Utazni muszáj. Semmihez sem hasonlítható az a kép, amilyennek akkor látjuk Magyarországot, ha egy messzi földrészről tekintünk vissza rá. Formái mégis akkor rajzolódnak ki a legélesebben, amikor nem megyünk túl messze. Csak ide, a környékre, ahol első látásra ismerősek, mégis különösek a homlokzatok, ahol a söröző pultosa szakasztott úgy néz ki, mint a volt iskolatársunk, és ugyanúgy hadar, csak nem magyarul, és ahol még olvasni tudunk a gondolatokban. Az apró különbségek elegendők ahhoz, hogy kisiklassanak bennünket a napi rutinból, az otthonosság érzetét mégsem veszik el. Gyakrabban kellene átjárnunk egymáshoz.
Mi, közép-európaiak hasonlóak vagyunk. Kell hogy legyen mondanivalónk egymás számára. Erre gondoltunk, amikor elhatároztuk, hogy hamarosan sorozatot indítunk a Magyar Nemzet hétvégi magazinjában, amelyben régiós országban élő értelmiségiek mondják el benyomásaikat arról a Közép-Európáról, amelyben ha tetszik, ha nem, együtt kell élnünk. Hogy ne csak a huligánoknak és a politikai érdekek szószólóinak a hangját lehessen hallani.
