A következőkben további adalékokat fognak olvasni Iványiékról. A liberális szociálisellátó-maffia egyik vezéréről, aki már azt sem tudja, zsidó rabbi-e vagy keresztény lelkész.
Valószínűleg már egyik sem.
Csak egy minden identitását elvesztett politikai mitugrász, aki „zsidó-keresztény emberként”, szombaton rabbiként, vasárnap lelkészként oda jutott, hogy kormánypárti politikusokról, embertársairól így nyilatkozik:
„Tisztában vagyok azzal, hogy miként a vírus, ezek sem tűnnek el, legfeljebb a háttérbe tudjuk őket szorítani. A rüh, a tetű sem szűnik meg soha, a kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e pénzt, energiát áldozni arra, hogy küzdjünk ellenük. Ha igen, a világ szép és élhető lesz, ha nem, akkor szenvedés van.”
„Rühek és tetvek”… Hol van már Bangóné?!
És akkor olvassák az Iványiról szóló beszámolókat!
Elsőként következzék Morvay Péter írása a Hetekből:
A NAV közleményéből tudjuk, hogy a Dankó utcában tartott házkutatások oka az volt, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeiben dolgozó közel 1300 alkalmazott fizetéséből levonták ugyan a közterheket, mintegy 3 milliárd forintot, de azokat – a gyanú szerint – nem fizették be az államnak.
„Az érintettek a »diktatúra leszámolását«, »ötvenes éveket« emlegetnek, de kevesen tudják, hogy Iványi Gábornak milyen szerepe volt abban, hogy egy keresztény társegyházat és vezetőjét éveken át nagy sajtóvisszhang közepette a NAV bűnügyi nyomozói vizsgáltak – mint kiderült teljesen alaptalanul.
Nézzük a tényeket:
Iványi Gábor egyházának egyik tagja, Bartus László jelentette fel a Hit Gyülekezete vezető lelkészét, Németh Sándort 2020-ban a NAV Bűnügyi Igazgatóságán költségvetési csalás vádjával. (A MET-ben való egyháztagságát Bartus 2018. február 11-én nyilvánosan is megerősítette az Iványi Gáborral a Megbékélés Háza Templomban tartott sajtóbeszélgetésen)
A feljelentés alapjául szolgáló Fesz lesz című könyvet Iványi Gábor nyomdája készítette, és a műhöz a lelkész személyes hangvételű előszót írt, amelyben kiállt az abban leírt vádpontok mellett, Isten áldását kérve a szerzőre.