Híre kelt, hogy május negyedikén is egyfajta ünneplésre készülnek a hazai növénybarátok. Már az időpont kiválasztása is finom érzékre vall: ez a vasárnap éppen anyák napja; tudjuk, nincs nagyobb öröm egy édesanya számára, mint amikor a gyermekéről kiderül, hogy nálánál csak a füvet szereti jobban. A szóban forgó rendezvény célja tudnillik nem más, mint hogy egyes emberjogi harcosaink közterületi demonstrációval próbálják legalizálni a törvény által – egyelőre még – üldözendőnek tekintett „fű”, azaz a gyenge drog fogyasztását. Az előző kormány alatt részben megszigorított, másrészt napjaink valóságához igazított büntető jogszabályt, amely a kábítószerek fajtái szerint nem enged kivételt a büntethetőség szempontjából, liberalistáink drákóian szigorúnak tartják. Valami azt súgja nekik, a megváltozott körülmények közt most itt az ideje enyhíteni e szörnyű helyzeten. Az, hogy eddig még nem volt olyan diák, akit egy kis füvecske elszippantása miatt kommandósok hurcoltak volna el a suliból, cseppet sem zavarja a kémiai tudatmódosítás szabadságáért küzdőket. A média cinkos része által lehetővé tett propagandájuk szinte olyan képet fest Magyarországról, mint ahol kényszermunkatáborok vannak tele szegény megtévedt gyermekekkel, akik láncos vasgolyóval a lábukon törik a követ hajnaltól napestig. Ez így nem mehet tovább, mondják a hallucinogén anyagok apostolai – köztük a nyarankénti szigetbuli főnöke; a nemzetközi ismertségű egykori író; a betyárfilmek rendezőjéből aggkorára utcai betyárrá lett szalonkommunista –, ez ellen tiltakoznunk kell!
Még az eszüknél lévő liberálisok is tudják, hogy e kérdés megítélése ma Magyarországon rájuk nézve lesújtó. Az emberek túlnyomó többsége nemhogy a mindennapi deviancia pártján állna, de éppen elege van belőle. Pár éve egy narkóra éhező alak pisztollyal végzett egy kis boltban dolgozó fiatal nővel, nincs egy hete, hogy három „belőtt” fiatalember agyonszurkált egy éjszakai benzinkutast. A rendőrök darabra tudják, hogy a hétvégi diszkóbalesetek halálos áldozatai – és okozói – közül hányan voltak kábítószer hatása alatt. A bulvármédia által istenített, harmatos sztárocskák legnagyobb attrakciója, ha drogügyük van, akár mások testi épsége, sőt halála által is. Könyvet lehet róla írni.
Legalábbis érdekes jelenség minálunk, hogy a demokrácia szabályait elasztikus anyagként kezelő közszereplőink számára a társadalom többségének véleménye semmit sem számít. Még arra az alapszabályra sem emlékeznek, amit az általános iskolában tanítanak (a nagy francia forradalomnál): az egyén szabadsága csak addig terjedhet, amíg nem korlátozza a másokat is jog szerint megillető szabadságot. Legyen megengedett legalább egyszer következmények nélkül kipróbálni a kábítószert – követelik, hirdetik majd május 4-én az utcán. Megtehetik, a csendes többség nyilvánvaló akarata ellenére is, anyák napi virágcsokor helyett az indiai kender közismert levelének – most még csak – jelképeivel a kezükben. Ki tudja, mit hoz a jövő? Mikor akarják egyesek alanyi jogon kipróbálni, milyen érzés lopni, gyermekeket megrontani, vagy netán embert ölni – mint például a hírhedt kaliforniai Manson család tette. Hol van a határ?
A határ – amint azt minden normális ember tudja – nem a könnyű és a nehéz fajsúlyú kábítószerek közt van, hanem a között, valaki szív-e anyagot vagy nem. Jó lenne, ha a most tüntetni készülő drogpártiak magukba szállnának egy kicsit. De legalább a saját dárdájukkal piszkálnák a kenderbozótot, és nem másokéval.
origo.hu
Voks 2025: döntés előtt a magyar társadalom Ukrajna EU-tagságáról
