A harangzúgás a gyász emlékeztető zenéje, de legyen az összetartozás hívó hangja

Nem hagyhatjuk, hogy száz év elteltével se emlékezzünk.

Budapest, 2020. június 3. A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából állított emlékmû a pestszentlõrinci Hargita tér 4. számú ingatlan udvarán a felavatás napján, 2020. június 3-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Ez az a föld, amelyiken a székelyek tudatába végérvényesen beíródott a vészjósló mondat: „Irtsátok ki a magyarokat!” Igaz, ezt a mondatot először 907-ben, a pozsonyi csata előtt, Árpád hadai ellen fogalmazták meg. Később azonban elhangzott a Hunyadiak ellenében, de Szulejmán is hadparancsba adta a mohácsi csata előtt. Száz évvel később már a Habsburg II. Ferdinánd törekedett a magyarok kiirtására. Ezt akkor éppen Erdély tehetséges fejedelme, Bethlen Gábor akadályozta meg. De jól ismert az 1764-ben lezajlott madéfalvi székelyirtás. Nincs Európában még egy olyan nép, amelyiket ilyen gyakran szerettek volna kiirtani.

Ez az a föld, amelyik az első világháború után a legnagyobb területi-, ember- és gazdasági veszteségeket szenvedte el, amikor francia és angolszász segítséggel 1920-ban Romániához csatolták.

Ez az a föld, amelyik annyi természeti szépséggel és értékkel, annyi történelmi emlékkel rendelkezik és annyi nagy magyar és székely tudóst, művészt és politikust adott a világnak, hogy az mély nyomot hagyott nem csak a Kárpát-medence, de az egész világ kultúrájában.

Mégis! Magyarország, de még inkább a székelyek magukra maradtak, nehéz helyzetbe kerültek. Kik lehetnének a szövetségeseink? A nyugati hatalmak, amelyek ezeregyszáz éve a vesztünkre törnek? Az itt élő szászok, akik minden korban (Erdélyi Fejedelemség, Rákóczi szabadságharc, 1848/49-es szabadságharc, első világháború) minden alkalommal ellenünk foglaltak állást? A magyarok, illetve a székelyek elleni provokációk, történelemhamisítások, agitációk egyetlen célja, hogy adjuk fel, alkudjunk meg, hogy a félelem legyen úrrá rajtunk.

De ez az a föld, amelyen már 1990 óta működik a Bálványosi Szabadegyetem, működik a magyar és a székely virtus. Nem véletlen, hogy ellenségeink tiltani akarják Wass Albert, Nyírő József, Tamási Áron, Szabó Dezső írásait, hiszen ők azok, akik hitelesen mutatják be az erdélyi emberek, benne a székelyek ezeréves sorsát, kitartását.

A magyar kormány támogatása és a Rákóczi Szövetség tevékenysége jelentős segítséget nyújt az elszakított országrészeknek. Az Országgyűlés 2010-ben határozatot hozott, ami június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Ennek része a Határtalanul program, ami lehetővé teszi az anyaország és a határon túli magyar ifjúság számára, hogy eljussanak például Székelyföldre. Eddig több mint százezer 13-18 éves fiatalnak adott óriási élményt a számos magyar-magyar találkozó. Ezek rádöbbenthetik a fiatalságot arra – amit szüleik, sőt már nagyszüleik sem élhettek meg –, hogy határainkon túl – és a Föld minden területén – élnek magyarok.

Ha a mai fiatal székely generáció nem ragaszkodik ősei földjéhez, ha nem érzi magáénak a világon páratlan magyar nyelvet és kultúrát, akkor valóban nagy a baj. Ezt a végzetes tragédiát meg kell előznünk.

Ez a mi dolgunk, a ma élő felnőtt korosztályé. Nem hagyhatjuk, hogy feledésbe merüljön Trianon, ami a világtörténelem egyik legnagyobb igazságtalansága. Nem hagyhatjuk, hogy száz év elteltével se emlékezzünk rá. Még akkor is tennünk kell ezért, ha ezt a gyászos emlékezést a világjárvány eddig részben megakadályozta.

A szerző történész, a Székelyföldért Társaság tagja