Az én felfogásom szerint büszkeséget szükségszerűen valamilyen produkció, eredmény után érzünk. A szexuális irányultság nem hőstett, elért eredmény, hanem állapot. Amit persze – legyen a vonzalom természetes vagy természetellenes – el kell, el lehet fogadni, de rögtön hozzáteszem azt is, hogy a másságot addig tudom tolerálni, amíg a szexualitás a hálószoba falai között marad. Mindegy, hogy valaki a másik nemhez vagy saját neméhez vonzódik, az nem lehet felvonulások tárgya. Azzal persze egyetértek, hogy senkit ne ítéljenek el a természetellenes szexuális vonzalma miatt, de nem eshetünk át a ló túloldalára, és a másság nem járhat kiváltságokkal sem. Valaki ne azzal akarjon érvényesülni, hogy „más”, hanem az érdemeivel, a jó cselekedeteivel, és azokra nyugodtan lehet büszke!
A finn képviselőnő posztjának másik eleme az, hogy a Finn Evangélikus–Lutheránus Egyház csatlakozott a Pride-hoz. Értik? Egy keresztény egyház Isten nevében odaállt a melegek felvonulása mellé. Az az egyház teszi ezt, amelyiknek ki kellene állnia a természetes mellett, a természetellenes ellenében. Nem tudom, hogy akik az egyház csatlakozása mellett határoztak, ismerik-e Bibliát, Jézus tanításait vagy éppen a Päivi Räsänen által idézett rómaiakhoz írt levelet. Remélem, nem, mert az a rosszabb.
A dolognak van még egy lényeges megközelítése. Az európai jóléti államokban, főként a protestáns egyházak olyan időkben állnak a természetellenes „ügy” mellé, amikor a legtöbb fejlett országban romlik a demográfiai helyzet, és a mutatókon csak a bevándorlócsaládok lényegesen nagyobb gyermekvállalási kedve kozmetikáz valamennyit. Vagyis úgy állnak a Pride mellé, hogy a jézusi tanítás és a józan ész is mást diktál. Ha pedig az egyházban, jelesül a Finn Evangélikus–Lutheránus Egyházban esetleg úgy gondolkodnak, hogy a polkorrekt állásfoglalás után népszerűbbek lesznek a globalista hatalom, a liberális média, ne adj’ Isten, a hívek szemében, akkor mindennél nagyobb a baj. Nekik üzenem: aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Menthetetlenül.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!