Csomagküldő szolgálat

Ha jól számolom, 2002 óta évente átlagosan két megszorító csomagban részesül a magyar társadalom. A Medgyessy-kormány, illetve elődje, a Horn-kormány regnálása óta az állami sanyargatásokra rendszerint azért van szükség, mert költekezéseik fedezetét, továbbá a későbbre tervezett költségvetési osztogatások forrását a hatalom a kisemberek adóiból, az önkormányzatok működési költségeinek lefaragásából, esetleg a közszférában megvalósuló leépítésekből kívánja előteremteni.

Jellegzetes baloldali recept ez a csomagküldés, hiszen a nagyképűnek, gőgösnek és urizálónak minősített polgári pártok kormányzása idején – tehát 1990–1994, valamint 1998–2002 között – a gazdaság motorjainak beindítása, a munkahelyek teremtése, a hazai kis- és közepes vállalkozások feltőkésítése és nem utolsósorban a külföldi működő tőke becsábítása és itt tartása volt a cél. Persze ezek a ciklusok is terheltek voltak a ránk hagyott negyven év összes hátrányával, de a sokkterápiát – s talán ez a lényeg – elkerülhette az ország.

Az említett periódusok kapcsán elfogultság nélkül állíthatták 1998 és 2002 között az amúgy jobboldali szimpátiával nehezen vádolható nyugati szakértők és tekintélyes újságok, hogy Magyarország a térség éllovasa, ahová dől a pénz. Minden, úgynevezett makrogazdasági adat azt bizonyította, hogy hazánk az 1998-as orosz válság és világgazdasági recesszió ellenére is képes volt versenyben maradni.

Ám a magyar választó már csak olyan, hogy megelégeli a jót is. Hiába futott a szekér, hiába élt kicsit jobban, mégis megfosztotta a hatalomtól azokat, akik a felelőtlen ígéretek helyett a fenntartható gazdasági növekedésért küzdöttek, nagyszabású állami programokat (Széchenyi-terv) indítottak be, pörgettek fel elképesztő ütemben olyan ágazatokat (építőipar és idegenforgalom), amelyek sok évtizednyi álomból tértek magukhoz. Hogy padlógázzal futott a gazdaság, azt mi sem tanúsítja jobban, mint az MSZP és SZDSZ meghatározó politikusainak dicsérete az 1998–2002 közötti időszakról. Aki esetleg nem emlékezne rá: anno – 2002 tavaszán járunk – Medgyessy Péter és Kuncze Gábor is elismerően szóltak az Orbán-kormány gazdasági teljesítményéről. Igaz, kifogásolták, hogy nem ad – mármint a kormány – elég pénzt az embereknek. Na, ők aztán adtak.

Amióta a Medgyessy-kormány hatalmon van, csak a különböző megszorító csomagokról hallunk. Így volt ez már 2003 elején és közepén, továbbá az idei esztendőben kétszer is: először, amikor Draskovics Tibort beiktatták pénzügyminiszteri tisztségébe, illetve most: a legfrissebb hírek szerint megint erre készül a kormány. Ez onnét gyanítható, hogy tegnap maga a miniszterelnök jelentette be: nincs szükség további megszorításokra. Ha pedig maga Medgyessy Péter ígéri meg az intézkedések elmaradását, akkor ez azt jelenti, hogy ezek az intézkedések már a küszöbön állnak.

Mert akárhogyan is fényezik a statisztikát, az EU-n belül itt a legmagasabb az infláció, egekben az államháztartás hiánya, egy esztendő alatt 11 százalékkal nőtt az államadósság, nagyjából szinten van a munkanélküliség, és kicsi a beruházási hajlandóság a vállalatok körében. A félretervezett büdzsé lyukait pedig nem tömheti be az országba áramló működő tőke: tudniillik nem jön.

Leginkább az euróbevezetés körüli mizéria, pontosabban a pénznem átvételének elhalasztása – hiszen ahhoz felettébb stabil körülményekre lenne szükség – illusztrálja az ország gazdaságának tervezetlenségét, kiszámíthatatlanságát és hiteltelenségét. Ez a koalíció erre képes: tudjuk, merjük, tönkretesszük.