Cenzúra és kultúrharc Angliában

Sztálin csak az osztályharc szüntelen erősödését jövendölte, de az idén mintha a kultúrharc erősödne. Ilyen tendenciát érzünk nemcsak itthon, hanem a kultúrpolitikai értelemben csendes Nagy-Britanniában is.

Scruton szerint hamis az az érv, hogy a modern építőanyagok egyszerű mértani formákat követelnek meg. Aki kedveli a múlt építészetét, az észreveszi, milyen ridegek a modern kockaházak s még inkább a modern városok. Riasztó példa, hogy a még mindig tekintélynek számító Le Corbusier le akarta bontatni Párizsnak a Szajnától északra eső részét, hogy toronyházakkal és magasvasutakkal ékes futurista paradicsomot plántáljon a helyébe. Ezt ugyan a józan hatóságok megakadályozták, de a Vichy-kormány idején a modern építészet nagyobb dicsőségére kárpótlásként Algírt dobták martalékul Le Corbusier-nek.

Nem tudhatjuk azonban, hogy Scruton leváltásában mekkora volt a modernségbe belehabarodott építészek szerepe és mekkora némely írástudók és politikusok politikai együgyűségének és rosszindulatának. Ugyanis április 10-én a New Statesman internetes változatában megjelent interjúja rasszistának és antiszemitának találtatott, és az államtitkár azonnal kirúgta Scrutont, hiszen nem hagyhatta, hogy kormánya egy percig is egy besározódott szakértő véleményére támaszkodjék.

A New Statesman a rasszizmus nyomait Scruton azon mondataiban találta meg, amelyekben a kínaiak katonás nevelési módsze­reit bírálta (egyenszabású személyeket faragnak az ifjúságból), az antiszemitizmust pedig Soros György „magyarországi birodalmának” emlegetésében vélték felfedezni, amit megkönnyített, hogy az interjúból „kifelejtették” azt a félmondatát, amelyben megjegyzi, hogy persze értelmetlenség volna ezt zsidók birodalmának hinni. Ráadásul védelmébe vette Orbánt Viktort, aki sokat tett a zsidóknak a nemzetpolitikába való bevonásáért, holokauszt-emlékművet állíttatott, és tisztában van vele, hogy ostobaság volna kizárni őket a magyar nemzetállam polgárai közül, noha az sem meglepő, hogy Soros megpróbálja az Orbán ellen folytatott nemzetek feletti kampányába bevonni őket, hiszen sok értelmiségi van köztük, akiknek van hajlamuk a politikai gondolkodásra.

A riporter összevissza kérdezte mindenről, de Sir Roger állta a sarat. Csakhogy ami megjelent, abban a tárgyilagos mondatait a riporter többnyire egyoldalúan csupaszította le. Az így megcsonkított beszélgetést a Twitteren széles körben elterjesztette. Meglepőnek tartom, hogy mily kevesen éltek a gyanúperrel, hogy ez egy karaktergyilkossági kísérlet, és a politikusok meg a sajtó zöme mint egy kiéhezett ragadozó, támadt rá a nemes zsákmányra.

A támadók azóta takarodót fújtak, hiszen Scruton és barátai – Douglas Murray a The Spectatorban, és mások – bebizonyították, hogy a lecsupaszított interjú megjelentetésével lényegében meghamisították az interjúalany mondanivalóját. A főáramban sodródó mali­ciózus sajtó ezt a hamisítványt fújta fel, és a politikusok (még a konzervatívok is!) ezt a hamisítványt marcangolták szét kárörvendve. Aztán április 26-án megjelent a teljes beszélgetés és Douglas Murray elemzése. Figyelemre méltó, hogy az esettel foglalkozó cikkek egyre többször hasonlítják a történteket a néhai vasfüggöny mögötti manipulációkhoz, és magyarázzák a jelenséget a véleményszabadság korlátozásaként.

Sokat elárul, hogy míg a felmondó határozat az interjú megjelenése után öt órával született meg, amikor azonban bebizonyosodott az indokok hamissága, az államtitkárnak hetekre volt szüksége arra, hogy beismerje, korábbi döntésével hibázott. Erre a beismerésre és Scruton visszahelyezésére július 23-án került sor. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a kormányfőválasztás július 24-én volt, és James Brokenshire honlapján az olvasható, hogy államtitkári megbízatása ettől a naptól fogva megszűnt. Gyanítható, hogy Boris Johnson új kormányában nem kap tárcát.

Otromba épületek Magyarországon is vannak, és arra is emlékszünk, hogy mekkora kultúrharc kísérte azt, hogy az új Nemzeti Színházat Siklós Mária hagyományos elemekre épülő tervei alapján építették meg; a balliberális véleményformálók ma is tüntető undorral beszélnek róla. Kétségtelen, hogy Scruton ügyé­ben a gyűlölet végül nem tudott felülkerekedni, a szemben álló felek kiegyeztek, és az összecsapás végén a támadó fél eloldalgott, így e példa azt mutatja, hogy a gyűlölet nem burjánzik mértéktelenül, és nem erősödik szüntelen a kultúrharc.

A harc azonban vérre ment, és ezt az áldozat érzékelte. Három nappal a rehabilitáló államtitkári döntés előtt Norman Stone történészre, az idén megjelent Hungary: A Short History című könyv szerzőjére emlékezve, aki július 19-én Budapesten hunyt el, Scruton ezt írta: „Rájöttem, hogy ha a szabad vizsgálódás lehetőségét nem tartják fenn az egyetemeken és a médiában, az olyan totalitárius bénuláshoz vezet, amilyet korábban Kelet-Európában tapasztaltam. Elgondolkozva a boszorkányüldözés mostani példáin, a magamét is beleértve, különösen megdöbbentett a nagyszámú feljelentőlevél, amely manapság mindennapos az egyetemeinken. Ezek az új feljelentések különösen szégyenteljesek, hiszen aláíróik kezét nem vezeti titkosrendőr. A vádlók egy ideológia rajongói, amely a konzervatív véleményeket bűnösnek ítéli, s ezért szerintük nem vitatni kell, hanem el kell hallgattatni őket.

Ma tiszteletre méltó gondolkodókat vádolnak rasszizmussal, szexizmussal, homofóbiával, transzfóbiával, iszlamofóbiával és egy seregnyi más gondolatbűnnel egy-egy szövegből kiragadott szó, egy rég elfeledett barátság vagy egy fénykép alapján, amely azt mutatja, hogy a vádlott nem átallott egy rossz feliratú trikót viselő ember mellett állni. És védekezni soha nem lehet, mert ennek minden kísérlete csak a vádat erősíti.

Úgy látszik, egy kulturális sötétség uralma alá kerültünk, amelyben a közéleti vitákból kikoptak az észérvek, nem tisztelik a vitapartnert, és minden fontos kérdésben csak egyetlen nézet engedtetik meg, ellenben szabad üldözni minden eretneket, aki nem fogadja ezt el. Számomra ez azt jelenti, hogy a politikai kultúra kimúlt, és egy isten nélküli vallás lépett a helyébe.”

Ezeknek az érveknek az igazságát a történet boldog, ám fogcsikorgatástól sem mentes kifejlete nem tudja feledtetni.

A szerző atomfizikus, akadémikus