Könyörgök, csak így ne!

Nagy Ervinnel és Mundruczó Kornéllal folytatódott az SZFE-s kultúrharc.

Budapest, 2020. március 4. Nagy Ervin Otho szerepében Claudio Monteverdi Poppea megkoronázása címû darabjának próbáján a Katona József Színházban 2020. március 4-én. A darabot Székely Kriszta rendezésében március 7-én mutatják be. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Színházi emberként két évtizeddel ezelőtt a Békéscsabai Jókai Színházban megélhettem a Szent Johanna történetét feldolgozó zenés színdarabom kőszínházi bemutatóját. A téma feldolgozásának érintettjeként 2005-ben érdeklődő kíváncsisággal vártam és néztem meg Mundruczó Kornél filmrendező saját, Johanna című filmes adaptációját. Bár ne tettem volna!

Mundruczó filmjében a klinikai halál állapotából visszahozott drogos főszereplő Johanna, mint nővér, a kórházi betegeknek kínálja szerelmét. Ezzel a ,,szokatlan” gyógymóddal áll a gyógyítandó seregek élére. A film megnézését követően véleménycikkem címéhez hasonlóan annyi fogalmazódott meg bennem, hogy könyörgök, csak így ne! Itt ismertem meg Mundruczó Kornél nevét.

Azóta eltelt tizenöt év, és az SZFE kapcsán a hírekben újra találkoztam Mundruczó nevével, illetve a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon az SZFE átalakítása kapcsán rögtönzött ,,egyéb díjra” is érdemes alakításával, azaz a nemzetközi térbe betolt, szolidaritást áhítozó, a díjátadó gálán Freeszfe feliratú pólóban való megjelenésével. Erre a gyomorforgató viselkedésre korábban a ,,Free” és nem ,,Free” című véleménycikkemben már reagáltam.

Megszólalásom kiváltó oka, hogy Mundruczó ismételten véleményt nyilvánított a színművészeti egyetem újonnan kinevezett tanáraival szembeni aggodalmairól. Mindezt természetesen egy szélsőbalos felületen, hol máshol. Mint írja: ,,Egészen elképesztő, amit letettek az asztalra a diákok, a volt tanárok és azok, akik még állományban vannak a régi rendszerből.” Meglátásom szerint az újonnan kinevezettek döntő többsége a színművészetin végzett. Így árnyalnám Mundruczó kijelentését, hogy itt egy tradíció bedarálásáról lenne szó. Pusztán az ugyanennek a tradíciónak a részét képező azon művészek, alkotók fognak végre szerephez jutni, akiket az eddigi kánon nem engedett érvényesülni.

Mundruczó azt is írja, hogy ,,a most érkezők szakmai múltja összehasonlíthatatlan a régi csapatéval”. Ugyanitt az is elhangzik, hogy ,,de kétharmadukat én nem is ismerem sehonnan, szóval maradjunk annyiban, hogy ismeretlenekről vagy jót, vagy semmit”.

Meg szeretném jegyezni, hogy a szakmai múlt megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges a több évtizedes múltra visszatekintő szakmai munka és annak a jelenben való végigélése. A ,,régi csapat” nem vitatott szakmai múltja nem érv a most kinevezettekkel szemben, nem beszélve arról, hogy az általa ismert egyharmaddal szembeni fenntartásairól sem fejti ki véleményét. Ezt az összevetést 30-40 év múlva lehet tisztességesen elvégezni, amennyiben a megválasztottaknak is változtatás nélkül lesz módjuk végigdolgozni pár évtizedet.

Mundruczó azt is kijelenti az új tanári karral összefüggésben, hogy ,,ismeretlenekről vagy jót, vagy semmit”. Ő marad az utóbbinál. Milyen előzékeny. Ezzel kapcsolatban teszem fel a kérdést, hogyha az ismeretlennel, az ismeretlenekkel szemben a vagy jót, vagy semmit elvét vallja, akkor ugyanezzel az ismeretlennel szemben a velencei filmfesztiválon miért nem tanúsította a vagy jót, vagy semmit állítás második felét? Az általa nem ismert új kuratóriumot úgy, hogy akkor még el se kezdték a munkájukat, miért kellett a hazai terepen kívül külföldön is bemószerolni, ha egyszer ,,ismeretlenek és kommentálhatatlanok”? Azt is írja, hogy ,,hinnem kell abban, hogy mindenkinek jogában áll elmondani azokat a történeteket, amikkel együtt él”. Ebben az egyben tökéletesen egyetértek vele.

Írásom másik hőse Nagy Ervin színművész. Sármos középkorú, foglalkoztatott művésze színházi életünknek. Véleménye van, meg arca. Az is nagy. Véletlen egybeesés-e, nem tudom, de az SZFE-s tanári kar névsorának nyilvánosságra hozatala után szinte egy időben újra megszólalnak az erősen balra húzó színházi megmondóemberek, lásd Mundruczót és Nagy Ervint. A névsor bizonyára bővülni fog. Utóbbi a minap büszkén hivatkozott arra, idézem: ,,Nézze, én soha nem álltam politikai tribünön. Nem kértem és nem kaptam pozíciót, se jutalmat egyik oldaltól sem. Nem a politikai hovatartozásom mondatja velem azt, amit mondok, hanem az igazságérzetem.”

Nagy Ervin és köztem legyen ez a kiinduló­pont. Én is elmondhatom ugyanezt magamról, és én is azt gondolom, hogy az igazságérzetem miatt szólalok meg. Most szaladjunk vissza csupán egy évet, amikor is Nagy Ervin ,,Kocsis Máté-szerű képződményről” beszélt, ugyanitt ,,pöcegödörnek” nevezte a magyar politikai életet. Meg szeretném kérdezni a művész úrtól, van-e rálátása arra, hogy a politika csinálói közül napjainkra kik tették árnyékszékké politikai életünket? Hallott-e már az ordenáré trágárságban legmesszebb jutó Nagy Blankáról?

Kik vonulgatnak FideSS-táblákkal a tüntetéseiken? Kik O1G-znek reggeltől estig, kik nevezik „bajszos szarnak” az államfőt és kik mutogatnak ocsmány feliratú táblákat az ülésteremben? Az a közönségesség, amelyet a Parlament falai között egyesek megengednek maguknak és amely magatartás átszivárog a nyilvánosságba, ön szerint melyik oldal sajátja? Ismerős-e Nagy Ervinnek a ,,félnótás országgyűlési s…ggnyaló” kifejezés? Segítek. Ez az ön szintje, ami alá valóban nehéz menni. Esetleg ismerős-e az, hogy ,,a főmérnöknek fölfelé nyaló csávó”? Bingó! Ez is Nagy Ervin verbális Góliátja.

Ugorjunk megint a jelenbe! Nézzük a fentebb már hivatkozott Nagy Ervin-féle legújabb nekifeszülést. Mint írja, ,,borzalmas és felfoghatatlan, hogy bárkinek is bizonygatnia kell: művészetével, munkájával a nemzet érté­keit gyarapítja”. Kedves Ervin! Az új kuratóriumra és a megnevezett új tanárokra vonatkozik-e az előbbi megjegyzése? Vagy számukra eleve tiltott a nemzet értékeinek a gyarapítása? Azt is írja, hogy elüldözik az SZFE-ről a magyar színházi élet színe-javát. Tudomásom szerint aki akart, maradt, aki elment, önszántából tette.

Hirtelenjében ezek jutottak eszembe. Az öné és az enyém is egy álláspont, férjenek meg egymás mellett. Amit viszont megengedhetetlennek tartok, az a megvető és lenéző hangneme, ahogyan politikusokról és az ön nézeteit nem osztó művész kollégáiról nyilatkozik. Lehet, hogy sokaknak tetszik, nekem nem. Vidnyánszky Attilával gúnyolódni, hogy azt mondta, ,,mert így lösz”, ez méltatlan. Én is mondjam az SZFE történései kapcsán azt kis áthallással, hogy „Ervin, öszöd, nem öszöd, nem kapsz mást!”. Vicces vagy szánalmas? Az olvasókra bízom ennek eldöntését.

Ennyi az én történetem, véleményem, amit el kívántam mondani Mundruczó Kornél Johanna-filmjéről és a jelen írásomban idézett megszólalásairól, valamint Nagy Ervinről, akit én sohasem neveznék képződménynek, hiszen a biológia- és földrajzóra közötti különbségtételt még tőle is elvárhatónak gondolom.

Összegzésként mindkettőjüktől annyit kérek egy mondatban: könyörgök, csak így ne!

A szerző színművész