Emlékeznek még? A 2016-os amerikai elnökválasztás után attól volt hangos a nemzetközi balliberális sajtó, hogy Donald Trump kizárólag az oroszok hekkertámadásainak köszönhetően tudott győzni – most viszont, amikor valóban számtalan gyanús eset látott napvilágot a Joe Bidennek kedvező visszásságok kapcsán, a demokratikus intézményrendszer elleni támadásról beszélnek a balliberálisok már akkor is, ha valaki csak felveti a csalás gyanúját. Szintén sokatmondó, hogy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig mindegyik ellenzéki párt ujjong a 78 éves politikus győzelme miatt, aki első intézkedései között eltörli az egyes muszlim országok állampolgárainak bevándorlását tiltó rendeletet.
Mindez két dolgot biztosan elárul a magyar ellenzéki politikusokról: 2022-ben minden létező, akár vitatható eszközt is be akarnak majd vetni a győzelmük érdekében, illetve már alig várják, hogy Soros György támogatásával a hátuk mögött lebontsák a szigorú magyar bevándorláspolitika fizikai és jogi elemeit.
Négy évvel ezelőtt, a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban folyamatosan azzal támadták Donald Trumpot, hogy az oroszok segítségével akar hatalomra jutni. Ezt a vádat nemcsak az amerikai, hanem az egész nemzetközi balliberális sajtó megállás nélkül harsogta. Amikor pedig Donald Trump négy évvel ezelőtt meglepetésszerű győzelmet aratott Hillary Clintonnal szemben, a toleranciát és elfogadást hirdető liberálisok az utcára vonultak, nem tudták elfogadni az amerikai választópolgárok demokratikus döntését, arról beszéltek, hogy Trump kizárólag az oroszok hekkertámadásainak köszönhetően tudott győzni.
Donald Trumppal szemben azonnal elképesztő lejárató kampány indult, amely egész elnökségét végigkísérte. A médiaelemzések alapján hatalmas ellenszélben kellett az elmúlt négy évben dolgoznia, a róla szóló sajtóhírek szinte teljesen egészében negatívak voltak, a demokrata politikusok és a deep state, a „mélyállam” a sajtóval együttműködve igyekezett megbuktatni az elnököt. Még a mostani választás előtt fél évvel is impeachment eljárást (alkotmányjogi felelősségre vonást) akartak elindítani ellene, mindenféle mondvacsinált vádak alapján akarták jogi eszközökkel eltávolítani a hatalomból.