Döntés előtt az ellenzék

Mi más lenne a demokratikus kormányzás, ha nem egy széleskörűen megfogalmazott igény, hogy a képviselők hajlandók legyenek alávetni magukat a többségi döntéseknek?

20200217 Budapest 2020 első parlamenti ülése. Képen: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, országgyűlési képviselő Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

Keresztek a vállunkon, a szívünkben, ideje megállni, letenni ilyen vészjósló időkben – minden más eshetőség a közös holnapunk elleni merénylet lenne. A keresztet együtt kell cipelni alázattal, felelősséggel, hiszen az emberfia keresztfából nem kívánhat koporsódeszkát barkácsolni.

Az ellenzék keresztúthoz érkezett. A koronavírus-járvány okozta helyzetben kell szavaznia a kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról, röviden: a magyar kormány további felhatalmazásáról. A felhatalmazási törvény a veszélyhelyzet megszűnéséig maradna hatályban.

A járvány, a betegség nem válogat a balliberális vagy a nemzeti érzelmű emberek között. A gyógyítást nem lehet átpolitizálni. Most csak szakmai, emberi és politikusi kiválóság diktálhat, világnézettől függetlenül. Ebben a helyzetben tényleg nem számít, kinek volt az apja munkásőr és kinek harangozó – a keresztet egy emberként hordozzuk. Mondom ezt annak tudatában, hogy magam is e korosztályhoz, a veszélyeztetettekhez tartozom; és annak tudatában, hogy eddigi életünk során gyakran érkeztünk keresztúthoz. Ki az egyiken, ki a másikon indult tovább. Most nincs válaszút, legalábbis felelősségvállalás nélkül nincsen!

Platón Az államban azzal érvelt, hogy az igazságosság uralmát a bölcsesség, a mértékletesség és a bátorság garantálja. Most sincs többről szó, de kevesebbről sem! Akár jobbról, akár balról közelítünk, csak a felelősség korlátai között gyakorolhatjuk és őrizhetjük meg a szabadságot. Magam egyetlen parlamenti párt egyetlen képviselőjéről sem feltételezem, hogy a biológiai vírus kihívásait kihasználva lelki vagy ideológiai vírust akarna rászabadítani a magyar nemzeti közösségre, és ne szavazná meg a felhatalmazási törvényt. De ha a bizalom mégis kevésnek bizonyul e vészhelyzetben, akkor rendeljenek el név szerinti szavazást!

Érdekes és hasznos lenne megtudni, hogy a nyilvánvaló politikai érdekeik mellett miféle lelki okok kényszerítik a társadalom és a parlament bizonyos elemeit arra, hogy minden nemes és önzetlen, esetünkben ráadásul kényszerű kezdeményezés mögött rejtett csalást, mások bőrén való (politikai) haszonlesést keressen.

Lehetséges, hogy az ilyen politikusok és megmondóemberek egyszerűen képtelenek a felelős hazafiságra, az önzetlen tettekre, az emberéleteket mentő döntésekre. Helyettük rosszat mondanak másokra, a kormányra, mintegy elismerve ezzel is, hogy bizony ők a vírusharamiák, a járvány politikai vámszedői. Mert való igaz, a vírus politikai alapon nem ragályos, viszont némelyek előszeretettel a közhangulat megfertőzésére használják. Azok, akik az emberek erőszakos butításából és kétségbeeséséből akarnak lépcsőt építeni saját céljaik eléréséhez. Állandó készültségben vannak, és úgy lesik a lehetőséget, mint macska az egérlyukat, mikor kaphatnák el, leplezhetnék le a mihaszna kormányt. Aki a maga jó hírét már eljátszotta, csak az akarja másra fogni a bajt és elvetemültségében keresni az újat.

Az ellenzéknek sem használ, ha soraiból néhány, a koronavírus-helyzettel visszaélő önjelölt, mint például a legális drogfogyasztás cannabiskapitánya, a melegházasságok vőfélye, a jelenleg momentumos főpolgármester-helyettes azt vágja a képünkbe: „Terjed mostanában egy nagyon komoly félreértés, hogy válság idején össze kell fogni, és ezért nem szabad politizálni. Az állításom ezzel szemben határozottan az, hogy éppen ilyenkor kell a leginkább politizálni.”

Minek néz bennünket ez az ember? Patkányoknak – Bangóné után szabadon – vagy kísérleti egereknek? Az ellenzék felelőssége most éppen abban áll, hogy – félretéve a politikát – minél erősebb összefogással és közösen gyűrjük le a veszélyes kórt. Ha nem hiszik, kérdezzék meg a saját szavazóikat! Hol itt a korrektség, a tárgyilagosság, az alázat? Aki mindenáron akar érvényesülni, azt előbb-utóbb a sajátjai is kiutálják.

Emberi életekkel játszadozik felelőtlenül az a lépcsőkorlát-akrobata képviselő is, aki kijelenti: „Nem vagyok hajlandó teljhatalmat adni a miniszterelnöknek.” Mintha összebeszélt volna egy másik képviselő asszonnyal, aki pedig azért nem szavazza meg a felhatalmazási törvényt, mert szerinte „eddig a kormány lehetőséget kapott a szükséges rendeletek meghozatalára, tehát a jogrend-meghosszabbítást semmi sem indokolja”. Hasonló cinizmussal kérdem tőle: ezt a koronavírussal is meg tetszett beszélni?

Az MTVA stúdióajtójának elvakultan nekirohanó képviselő asszony pedig azt ajánlja: „Most érdemes a baloldaliakra figyelni, mert válságban mindig a baloldaliak azok, akik segítenek talpra állni.” Szerintem viszont most a szakemberekre, az orvosokra, az operatív törzsre, a kormányra, nem utolsósorban pedig egymásra kell figyelnünk – pártállástól függetlenül. Pató Pál uramat citálva: „Ej, ráérünk arra még” – mármint a politikai iszapbirkózásra.

Most nem annak van itt az ideje! Most annak van itt az ideje, hogy az ország, a nemzet, a kormány ura legyen a helyzetnek. Ennek az alapvetésnek első és egyetlen feltétele pedig az, hogy az országgyűlési képviselőktől – legyen az bárki, bármilyen oldalról és bármilyen pozícióban – joggal várjuk el a politikai felelősség vállalását. Mi más lenne a demokratikus kormányzás, ha nem egy széleskörűen megfogalmazott igény, hogy a képviselők hajlandók legyenek alávetni magukat a többségi döntéseknek?

Felelős ellenzék, hazája iránt esküjével is megerősített felelőssége tudatában, csak egyetlen döntést hozhat. Nincs az az indok, ami ebben a helyzetben ezt az egyértelmű döntést felülírhatná.

A szerző újságíró