Talán azért, mert a közelgő eucharisztikus kongresszus zárómiséjét Ferenc pápa tartja, egyre többen foglalkoznak vele és tanításával. A közösségi médiában már áttekinthetetlen a különféle – többnyire negatív – megnyilvánulások száma. Az egyik vádpont a pápa globalizmusa. Erről már kimutattam (Magyar Nemzet, 2021. május 31.), hogy nézetei lényegében egybeesnek azzal, amit ma Magyarország képvisel. Ebben az írásban a Fratelli tutti enciklika alapján vizsgálom, hogy mi Ferenc pápa véleménye a nemzeti létről és kultúráról.
Hányszor halljuk a liberális baloldalról, hogy nyugatos, európai Magyarországot akarnak! Azt sulykolják, hogy fel kell zárkóznunk a fejlett Nyugathoz, de ezen nemcsak az életszínvonal emelését, hanem a nyugati világhoz való teljes idomulást értik. Ferenc pápa ezt a másik utánzásának felszínes és szánalmas nosztalgiájának nevezte, ami alkotás helyett másolás. Az eredmény: alacsony nemzeti önbecsülés, aminek hatására az emberek még a szegénységből való esetleges kitörés után is hajlamosak lenézni saját kulturális identitásukat.
Az önbecsülés lerombolása a mások feletti uralom megszerzésének egyszerű módja, mutat rá a pápa. 2018 szeptemberében Tallinnban azt mondta:
„Egy nép csak annyiban hoz gyümölcsöt és van jövője, amennyiben életet ad a tagjai közötti kapcsolatoknak és összetartozásnak; amennyiben nemzedékei és csoportjai között egységesítő kötelékeket hoz létre; és amennyiben megállítja a gondolkodást megzavaró örvényeket, amelyek egyre inkább eltávolítják egymástól az embereket.”
Nem a magyar nemzet határmódosítás nélküli egyesítésének erkölcsi parancsa ez?
Az egyistenhit eleve univerzalista. Aki képtelen elhinni, hogy a világ, amiben élünk, csak úgy magától alakult volna ki, az egységességből – abból, hogy az általunk ismert mindenségben azonos felépítésű az anyag – egy okosan tervező Teremtő létére következtet. Ha minden ember Isten teremtménye, akkor mindannyian testvérek vagyunk. A testvériség nem egyformaság. Azonos a méltóságunk, de nem azonosak az értékeink. Nem úgy kell megélnünk az összetartozást, hogy saját gazdagságunkat feladnánk.
Nem létezhet népek közötti nyitottság, „ha nem a szülőföld, a nép, a saját kultúrértékek szeretetéből indul ki”. Az önbecsülés tesz képessé arra, hogy felismerjem a másik népben a miénktől eltérő értékeket, ezáltal tanuljam meg tisztelni őket. A kölcsönös tisztelet alakíthatja ki a népek közötti testvériséget, különben színtelen-szagtalan masszává alakulnánk. „Az egyetemes nem lehet egyetlenegy domináns kulturális formának homogén egységesítő és szabványosító uralma.”
Ezért, tanítja a pápa, „mindegyikünk különleges felelősséggel szereti szülőföldjét, aggódik hazájáért…”
Az enciklika óv a túlzásoktól: a megsemmisítő globalizmustól és az elszigetelődéstől. A pápa rámutat, hogy „létezik az egyetemes iránti egyfajta hamis nyitottság is, ami azok felszínességéből fakad, akik képtelenek saját hazájuk jellegzetességeinek a mélyére hatolni vagy feloldatlan ellenérzéssel viseltetnek tulajdon népük iránt”. A pápa szerint gyökereinket szülőföldünk termőföldjébe és történelmébe kell mélyesztenünk. Éles ellentétben van ezzel Niedermüller Péternek az elmúlt napokban nagy port felvert kijelentése, akinek probléma, hogy nemzeti indíttatású tananyaggal tömik a diákok fejét.
Hibázni persze a nemzeti értékek olyan túlzott tiszteletével is lehet, ami elzárkózáshoz vezet. Forrása a tudatlanság. Ha ugyanis semmi mást nem ismerek, mint a magamét, nyilván a világon ezt tartom a legtökéletesebbnek. A pápa egyaránt elítéli az elvont, globalizált univerzalizmust és a patrióta remeték néprajzi múzeumát. Két egymást kiegészítő pólusról van szó, szétválasztásuk torzuláshoz és káros polarizációhoz vezet.
Az enciklika népekről, nemzetekről beszél, nem államokról. A migrációról szólva viszont nem lehet megkerülni, hogy egyes országokban különböző nemzeti kultúrához tartozó emberek élnek együtt. Ezzel kapcsolatban a pápa kimond egy nagyon fontos dolgot, ami a sok részre tagolt magyar nemzet számára is fontos: „Erőkifejtéseket kell tenni a teljes állampolgárság fogalmának meghatározására.” A Kárpát-medencében mindennapos tapasztalat, hogy az állampolgári jogegyenlőség csak papíron létezik. Amikor valaki, aki elvben teljes jogú állampolgár, az utcán nem szólalhat meg magyarul, mert ezzel jó esetben csak verbális, de olykor fizikai támadásnak teszi ki magát, akkor az alapvető emberi jogok sérülnek. A pápa odáig megy ezen a téren, hogy még a kisebbség fogalmát is kárhoztatja, mert az elszigeteltség és az alacsonyabbrendűség csíráit hordozza. Többször hallottam az egyik vagy másik nemzetrész tagjaitól, hogy nem vagyunk kisebbség, hanem az őshonos nemzet tagjai. Ehhez a szemlélethez fel kellene nőnie minden olyan ország vezetésének, amelynek különböző anyanyelvű polgárai vannak.
A nemzeti létüket, saját kultúrájukat fontosnak tartó országok a globalizmussal szemben tehát bizton támaszkodhatnak Ferenc pápára, aki egyértelműen fogalmaz: a saját kulturális alapjaikon fejlődő országok az egész emberiség kincsei. Azt is tanítja, hogy csak akkor lehet valaki teljes értelemben vett személy, ha egy néphez tartozik.
A lakóhelyünk és a nagyvilág között tehát van valami kulcsfontosságú: a nemzetünk, a hazánk.
A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke
(A borítóképen hívők hallgatják Ferenc pápa hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságát a római Szent Péter téren 2020. február 28-án. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)
