Miközben Orbán Viktor új családpolitikai intézkedéseket jelentett be évértékelő beszédében, a bukaresti szenátus első körben leszavazta a gyermeknevelési támogatás emelését, és csak egy héttel később, az élénk társadalmi felháborodás nyomására döntött annak növeléséről. Ez a két, egymáshoz közeli esemény mindennél többet mond arról, mennyire ellentétes irányba tart jelenleg a két szomszédos ország. Másfelől jelzi azt is, hogy mennyire nélkülözi a valóság ismeretét a magyar ellenzék és a magát függetlennek mondó sajtó, amikor gazdasági, egészségügyi és egyéb témákban „bezzeg Románia!”-szerű szólamokat gyártanak.
A román gyermeknevelési pótlék összege, amit a szenátus első körben még kielégítőnek tartott, havi hatezer forint. Ezt emelték most tízezer forintra, amit 18 éves korig folyósítanak. A gyermek kétéves koráig pedig húszezer forintot kitevő támogatás jár az eddigi tizenötezer helyett. Ez a csupán pár ezer forintnyi emelés persze egyáltalán nem jelent áttörést a román családpolitikában, és az is kesernyéssé teszi ezt a csekély eredményt, hogy nem a kormány belátása és családtámogatási stratégiája nyomán született, hanem komoly társadalmi nyomás kellett az eléréséhez.
Nem csoda, hogy újfent követendő példaként emlegetik a román sajtóban és a közösségi médiában a magyar miniszterelnököt, és lázasan mazsolázzák a hétpontos családtámogatási csomag elemeit. Miközben Magyarország sajátos, úttörő irányt választott az elöregedés és a népességcsökkenés kezelésére, a Nyugat pedig a migrációval lavírozta magát patthelyzetbe az ugyanerre a kérdésre adott rossz válaszával, addig Románia harmadik úton jár ezen a téren. Ez pedig a céltalan sodródás. Az ország a gyermekeknek szánt állami támogatásokban – uniós szinten – egyenesen sereghajtónak számít.
Keleti szomszédunk csendes és passzív rezignáltsággal veszi tudomásul az évről évre nagyobb mértékű népességcsökkenést. Csupán egyetlen komolyabb, de megkérdőjelezhető jelentőségű kezdeményezés született családpolitikai fronton: a Junior Centenar elnevezésű babakötvény, amely egy megtakarítási számlát takar, és amelynek már most felemás a társadalmi megítélése, mivel éppen a létminimum alatt és a mélyszegénységben élők képtelenek élni az előnyeivel. Ugyanis évi nyolcvanezer forintnyi összeget kell letétbe helyezni ahhoz, hogy az állam további negyvenezer forinttal támogassa ezt az összeget, amely majd 18 éves kortól lesz hozzáférhető.
A céltalan sodródás eredménye a romániai népességcsökkenés drámai mértéke. A születések száma tavaly történelmi mélypontra zuhant. Miközben 2017-ben még 205 835 gyermek született, 2018-ban már jóval kétszázezer fő alatt maradt a születések száma, csupán 188 755 gyermek jött világra. A lakosság számaránya is komoly csökkenést mutat. 2018 elején 19,5 millió lakosa volt keleti szomszédunknak, aminek valóságtartalmát egyébként már most is sokan vitatják, és ami egy év alatt százhúszezres csökkenést jelent. A külföldi munkavállalók számát legkevesebb négymillióra becsülik, mások szerint eléri az ötmilliót is. Ők azok, akik életvitelszerűen évekig vagy akár évtizedekig is külföldön tartózkodnak.
Sajnos az erdélyi magyarok helyzete sem rózsásabb a többségi nemzeténél. Egy erdélyi statisztikai intézet adatai azt tükrözik, hogy 2018-ban főleg a tömbmagyar vidékeket sújtotta a magyar nemzetiségű lakosság csökkenése. A népesedési mutatók csupán a dél-erdélyi szórványmagyarság körében javultak valamicskét. Egy ENSZ által készített demográfiai felmérés szerint ha a jelenlegi tendencia nem változik, 2050-re 16,4 millióan, a nagyon távolinak hangzó 2100-ban pedig 12,1 millióan lakják majd Romániát.
A szerző újságíró, Nagyvárad
