Látványosan eltérőbb a helyzet a nemzetközi politikai küzdőtéren. Ott hókuszpókuszok nélkül a nagyok dirigálnak, és a többiek – ha kényszerből is – egyetértenek. Ha mégsem, ha vannak önérdekre törekvő elhajlók, jön a fenyegetés, a kényszerintézkedés, mely rendkívül fantáziadús és hatékony az elhajlók móresre tanításában. Egyesek azon logikából indulnak ki, hogy a demokráciák között vannak követendőbbek. Sőt léteznek exportképes variánsok is. Olyanok, mint az arab tavasz idején telepített, az ukránkártyaként használt vagy az oroszok elleni politikai és gazdasági embargó józanítására alkalmasak. A bárhol, bármikor bevethető, kipróbált megoldások – használóik szerint – segítik az „igazi demokrácia” térnyerését.
Mindezzel együtt tudnánk élni, ha a külső politikai akarat és érdek találkozna a demokráciaexportra kiszemelt célország választói többségének akaratával. A jelzett példákban egyetlen közös pont figyelhető meg, ez pedig a kényszer. Kényszeres elfogadás és kényszeres behódolás a külső akarat iránt. Mivel a nagyhatalmi érdekérvényesítés eszközrendszere jelenik meg, az eredmény kontraproduktív, már ami a demokrácia kérdéskörét illeti. Erőszak által csak diktatúra létezik. Emlékezzünk a náci Németország szlogenjére: „A nemzetiszocializmus a legdemokratikusabb a világon.” Ahogy Sztálin is a népek „kiteljesedett szabadságát” vizionálta a kommunizmusban.
Napjaink demokráciájában a köldökzsinór az információ és annak útvonala, az internet. A baj csak az, hogy a közösségi hálón át ránk zúduló információcunami egyre átláthatatlanabb a demokráciát fenntartani illetékes választópolgár számára.
A hatás és annak következményei a politikai játéktérben elképesztő befolyásolásra adnak lehetőséget. Soha nem volt még ilyen helyzet az emberiség történetében. A politika szereplőinek minden korban meg kellett küzdeni azzal a kihívással, hogyan juttassák el érveiket a polgárokhoz. Gyűlések, plakátok, média adta megjelenések vagy aktivisták kopogtatása a szavazók otthonainak ajtaján jelentette az „odajutás” formáját. Ezzel szemben ma egy gombnyomás is elég.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!