A politika érdekérvényesítő lépései közben szándékosan vagy akaratlanul gyakran keveri össze a taktika és stratégia fogalomkörét. Jelenti ez azt is, hogy túlértékel alapvetően taktikai helyzeteket, miközben a történések során nem ismeri fel a valódi stratégiai kihívásokat. Ezzel egyszersmind befolyásolja a valóságot, mondhatnánk röviden és polgári megbántottságunk okán.
Ezen sommás ítélet viszont nem helyénvaló, mert a stratégiai érzék vagy adottság csak és kizárólag államférfiaknál, történelmi személyiségeknél lelhető fel. Ugyanis a stratégiának két alapvető tulajdonsága van.
Formailag rövid, egyszerű tőmondatban megfogalmazható. Tartalmi értelemben pedig akkor zseniális, ha nem vagy nehezen „olvasható” azok számára, akik nincsenek beavatva a valódi, távlati célokba.
Ugyanakkor mind a taktika, mind a stratégia bír az operativitás, a manipuláció képességével. „Mondd és tedd, haladj, de egyben védekezz is.” Mert egy igazi hatékony offenzívát a visszavonulás útvonalának kidolgozása kell megelőzze. Ahogy a titkosszolgálatok világában mondják: mielőtt behatolok egy célobjektumba, tudnom kell, hogyan jövök ki onnan.
A politika világában ez annyit tesz, a döntéseket hatáselemzés kell hogy megelőzze. Márpedig napjaink politikai lépései egyértelműen bizonyítják, hogy ha történtek is számítások a következményeket – ha úgy tetszik, Európa jövőjét – illetően az uniót irányítók részéről, azok végeredménye egyértelműen negatív jövőképet festett.
Ezek ismeretében pedig csakis a kontinens szándékos elárulásáról lehet szó. Az eredeti – egység a sokszínűségben – szlogen figyelemre méltó változáson esett át. Így született meg a színes, befogadó országok Európája.
Az igazi stratégiai cél viszont nem a globális értelemben vett multikulturalizmus megteremtése, hanem a keresztény kultúra és hagyományok teljes leépítése, mondjuk ki nyíltan, megsemmisítése.
Ezért van az, hogy a liberális ideológiát képviselők támogatják, sőt erőltetik az illegális, főként az iszlám hátterű bevándorlást, az inváziót. Ráadásul az évszázadok példája nem azt bizonyította, hogy a kereszténység elutasítása közben a zsidó–muszlim együttélés konfliktusmentes lett volna.
És mégis: „az ellenségem ellensége a barátom” elv felülírt mindent az elképzelt stratégiai cél érdekében. Az azonban már a megvalósulás közben nyilvánvalóvá vált, hogy a koncepció hibás, így a hosszú idő alatt felépített rendszer és a ráépülő struktúra meginogni látszik. Nem pusztán azért, mert a terv erkölcsileg védhetetlen, sokkal inkább azért, mert rossz.
Nem komoly államférfiak gondolata, hanem egy félresiklott agyszülemény. Dekonspirálódott az NGO-k hálózata, vagyis napfényre került e jótékonysági intézmények sötét oldala is, világossá téve az azokban dolgozó emberek számára, hogy megtévesztették őket, kihasználták jóhiszeműségüket.
Ma már az is egyértelmű, hogy a szűk irányító liberális elit számára a határok nélküli Európa egyet jelent azzal, hogy mindenki szolgai módon működjön együtt Európa kulturális leamortizálásában.
„Egy nyelv, egy nép”. Így lesz az öreg kontinensünk földjén eredetileg fellelhető társadalmi, kulturális sokszínűségből káosz. Alapvetően sértették meg az emberi faj identitását, amikor a nő- és férfiszerepeket vonták kétségbe és ezzel a fehér keresztény és Európában élő zsidó emberek jogát a gyermekvállalásra.
De a legnagyobb hiba – tévedés – a muszlim világ és az iszlám hit elsőbbségének és mindenekfelettiségének hangsúlyozása volt. Hogyan lehetne másként értelmezni azokat a tényszerű tapasztalatokat, hogy a muszlim emberek „érzékenysége” okán le kell venni a kereszteket az iskolák, közintézmények faláról?
Hivatalos engedélyeket adnak ki arra, hogy keresztény templomokat iszlám imaházzá alakíthassanak át. Nap mint nap találkozunk a bűnügyi statisztikák kozmetikázásával, az egyre növekvő muszlim bűnbandák törvénysértéseinek elhallgatásával. Szabálysértésnek és nem bűncselekménynek ítélik az egyre inkább elharapódzó utcai erőszakot, amit gyermekek és nők ellen követnek el a saría törvényeire hivatkozó, hivatalos okmányok nélkül bolyongó illegális bevándorlók.
A normális, és bizton állíthatjuk, hogy még mindig többségben lévő európai emberek szerencséjére a fentiekben taglalt gyakorlattal a bevándorláspárti erők ki is merítették az eszköztárukat. Félreértelmezték stratégiájuk hatáselemzését? Nem voltak kellően óvatosak? Vagy túlságosan is bíztak saját gazdasági és politikai erejükben?
Bármelyik, sőt egyszerre mindegyik állítás igaz lehet. S mint oly sokszor a történelem során, az elvakult, diktatórikus módszereket alkalmazó politikai vezetők megfeledkeztek a vezetettek, a nép józanságáról és a többség erejéről.
Az első csapás ugyanis 2019 májusában éri majd az elhibázott stratégiát az európai uniós szavazáson, hiszen minden eddiginél nagyobb részvételi arányt fognak regisztrálni az unió tagállamaiban.
Az ebből következő második csapás az lesz, amikor a liberális brüsszeli vezetés látványos vereséget szenved, így a céljaik elérését jelentősen fékezni fogja az a patthelyzet, ami a két politikai ideológia – nemzetállamok közössége vagy az Európai Egyesült Államok víziója – között húzódik meg.
Ráadásul – és ez a harmadik csapás – ha nem tesznek rendet az utcákon, nem térnek vissza a római jog alapjaira épülő törvényesség garantálásához, polgárháborús helyzet alakul ki, amely fölösleges véráldozat mellett egyértelműen és végérvényesen kiiktatja az európai világunkat átalakítani akarók hatalmát, eltávolítva e téveszmék ideológusait és képviselőit.
A nem kívánt folyamat elkezdődött. Európa meggyengült biztonsági pozíciója miatt újjáélednek a korábbi szélsőséges, szeparatista szervezetek, mint történik ez Észak-Írországban az „új IRA” megalakulásával. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a baszk ETA is ismételten előlépne a történelmi homályból.
Biztonságpolitikai szempontból nehéz és bonyolult, hosszú időszakot felölelő korszak köszönt Európára. S mindennek tetejébe kiderült, hogy a védelmi stratégia kontraproduktív módon nem a többség, hanem egy szűk kisebbségben lévő érdekcsoport elképzeléseit szeretné kiszolgálni.
Előbukkan hát a régi igazság, miszerint a taktika kijelölésében lehet hibázni, mert az korrigálható. De a stratégiában soha!
A szerző titkosszolgálati szakértő
