Az államapparátus fonákját időtállóan bemutató Igenis, miniszter úr című brit kormányzati alapműben (nem véletlenül volt Margaret Thatcher néhai brit kormányfő kedvence) a tapasztalt közigazgatási államtitkár cinikusan fogalmazta meg az EU lényegét: „Mi, angolok azért léptünk be, hogy kiszúrjunk a franciákkal, mégpedig oly módon, hogy leválasztjuk őket a németekről. A franciák azért csatlakoztak, hogy az alacsony hatékonyságú mezőgazdaságukat védelmezzék a piaci versenytől. A németek meg azért, hogy megtisztuljanak a népirtás bűnétől és az emberi fajhoz számítsák őket.” Gonosz megjegyzés, de a britek jelentős része szerint van benne némi igazság. Vélhetően ők fognak nemmel szavazni az EU-tagságról szóló majdani referendumon.
Sokan érzik úgy, hogy – az önigazoló kampányok ellenére – Brüsszel sokszor mintha csak egy-egy tragédiára várna ahhoz, hogy végre érdemi lépést tegyen fontos kérdésekben. És ezt sem a PR-kampány, sem az uniót népszerűsítő kifestőfüzetecskék, sem a videoreklámok ezrei nem feledtethetik.
