Erről nem beszélnek a németek

Sokan kérdezik tőlem, hogy Angela Merkel és a németek vajon megbolondultak-e akkor, amikor négy éve másfél millió migránst engedtek be országukba.

A helyzetet látva a tanulmányírók a megoldást kizárólag a bevándorlásban látják, a magyar kormány gyermekvállalást támogató programját kifejezetten támadják, mondván az „drága”, és a ma születő gyerekek amúgy is csak leghamarabb húsz év múlva állnak munkába.

A nyugati sajtóban egyébként is lebeszélik az embereket a gyermekvállalásról. Egy európai csecsemő élete során 58 tonna szén-dioxidot termel, ezért jobb, ha meg sem születik! – harsogják.

A halál kultuszát hirdető magazinokban már kevés a tudatos gyermektelenség, ma már a „gyermekmentesség” a trendi, vagyis az olyan szállodák és éttermek, ahonnan kitiltják az egyébként is csak hangoskodó és zavaró gyerekeket. Ezek után egyedüli megoldásként felvetik, hogy mennyivel észszerűbb Európán kívülről fiatalokat beengedni, akik – a remények szerint és minden eddigi nyugat-európai tapasztalat ellenére – megfelelő integráció után minden problémánkra gyógyírt kínálnak.

Arról már sokan beszéltek, hogy a Berlin és Brüsszel által propagált európai megoldás kizárólagossága szembemegy azzal a közkeletű demokráciafelfogással, amely elvárja, hogy legalább két egyenrangú alternatíva közül lehessen választani.

Merkel „humanitárius imperatívuszról” beszélt, vagyis a gazdag európaiaknak arról az erkölcsi kötelezettségéről, hogy be kell fogadniuk a szegény polgárháborús menekülteket.

Akik kétezer eurót fizetnek egy embercsempésznek azért, hogy biztosan Európába jussanak, azokat nehéz menekültnek tekinteni.

Orbán Viktor és a visegrádiak az európai szolidaritással szemben a rugalmas szolidaritás modelljében hisznek, amelyben a befogadáspárti tagországok kinyithatják kapuikat az idegenek előtt, de a másként gondolkodó országoknak több más megoldás is adott.

Hazánk az EU határainak védelmére fordít több energiát, hogy a schengeni külső határok védelmével belül fennmaradhasson a mozgás szabadsága.

Már ha az osztrákok, a németek és a franciák nem ellenőriznének minden megengedett határidőt túllépve saját belső határaikon.

A rugalmas szolidaritás modelljében nem a migránsokat (és idővel családtagjaikat) hozzák Európába, hanem a támogatástviszik a nélkülözőkhöz. Ezért épülnek a Hungary Helps program segítségével iskolák, kórházak és templomok a Közel-Keleten, hogy az embereknek helyben is javuljon a helyzete és ott maradjanak. Erre a visegrádi országok hajlandók több pénzt áldozni, hiszen nem elég nemet mondani a migrációra, hanem alternatívákat is kell mutatni.

A berlini és brüsszeli politikusok erről hallani sem akarnak, és ezt az alternatívát is elhallgatják, hiszen a két változatot egymás mellé rakva az ő bevándorláspárti tervük könnyen kifutó modellé válik, mint Olaszországban. Ezért most cseppenként adagolják terveiket, amelyek bevándorlókontinenssé változtatnák Európát. A német mintákat követő tervek első lépéseként a Frontex venné át a határok menedzselését, azaz mindenkit beengednének, aki a határainkon menedéket kér. A magyar tranzitzónákba beengedett mostani napi tíz ember helyett így naponta százával és ezrével érkeznének.

Második lépcsőként a menedékkérelmek elbírálását venné át egy uniós hivatal, így a frontexesek által beengedett menedékkérők sorsáról nem a magyar törvények, hanem az 1968-as szellemiségű politikai korrektség alapján döntenénk.

A Soros-hálózat füzeteiből kiolvasott és gyorstalpalóin elsajátított mesék alapján az így beengedett migrásoknak máris nagyobb lenne a maradási esélyük, elég például homoszexuálisnak vagy traumatizáltnak vallani magukat. Brüsszel azt már régen megtiltotta, hogy e mesék valóságtartalmát pszichológusok vizsgálják.

Szintén német mintára a menedékkérőket a Juncker-képlet alapján osztanák szét a tagállamok között. Az elutasított menedékkérőket sem toloncolnák haza.

A kibocsátó országok nem is fogadják vissza őket, hiszen örülnek, hogy megszabadultak lakosságfölöslegüktől, de Brüsszel nem is nagyon forszírozza a hazautazásukat, hiszen ezek az emberek – megint csak német mintára – „sávot váltanának”, és elutasított menedékkérőből átvedlenének munkakeresővé, akiknek két évük lenne új hazájuk nyelvének és egy hiányszakmának az elsajátítására.

Az integrációs erőfeszítéseket a családegyesítés mellett azzal is ösztönöznék, hogy a beáramló tömeg idővel állampolgárságot kapna, így biztosítva egyben a bevándorláspárti politikusok szavazóbázisát.

Minderről persze az uniós választás előtt nem beszélnek. Senki sem támogatja az illegális bevándorlást! – harsogják. Mint láttuk, itt nem is illegális bevándorlásról van szó, hiszen a jövevény a hivatalos eljáráson megy végig.

Az Európai Parlamentben csak másodszori szavazással elfogadott humanitárius vízum is egy ilyen legális bevándoroltatási eszköz. Berlin és Brüsszel legális és tervezett bevándorlást akar, a hazai balliberális ellenzék már ezért teheti le az ünnepélyes nagy esküt a határkerítés megtartására, mivel a fenti modell szerint már nem a zöldhatáron, hanem a határátkelőkön vagy repülővel hoznák be a migránsokat.

Hogyan jön a Soros-hálózat a képbe? A veterán spekuláns migrációs terveinek van egy közös pontjuk. Az EU vegyen fel évi harmincmilliárd euró hitelt a migráció kezelésére.

Azt nem mondja, hogy kitől, de biztosan lenne rá tippje. Ne legyenek kétségeink! Ha ezek a tervek megvalósulnak, a bevándorláspárti brüsszeli politikusok a kötelező kvótával a migráció költségeit is szétterítik a tagországok között. Május 26-án erről mondunk véleményt, most még van esélyünk az őrület megállítására.

A szerző a XXI. Század Intézet regionális igazgatója