki, bármilyen oldalról és bármilyen pozícióban – joggal várjuk el a politikai felelősség vállalását. Mi más lenne a demokratikus kormányzás, ha nem egy széleskörűen megfogalmazott igény, hogy a képviselők hajlandók legyenek alávetni magukat a többségi döntéseknek?

Felelős ellenzék, hazája iránt esküjével is megerősített felelőssége tudatában, csak egyetlen döntést hozhat. Nincs az az indok, ami ebben a helyzetben ezt az egyértelmű döntést felülírhatná.

A szerző újságíró