Az árvíz és a mobil gát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az új hullámtéri villák és hotelek tulajdonosainak a közvetlenül a víz mellé épített mobil gát az érdekük.

Mangel Gyöngyi
2017. 07. 07. 15:45

2013-ban a tervező Erbo-Plan Kft. készített egy haváriatervet. Ebben olvasható, hogy a mobil gát sérülése esetén a hullámtérben élők figyelmeztetésére sem lesz elég idő. Kilencméteres árvízszintnél egy tízméteres nyílás esetén az ár két óra alatt öntené el a Római-partot és a mögötte elterülő öblözet nagy részét, víz hömpölyögne a közeli lakótelepeken.

2013 óta változtak a tervek, ám az elképzelés nem. Tarlós István áprilisban a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztett két változatot, a parti mobil gát tervét, és a Nánási úti védvonal megerősítését. Az ellenzők azzal érveltek, hogy nincsenek részletes tervek, és nem készült kockázatelemzés. Friss haváriaterv sem. Végül a közgyűlés kormánypárti többsége a mobil gát mellett döntött úgy, hogy a képviselők nem voltak tisztában a kockázatokkal.

Az áradó Duna veszélyeiről az elmúlt évekből is van tapasztalatunk. 2002-ben, 2006-ban és 2013-ban is volt dunai árvíz. Tehát a védekezésre szükség van, de nem mindegy, hogyan. A mobil gát sérülékeny. Egy jégtábla, a sodródó uszadék vagy egy vízi jármű is rést üthet rajta. Az áradó víznek és a jégtábláknak óriási az erejük. Emlékezhetünk arra, hogy télen a Tisza jege egy egész kompot sodort el, pedig árvíz sem volt. Mi történik, ha egy súlyos tárgy ütődik a falnak, és az átszakad? Ki lesz akkor a felelős?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.