Úgy tűnik, a fejlett Nyugaton már nem a keresztény szabadság, hanem a keresztények szabadsága a tét. Olvasom, hogy egy brit bírósági döntés szerint a bibliai hit összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal. Most tegye föl a kezét az, aki szerint ez váratlan fordulat – ez ugyanis következik abból a haladó logikából, amely az emberi jogok védelmében kívánja fölszámolni a szabadságot és természetesen a bűnös keresztény kultúra maradványait.
Megint azoknak a huhogóknak lesz tehát igazuk, akik szerint a keresztény kultúra szavatolja és védi a szabadságot, és amint az előbbit elengedjük, megy vele az utóbbi is.
Dr. David Mackereth brit keresztény orvos ügyében hangzott el a fenti ítélet még tavaly, akit huszonhat éves szolgálat után fosztottak meg a praxisától, mivel nem volt hajlandó egy biológiai férfit nőnek nevezni. A bírósági ítélet szerint ugyanis „a Genezis 1:27-ben (mely passzus szerint Isten az embert férfivá és nővé teremtette, elképesztő!) való hit és a transzgenderizmusba vetett hit hiánya, illetve annak tudatos elutasítása összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal és sérti mások alapvető jogait, ebben az esetben a transzgender egyénekét”.
Szerencse, hogy az orvos hajthatatlan meggyőződése, mely szerint attól nem lesz valaki nő, mert annak hívatja magát, sérti az emberi méltóságot, ám az, ha levágják a szerszámát az illetőnek, természetesen nem sérti.
Egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy a hagyományos bölcsesség szerint a természet törvényeinek felismeréséhez nincs szükség a vallási kinyilatkoztatásra, azaz kinyilatkoztatás nélkül is belátható annak egyszerű igazsága, hogy két nem van, az emberek vagy férfinak, vagy nőnek születnek. Ehhez még kereszténynek sem kell lenni (adott esetben elég, ha valaki például orvos). Ehhez egyszerűen hétköznapi józan észre van szükség, és a fejlett Nyugat mindennapjait látva csak azt mondhatjuk teljes joggal, hogy ezek elvesztették a józan eszüket. Inkább koncentráljunk most arra, hogy állítólag a keresztény kultúrát azért szükséges felszámolni, mert „elnyomó” – lásd, az ítélet is azt mondja, hogy a kérdéses orvos mélységesen megsértette az „emberi méltóságot”. Így teljes joggal fosztják meg állásától, amihez valószínűleg ért, nem kíván viszont belemenni a posztmodern bölcsész locsi-fecsibe, amivel főbenjáró bűnt követett el. Továbbá megfosztották a szólásszabadsághoz való jogától, ám utóbbi napról napra kevesebbet számít a haladóknak. Az a fontos, hogy egy orvos sem gyógyíthat tovább, amennyiben nem dalol helyesen az ideológiai kánonban.
Az ideológiai kánon pedig arról szól ma, hogy a valóság szabad szemmel is jól látható tagadása mindenekfelett álló védelmet élvez, míg az igazság kimondását üldözik.
A New York Times például nemrég azzal a címmel jelentetett meg cikket, hogy „A szólásszabadság megöl minket”. Legalább nem kertelnek. Nem a cenzúra az, ami fojtogatja a nyugati világot, hanem a szólásszabadság maradványai. A vezető liberális lap szerzője szerint ugyanis a szólásszabadság felelős a terjedő erőszakért, elsősorban az internetes felületek, ahol még vannak ennek maradványai. Nem véletlen, hogy a szerző könyörögve kéri Mark Zuckerberg Facebook-vezért és társait, hogy azonnal alkalmazzanak még durvább cenzúrát, mert így legalább nem válnak „immorálissá”. Az erény diktatúrája újratöltve, talán nem véletlen, hogy az establishment legfőbb terméke maga az erényfitogtatás.
Az persze elkerülte a hisztériázó liberális szerző figyelmét, hogy erőszak létezett az internet megjelenése előtt is, ahogyan létezik szólásszabadság nélkül is. Mintha kellett volna internet a felvilágosult terrorhoz, a pogromokhoz Oroszországban, a nemzetiszocialisták felemelkedéséhez Németországban vagy a bolsevizmushoz! Az erőszak emberi jelenség, amit hiába magyarázunk a liberálisoknak, hiszen szerintük barbatrükkel lehet nőből férfi, férfiból nő, hangyából helikopter.
Az persze komikus, hogy a technológiai újításokat pont a liberálisok szokták euforikusan üdvözölni, hogy aztán annyira kiábránduljanak belőlük – ha nem jön be a számításuk –, hogy azonnali regulát és betiltást követeljenek. Mint az elkényeztetett kölykök, akik toporzékolnak egy születésnapi ajándékért, hogy aztán birtokbavétel után két nappal elhajítsák, mert megunták vagy meggyűlölték.
Tudjuk, hogy a haladóknak mindenre van magyarázatuk. A keresztény orvos bírósági eltávolítása a társadalomból nyilvánvalóan magasabb célt szolgál, az erényt, az emberi méltóság védelmét. A techipar cenzúrája pedig különben is magáncégek által alkalmazott teljesen legális eszköz, avagy bevethető a „minek mentek oda” érvelés. Hogy az orvos ellehetetlenítése mennyiben sért más jogokat, és hogy a techipar cégei monopóliummal rendelkeznek a modern agorára, az teljesen mellékes.
Mindenesetre ha ezeket az érveket elfogadjuk, akkor mehet a levesbe a mai liberálisok egyik legkedvesebb múltbéli ügye (és kevés ilyen van, mert a múlt mindig bűnnel terhes), a polgárjogi küzdelem. Akkor ugyanis a szegregáció hívei nagyon is hasonló érveket dobtak be: egyrészt voltak ugye a magánvállalkozások, hiszen a niggernek nem kötelező étteremben ebédelnie vagy kávéznia, minek ment oda; másrészt a szegregációt alkalmazó államok magasabb célokat és erényeket szolgáltak. A niggereknek nem járt szavazati jog, ahogy a keresztényeknek és konzervatívoknak ma nem jár a szólásszabadsághoz és véleménynyilvánításhoz való jog. Sem az, hogy hivatásukban maradhassanak, ha sértik a politikailag korrekt kánont.
Amennyiben elfogadunk minden érvet arra vonatkozóan, hogy mind állami, jogi, bírósági úton, mind magánvállalatok részéről jogos és igazságos a konzervatívok és a keresztények eltávolítása és kiszorítása, úgy sajnos más következtetésünk nem lehet, mint az, hogy a keresztények és a konzervatívok a haladó Nyugat új niggerei: nemkívánatos személyek, akikkel mind a magánvállalkozások, mind a közhatalmi szervek kényük-kedvük szerint bánhatnak. Közösségi médiát éppúgy nem kötelező használni, ahogy busszal sem volt kötelező utazni vagy étteremben sem volt kötelező enni-inni (a szegregáció idejében a buszokon és az éttermekben legalább elkülönített részek voltak a feketéknek, egyelőre ehhez hasonlót a konzervatívok és keresztények részére még nem jelöltek ki a haladó szegregációpártiak).
Ne felejtsük el, hogy a polgárjogi mozgalom utólag lett a haladók nemes ügye. A szegregáció pártján a Demokrata Párt állt, a Demokrata Párt militáns szárnya volt a Ku-Klux-Klan, ahogy a mai Demokrata Párt militáns szárnya az Antifa. Míg korábban a feketéket kellett püfölni és megfosztani őket jogaiktól, ma a konzervatívokkal, Trump-támogatókkal, keresztényekkel morálisan kötelező ugyanezt tenni.
A haladóknak valakiket mindig ki kell tessékelniük az „emberek” címszó alól. Korábban ezek a feketék voltak, ma a keresztények és a konzervatívok azok.
Még hogy minden változik! Ugyan.
A szerző a Századvég vezető kutatója
